Közönségkedvenc pilóta tér vissza a WEC-be az amerikai fordulóra

Az Endurance Világbajnokság austini versenyén a közönség egyik nagy kedvence, a bronz-pilóták egyik leggyorsabbika, Ben Keating is ott lesz az indulók között.

Proton Competition - Ford Mustang (Fotó: DPPI)

Fotó: Eurosport

Az 52 éves, kétszeres Le Mans-kategóriagyőztes versenyző a Proton Competition #88 Ford Mustangjába ül majd be, abba az ülésbe, amit Giorgio Roda hagyott üresen, és amit Interlagosban rendkívüli beugróként a csapat tulajdonosa, Christian Ried vett át.
Keating idén Le Mans-ban rajthoz állt az LMP2-ben, de amúgy a WEC többi versenyén nem indul, mivel saját elmondása szerint az ABS-szel és egyéb elektronikus segédeszközökkel rendelkező LMGT3-as autókat nem érzi elég nagy kihívásnak.
Az amerikai versenyző 11 éven belül a tizedik különböző autót vezeti majd a WEC-ben. 2015-ben egy STR Viper GTS-R-rel mutatkozott be Le Mans-ban, majd jött az LMP2-es Oreca 03R és a Riley MK. 30.
2018-ban visszatért a GT-khez, először a Ferrari 488 GTE-vel, majd egy Ford GT-vel. 2020-ban Porschére váltott, aztán jött két szezon az Aston Martin Vantage AMR-rel, amit a Corvett C8.R követett, hogy aztán idén az LMP2-es Oreca 07-et is kipróbálja.
A WEC szeptember 1-én tér vissza Austinban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés