Egy újabb jel, hogy az Alpine hosszú távra tervez a WEC-ben
A DailySportsCar értesülése szerint a Renault Csoporthoz tartozó Alpine részesedést vásárolt a márka sportautó programját vivő Signatech csapatban.
Alpine A424
Fotó: DPPI
Ez egyrészt komoly stabilitást ad a Philippe Sinault által 1990-ben alapított független istállónak, másrészt jól mutatja, hogy az Alpine hosszabb távra tervez a sportautó-versenyzésben.
A gyártó és a csapat együttműködése még 2013-ban kezdődött, és sokáig csak átnevezett LMP2-es autók versenyeztetésében merült ki. Később a Rebellion LMP1-es autójára került rá az Alpine név, majd idén már egy teljes egészében saját építésű autóval nyitott új fejezetet a francia márka.
A tranzakcióval az Alpine kisebbségi tulajdonos lesz a Signatechben, ami a csapat mindennapi életére nem lesz érdemi hatással.
„Fontos volt számunkra, hogy megőrizzük a függetlenségünket, ami segít, hogy kreatívan és ’áramvonalasan’ tudjunk működni” – mondta Sinault a DSC-nek.
„A döntés stabilitást ad a programunknak. Életemben először van lehetőségem négy-öt évre előre gondolkodni, ami fantasztikus érzés. Ez egy óriási projekt, és az embereim minden reggel azzal a gondolattal ébrednek, hogy meg akarjuk nyerni Le Mans-t.”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)