Május 8-án jön a visszavágó, az újbudaiaknak nehéz dolguk lesz, de a Szolnoknak is.

Az biztos, hogy idén magyar klub fogja nyerni a második legrangosabb nemzetközi kupasorozatot, mivel a Bajnokok Ligájában előzőleg a nyolcas döntőbe várt Szolnok és a nagyszerű idényt produkáló OSC vívja a finálét.
Legutóbb 1997-ben volt rá példa, hogy két hazai egyesület játssza az akkor még LEN-kupa döntőjét, akkor az esélytelenebbnek vélt, Kásás Tamás és Szabó Zoltán vezette UTE diadalmaskodott a Ferencváros felett.
Vízilabda
Az FTC és Vogel Soma befalazta a kaput, folytatódik az elődöntő
TEGNAP 07:13
A játékoskeretek erőssége és a nagyobb tapasztalat a Szolnok mellett szólnak 2021-ben, de az OSC közel egy hónapja kettejük 15-15-ös döntetlennel végződő partiján igazolta, hogy egy meccsen belül akár felül is múlhatja a három szerb klasszissal felálló Dózsát.
Ennek megfelelően szombaton az első félidőben inkább a triplázó Manhercz Krisztián vezette vendégek voltak jobbak, annak ellenére, hogy rengetegszer játszottak emberhátrányban, de a Szolnok ekkor még nem tudott élni a fórjaival. Dala Döme személyében fontos bekkjét veszítette el cserés kiállítás miatt az OSC alig néhány perc játék után, de sokáig így is tartotta magát Varga Dániel csak magyar pólósokból álló együttese.
A második negyedben 4-2-re, 5-3-ra, 6-4-re és 7-5-re is vezettek a fővárosiak, sok volt a gól, mint egy western-filmben, töltés nélkül lőttek a felek. A nagyszünetre, 7-7-nél érték utol Nagy Ádámék ellenfelüket.

Burián és Konarik párharca - Fotó: MTI/Mónus Márton

Fotó: Other Agency

Fordulás után már inkább a Szolnok akarata érvényesült védekezésben és támadásban, az utolsó két felvonásban megrázta magát az extraklasszis Filip Filipović, aki végül öt góllal zárt. A 18 éves balkezes reménység, Szeghalmi Zsombor sokadszorra igazolta ebben az évadban, hogy nagyon bátran, jól és eredményesen tud pólózni komoly riválisokkal szemben is, ezúttal két nagyon szép találat fűződött a nevéhez.
10-8-as szolnoki előnnyel kezdődött a negyedik nyolc perc, 11-8-nál három is volt közte, és a végeredmény is úgy alakult, hogy hármat tett közé a Dózsa. A 14-11 azt jelenti, hogy a Tisza-partiak várhatják kedvezőbb helyzetből a május 8-i visszavágót, de a mutatott játékkal és hozzáállással Varga Dani sem lehet elégedetlen, erre lehet építeni hazai pályán.
Férfi vízilabda Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés
Szolnoki Dózsa - OSC Újbuda 14-11 (2-3, 5-4, 3-1, 4-3)
Gólszerzők: Filipović 5, Drašović 2, Szeghalmi 2, Schmölcz 1, Nagy Á. 1, Jansik D. 1, Pijetlović 1, Konarik 1, ill. Manhercz 3, Csacsovszky 2, Erdélyi 2, Burián 2, Hárai 1, Salamon 1
Vízilabda
Az OSC és a BVSC szereplése jelentette a meglepetést a pólósoknál
04/05/2021 18:10
Tokyo 2020
Megvan a magyar női vízilabda-válogatott bő olimpiai kerete
03/05/2021 12:06