20 éve az FTC-t legyőzve nyert LEN-kupát az UTE

"A ’97-es LEN-kupa-sikernek az volt a varázsa, hogy előtte mentek el tőlünk a válogatottak, Benedek Tibi, Dala Tamás és Vincze Balázs. Gyakorlatilag a második vonal képviselte az Újpestet, feltörekvő tehetségekkel, például Kásás Tamással. Mondhatom, hogy általános meglepetésre nyertük meg akkor a LEN-kupát, a döntőben legyőzve azt a Ferencvárost, akit mindenki esélyesebbnek tartott. Fodor Rajmund, Balogh Gábor, Hesz Máté, Nagy Sándor, Péter Imre, Matajsz Márk, Kiss Gergő játszott akkor a Fradiban, Pelle Balázs volt a kapus. Gyakorlatilag az egész kupasorozatot úgy játszottuk le, hogy minket esélytelennek tituláltak. Ez volt a szép benne, sokan azt mondták, hogy már a csoportból sem jutunk tovább. Majd a nyolc között és az elődöntőben sem minket vártak győztesnek, a fináléban pedig pláne nem. A végén azért csak sikerült. A BEK-győztes és Szuperkupa-első Újpestben az ember egy volt a csapatból. De úgy, hogy nagyon pontosan le voltak osztva a szerepek. Mindenkinek csak egy szelet jutott a tortából. Tudtuk, hol a helyünk, mi a feladatunk, így voltunk eredményesek. Majd ki lehetett nőni ebből a szerepből egy felelősségteljesebb, több elvárással járó helyzetbe, és ebben is jól lehetett teljesíteni. Nekem ez az utóbbi korszak jelenti a szakmai csúcsot, bár ez furcsának tűnhet. A ’97-es LEN-kupa-sorozatban gólkirály voltam, arra a csapatra inkább mondhatom, hogy az enyém."

"Már az első meccsen hüledeztek a semlegesek, miközben az újpesti szurkolótábor a bádogtetővel egymagasságban körözgetett a boldogságtól. Kegyelmi állapotba kerülve pólóztak a lilák, minden lövésük ült, legalábbis 21 percen át: amikor Binder amúgy lendületből érkezve úgy zúdította be a labdát, hogy az a lécről felettébb látványosan a gólvonal mögé vágódott, úgy festett, itt ma élveboncolást lát a nagyérdemű (9-4). Végül a visszavágóra maradt izgalom, a Ferencváros kissé szeleburdi klasszisai ugyanis megrázták magukat (10-8)."

"Váratlan dolog volt, hogy eljutottunk a döntőig, bár nekünk nem volt az. Mások már korábban leírtak minket, papíron nekünk a nyolc között ki kellett volna esnünk. A Split ellen játszott párharcunk idegenbeli mérkőzése fordította meg a dolgot, evés közben jött meg az étvágy. A finálé március 15-i első meccsén ihletett állapotba kerülve pólóztunk. Nem szakmailag voltunk jobbak a Fradinál, amit az első három negyedben csináltunk, az ajándék volt. Kapusunk, Németh Zsolt mindent védett, csak az utolsó negyedet engedtük el kicsit, az öt gólból, 10-5-ről kettő maradt, 11-8 lett a vége az 1-4-es negyedik felvonással. Ha a meccs előtt azt mondják, hogy kettővel nyerünk, aláírom, de azért kijózanító volt a nagy előny leadása."

"Egy hét múlva pedig egy fantasztikus fordulatokat hozó derbin a zöldek négyszer hét perc alatt reprodukálták az eredményt. Németh Zsolt ugyan még azt is védte, amit nem lehet, ám a hazaiakat feltűnően tolták a bírók. Az első negyedben még 3-1 volt a kiállítási arány a liláknak. A következő háromban 1-14 - a Fradinak. Avagy Wiesner Tamás nem a templomba dobta be a pénzt. Jobb befektetési lehetőséget talált. Abszolúte nem törvénytelent - csak éppen hasznosat. Történt, hogy  két játékvezető, a mi drága Klaricsunk, továbbá a francia Demey áldozatul esett az új divathullámnak. Betértek egy kis pezsgőre és egy-egy konyakra az egyik Váci utcai bárba, ahol eztán eléjük tettek egy több tízezerre rúgó számlát. Ők erre rendőrt akartak hívni, ám a vendéglátók közölték, rendőr nincs, viszont itt vannak az ő saját rendfenntartóik. Akik nem engedik ki őket addig, míg nem fizetnek. Valahogy összekaparták valutájukból a kérdéses összeget, aztán elpanaszolták Wiesnernek, hogy jártak. Ő pedig nem csak megértőnek, de gálánsnak is bizonyult. A Fradi ezt kapta vissza, csakhogy az újpesti gárda kőkeményen tartotta magát, néhány másodperccel a befejezés előtt azonban Matajsz kiharcolta a hosszabbítást egy nagy érzékkel eleresztett lövéssel (10-8). A ráadás egyértelmű Fradi-sikert ígért, hiszen a nagy osztásban a lilák kulcsemberei közül szinte mindenki a kispadon ült három hibával., Kásás Tamás környékén még nála is fiatalabb, rutintalan srácok úszkáltak, Kéri és Hajós például... Hanem ekkor az eladdig erős közepest nyújtó sztár megrázta magát, lőtt egyet nyolcról, aztán a duda pillanatában pattintott még egyet - a félpályáról. Németh ugyanakkor szinte teljesen lehúzta a redőnyt, az újpestiek pedig - miután Hajós is betalált! - az utolsó fél percet már közönségük vezénylésével tölthették. A leginkább Németh - Binder, Gál, Szabó Z., Kásás, Zantleitner, Nitsovits, Bene, Kollár, Kéri, Hajós, Katonás összetételben játszó UTE kettős győzelemmel (12-11) gyűjtötte be a kupát, Kovács István pedig harmadszor repülhetett a vízbe egy európai finálé végén (egymás után ötödször vezérelte döntőig a csapatot - ez abszolút rekord!). Miután "lecsurgott", a maga utánozhatatlan tömörségével foglalta össze a történteket: "Egy csapat elment, egy csapatot kipontoztak, a harmadik megnyerte a kupát."

"Mindenkinek nagy élmény volt a visszavágó, aki ott volt a Komjádiban, annak azért, aki nem volt ott, annak meg azért, hogy basszus, miért nem mentem el. Nagy muníciót adott nekünk, hogy előzetesen mindenki a Fradit tartotta esélyesebbnek, többen - nem a játékosok közül - hangoztatták is fölényüket. Nehéz volt, mert nagyon koncentráltan játszott a Fradi. Azt mindenki tudta, hogy nekik hosszabb a kispadjuk, ez diplomáciai úton is ismert volt, vagyis a játékvezetők tudták, hogy a több kiállítás a Ferencvárosnak kedvez. Ennek megfelelően, ha jól emlékszem, a kiállítási arány 341-351 volt, a medencében tartózkodó játékosokon kívül a lelátóról is mindenkit kiállítottak. 9-8 után Matajsz Márk lőtt egy olyan gólt, amilyet véletlenül nem lehet, abban egy egész élet munkája benne volt. Aztán következett egy olyan hosszabbítás, amelyben egy átlagember nem tud részt venni. Ezt a helyzetet semmilyen körülmények között nem lehet modellezni, ilyen értelemben még egy űrhajós sem élhet át ilyet, mint amit egy vízilabdázó igen. Mi türelmesek voltunk, az FTC játékosai kapkodtak. Kásás Tamás lőtt két óriási gólt, az elsőt félpályáról, az utolsót pedig nyolc méterről pattintotta be, megmutatva, hogy az első sem volt véletlen. Még ha többen nem lehettünk olimpiai bajnokok is a csapatból, se mondjuk Gál Andris, vagy Nitsovits Tamás, ezzel a sikerrel mégis óriási élményben volt részünk, ami nekem nagyon sokat jelentett és jelent azóta is."

"Történelmi pillanat volt a döntő, mert az Újpesttel játszottuk. Annak ellenére, hogy példátlanul fiatal volt a csapatunk - Fodor Rajmi és Székely Bulcsú 20, Steinmetz Barna 21, Matajsz Márk 18, Steinmetz Ádi pedig 16 éves volt -, éreztük, hogy esélyesek vagyunk. Mondjuk, a túloldalon ott volt Kása, ő már önmagában is elégnek bizonyult, hogy óvatosságra intsen mindenkit. Egészen elképesztő volt a két meccs hangulata, igazi ünnep, a szó szoros értelmében, hiszen az első mérkőzést március 15-én rendezték a Komjádiban - miközben Ancsa meg épp bajnokit játszott Kecskeméten. Végül 10-8-ra nyert az Újpest, taktikusan játszottak.Egy hét múlva játszottuk a visszavágót, irtózatos küzdelemben, hosszabbítás után kaptunk ki, Kása a félpályáról is lőtt gólt. Nagyon letört a vereség, de egy idő után csak előre néztem."