Ukrán-orosz kézfogás: örökös eltiltást és lemondást követelnek az ukránok
Publikálva 06/08/2023 - 20:05 GMT+2
Nem csitulnak a kedélyek a vívó-világbajnokság egyik legemlékezetesebb incidensét követően. Olha Kharlan és Anna Smirnova elmaradt kézfogásását az ukrán versenyző kizárása követte, ami miatt most az ukrán vívószövetség (UFF) elnöke nyújtott be panaszt a nemzetközi szövetség (FIE) felé, de az ukrán minisztérium is kérvényt kapott.
Anna Smirnova
Fotó: AFP
Mikhail Ilyashev azt sérelmezi, hogy szerinte a vita középpontjában álló technikai igazgató, Dieter Lammer orosz befolyásolás miatt döntött Kharlan fekete lapja mellett.
Ezt azzal indokolja, hogy a közösségi médiában felbukkant egy videó, amely alapján a német tisztviselő közvetlenül az ítélet kihirdetése előtt felveszi Smirnova edzőjének, Aleksei Tikhomirovnak a telefonját, majd visszaadja neki.
A videót az az Anton Geraschenko tette közzé, aki az ukrán belügyminiszter tanácsadójaként dolgozik.
Az insidethegames megkereste Ilyashevet, hogy mit reagál a videóra.
"A videón az látszik, hogy Lammer úr beszél valakivel a Smirnova edzője által adott telefonon. Mindezt a pást mellett, a döntés meghozatala előtt, azok után, hogy ő foglalkozott az orosz csapatának óvásával.”
Ilyashev egyébként beszélt Lammerrel az után, és megkérdezte, miért döntött így.
„Azt válaszolta, hogy egyedül ő döntött így, aztán miután elmondtam, ilyenkor a technikai bizottságnak kell szavaznia és egyhangúan ítéletet hoznia, már változtatott az álláspontján, hogy a bizottság is így döntött. Kértem egy jegyzőkönyvet a szavazás eredményével kapcsolatban, mire ő elkezdett kiabálni velem, hogy csalással gyanúsítom. Kértem, hogy függessze fel a döntést, amíg óvást nyújtunk be, de ezt megtagadta.”
A FIE nem válaszolt az insidethegames-nek a videóra.
Az ukrán állami sportbizottság egyébként beadott egy kérvényt a parlament felé, hogy indítványozzák Smirnova örökös eltiltását „provokatív cselekedet” miatt, hiszen „ellentmondott az olimpiai szellemiségnek.”
Oleg Matytsin orosz sportminiszter erre azt reagálta, hogy a kérvény "durván sérti azt az elvet, miszerint az állami intézmények nem avatkozhatnak be a független nemzetközi közszervezetek tevékenységébe.”
"A versenyek során a sportolóknak kivétel nélkül egyenlő jogokkal kell rendelkezniük, és a nemzetközi szövetségek szabályait követve nem lehet őket kritikával illetni, és nem lehet őket politikai ügyek eszközeként felhasználni. Smirnova tiszteletet mutatott a szabályok és az ellenfele iránt, az asszó befejezése után várta a kézfogást. Egy ilyen helyzetben elfogadhatatlan, hogy az orosz sportoló cselekedetét provokatívnak nevezzék.”
A témában megjelent véleménycikkeink az alábbi linkekre kattintva olvashatók:
Forrás: insidethegames
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés