Tovább folytatódik az ukrán-orosz háborúskodás, de közben az orosz vívók visszatérhetnek a világversenyekre

A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) 18 orosz sportoló számára engedélyezte, hogy semleges színekben részt vehessen a nyári Európa-bajnokságon, majd a világbajnokságon is. Közben Ukrajna az ellen küzd, hogy Sofiya Velikaya ne lehessen a sportolói bizottság tagja, hiszen szerintük nem felel meg a semlegességi szabályoknak.

Videón, ahogy a magyar férfi párbajtőrcsapat átveszi az aranyérmet Párizsban

Videó forrása: Eurosport

Június elején a Nemzetközi Vívószövetség bejelentette, hogy 18 orosz sportolónak engedélyezik, hogy részt vegyen a június 14 és 19 között megrendezendő Európa-bajnokságon, Genovában. A világbajnokságot bő egy hónappal később rendezik és természetesen ez a döntés az azon való részvételt is engedélyezi.
Arról egyelőre még nincs szó, hogy Oroszország nemzeti lobogóját használva versenyezzenek, az FIE logójával ellátott zászló lesz felvonva nekik.
Az orosz és fehérorosz sportolók 2022 óta vannak kitiltva, amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát. Végül, ahogy a háború elhúzódott, úgy fokozatosan a nemzetközi sportszervezetek által végrehajtott szankciók is enyhülni kezdtek.
2023-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olyan iránymutatást adott ki a sportági szövetségek részére, ami szerint az olyan sportolók indulhatnának a nemzetközi versenyeken, akik nem támogatják a háborút és nincs is közük semmilyen katonai szervezethez.
Végül a FIE 2024 márciusában lépett és hozta meg a saját szabályait, ami megengedi, hogy semlegesként ott lehessenek most az oroszok és a fehéroroszok az Eb-n és vb-n.
Az ukránok természetesen mindig is ellene voltak az orosz részvételnek, amit többször a páston is demonstráltak. Talán a legnagyobb vihart kavaró eset a kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Olha Kharlané volt, akit a 2023-as világbajnokságon azért zártak ki, mert nem volt hajlandó kezet fogni az asszója után Anna Smirnovával.
picture

Olga Kharlan esulta dopo aver vinto l'oro con l'Ucraina nella sciabola a squadre femminile, Giochi Olimpici Parigi 2024

Fotó: Getty Images

Ez az eset könnyen a párizsi olimpiai indulásába is kerülhetett volna, de végül indulhatott és két érmet is nyert. A felfordulás óriási volt, hiszen a kizárás szabályai szerint a csapatversenyben sem indulhatott volna akkor Kharlan, de mégis engedték neki.
Most az FIE újabb jelét adta annak, hogy finoman szólva sem áll a helyzet magaslatán. Sofiya Velikaya a sportolói bizottságba szeretne bekerülni, de az ukránok szerint a korábbi remek kardozó nem felel meg a semlegességi szabályoknak.
Sok bizonyítékot nem is kell gyűjteniük, hiszen Velikaya a hivatalos CSKA-honlap szerint is az orosz hadsereg tagja, ahol az őrnagyi rangot viseli. Korábban nyíltan kampányolt Vlagyimir Putyin mellett is.
picture

Sofya Velikaya

Fotó: Getty Images

A pást mellett is voltak megdöbbentő húzásai, például, amikor győzelmét azoknak a társainak ajánlotta, akik doppingolás miatt el lettek tiltva. 2023-ban még az FIE számára is egyértelmű volt, hogy nem lehet semlegesként tekinteni rá, most sportvezetőként mégis szerepet vállalhatna.
Most az Ukrán Olimpiai Bizottság hivatalosan is kérte a NOB-ot, hogy ne engedjék, hogy Velikaya bármilyen pozíciót vállalhasson a nemzetközi szövetségnél. Szerintük a helyzet egyértelmű, az FIE pedig nem mehetne szembe a NOB ajánlásaival.
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna a háború kitörése óta aktívan küzd minden olyan törekvés ellen, ami megengedné, hogy Oroszország propagandaeszközként használhassa a sportot és sportolóit. Egyelőre a sportági szövetségeknek nincs egyértelmű válasza a felmerülő kérdésekre, néhányan engedik az oroszok visszatérését, mások viszont fenntartják az eltiltásokat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés