"Minden lehetséges módon megalázott" – kitálalt volt edzőjéről a vb-döntős úszónő

Drámai interjúban, most először beszélt őszintén pályafutása legsötétebb időszakáról Florine Gaspard. A világbajnoki döntős belga úszónőt minden lehetséges módon megalázta a volt edzője, akitől annyira undorodott a közös munka végén, hogy egy ideig még magát a sportágat is megutálta miatta.

Videón a magyar 4x200 méteres női gyorsváltó döntős úszása

Videó forrása: Eurosport

A 23 éves Gaspard az egyik legtehetségesebb európai úszónőnek számít jelenleg. Tavaly középdöntőt úszott a párizsi olimpián 50 méter gyorson, idén életében először jutott be világbajnoki döntőbe (ugyanebben a számban gyorson hetedik lett), hétvégén, a rövidpályás világkupa első állomásán pedig másodikként végzett 50 méter mellen.
Ez is érdekelhet:
Néhány éve viszont még korántsem volt biztos, hogy ilyen magasságokba jut, hiszen korábbi edzője terrorban tartotta. Az Au-delà des masques podcastben Gaspard életében először mert beszélni részletesen erről az időszakról, amikor otthon, Liège-ben nagy tehetségként teljesen elnyomták őt.
"Eleinte a szüleimmel normálisnak tartottuk az egészet, hiszen az edző állt a hierarchia csúcsán, az úszóknak pedig hallgatniuk kellett rá, és azt kellett tenniük, amit ő mondott nekik Idővel viszont rájöttem, hogy már nem vagyok önmagam. Elvesztettem az életkedvemet és egyre kisebb lelkesedéssel jártam az edzésekre.
Ez amiatt volt, mert az edzőm minden lehetséges módon megalázott. Amiatt, hogy mit ettem – sokszor mondta, hogy túl kövér vagyok –, hogyan aludtam, hogyan edzettem. Soha nem magáról a teljesítményemről volt szó, hanem arról, hogyan viselkedtem, és ezt minden alkalommal nyilvánosan világossá tette."
Gaspard elárulta, hogy nevetnie sem volt szabad.
Azt mondta, hogy túl sokat nevetek, úgyhogy nem ünnepelhettem a győzelmeket vagy a jó időeredményeket. Másképp kellett viselkednem a versenyeken, mint amilyen vagyok, sőt, még a szüleimnek sem volt szabad a lelátóról szurkolniuk. Ez annyira fájt, hogy teljesen undorodtam a sporttól. Mentálisan kimerültem, utáltam az egészet.
Hat hónapig azon tűnődtem, hogy egyáltalán folytatni akarom-e. Meg kellett tagadnom önmagam, nem élvezhettem a dolgokat, és nem lehettem büszke arra, amit csináltam. Tényleg nem láttam értelmét, teljesen elegem volt, és mellesleg nem én voltam az egyetlen, aki így érzett."
Ez is érdekelhet:
A változás 2021-ben, a tokiói olimpia környékén jött.
"A szüleimmel együtt felvettük a kapcsolatot a szövetséggel és mindent elmondtunk. Később hallottam, hogy más lányok is felszabadultan érezték magukat emiatt, és ők is megosztották a történetüket. Büszke vagyok erre."
Gaspard pszichológus és mentálhigiénés coach segítségét kérte, előbb Marseille-be költözött, majd később új otthonra lelt az antwerpeni Wezenberg Olimpiai Központban.
"Erősebb lettem a történtek által. Megtanultam gyorsabban felismerni, mi a helyes és mi nem. Fontos, hogy a fiatal sportolók tudják, mi nincs rendben. Soha nem elfogadható, hogy egy edző azt mondja, ne egyél valamit, mert "túl kövér", vagy hogy bizonyos módon kell viselkedned ahhoz, hogy jobban teljesíts. Az élsport a tiszteletről szól, és ennek mindkét fél esetében meg kell nyilvánulnia.
Magam mögött tudtam a nehéz időszakot, így most újra élvezem az egészet. Ki akarom használni a lehetőségeket, amiket kapok, és meg akarom mutatni, hogy a magam módján is el tudok érni mindent, amit szeretnék.
(Sporza)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés