"A doppingolimpia gúnyt űz a sportból" – kiakadt a szövetség az Európa-bajnok úszó döntésén

Marius Kusch szerdán bejelentette, hogy a jövőben az Enhanced Games versenyein, azaz a doppingolimpián fog szerepelni. Az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes német úszó döntésén kiakadt a német úszószövetség és közleményben ment neki az Enhanced Games szervezőinek.

Hosszú Katinka: "Milák Kristóf zsenialitását az is mutatja, hogy taktikát váltott a döntőre"

Videó forrása: Eurosport

Kusch azok után befejezte be a profi úszókarrierjét, hogy ugyan a párizsi olimpiára nem jutott ki, a tavalyi, budapesti rövidpályás világbajnokságon döntőt úszott és egyéni csúcsot ért el 50 méter pillangón. Helyette a csillagászati pénzösszegeket kínáló Enhanced Gameshez csatlakozik, és 50, valamint 100 méter pillangón fog versenyezni a jövő májusi, Las Vegas-i versenyen, ahol a jelenlegi világcsúcsok (22.27 és 49.45) megdöntéséért ebben a két számban 250-250 ezer dollár jár majd bónuszként.
A 2019-es glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon 100 pillangón aranyérmes 32 éves német azzal magyarázta a döntését, hogy gondoskodni akar a családjáról, a doppingolimpia pedig lehetőséget ad erre.
"Az igazság az, hogy a sport soha nem adott nekem anyagi stabilitást a jövőm felépítéséhez. Ez a valóság, és ez mindig is kihívást jelentett. (...) Végre úgy versenyezhetek, hogy megbecsülnek anyagilag. Most először történik olyan, hogy tisztességesen jutalmazzák a sportolókat, értékelik a teljesítményt, és lehetőséget adnak arra, hogy kezünkbe vegyük a saját karrierünk irányítását" – magyarázta a döntését. A teljes cikk elolvasható itt:
Kusch úgy fogalmazott, tudja, hogy a döntése vitát fog eredményezi – és jól gondolta. Arról már írtunk, hogy korábbi német válogatottbeli csapattársa, Josha Salchow csak három sokatmondó betűvel kommentálta a hírt ("WTF..."), csütörtökön pedig a német úszószövetség is közleményt adott ki. Noha ebben név szerint nem említették Kuscht, egyértelmű, hogy kinek szólt az üzenet.
Az Enhanced Games szöges ellentétben áll azzal, amit a sport képvisel. A doppingolimpia gúnyt űz a sportból, a sport létezéséből és céljából, a tisztességből, az egészségből.
Nemcsak tolerálják a doppingolást, hanem úgy mutatják be az egészet, mint egy állítólagos autonóm önoptimalizálási lehetőséget. A német úszószövetség ezt a lehető leghatározottabban elítéli.
Számunkra a tisztesség, az esélyegyenlőség és a dopping bármilyen formájának egyértelmű elutasítása megingathatatlan és alapvető érték. A sportolóknak – legyenek aktívak vagy már visszavonultak – különleges szerepük van: példaképek.
Bárki, aki tudatosan elfordul ezektől az értékektől, búcsút int az úszósportunknak. Emellett komoly egészségügyi kockázatoknak teszi ki magát, olyanoknak, amiket soha nem lehet teljes mértékben előre látni."
Kuscht megelőzően több ismert úszó, így Ben Proud, James Magnussen, Andrii Govorov vagy épp Kristian Gkolomeev is csatlakozott az Enhanced Gameshez. Proud esetében a brit úszószövetség, valamint az európai szövetség (European Aquatics) is közleményt adott ki, amiben csalódottságukat fejezték ki, az Aquatics GB perig megerősítette: Proud többé semmilyen állami finanszírozású pénzbeli vagy egyéb támogatásban, juttatásban nem részesül.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek a témában:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés