„Megrázó volt és lesújtó” az olimpiai érem elvesztése, de az amerikai tornász nem adta fel a harcot
Jordan Chiles előbb megkapta az óvás után az olimpiai bronzérmet, majd a riválisaik fellebbezését követően elveszítette. Az amerikai tornász jelen állás szerint az ötödik helyen zárta a női talajdöntőt az olimpián, de még nem ért véget az ügy, így újabb csavar is jöhet.
Jordan Chiles nem mondott le a harmadik helyéről - fotó: Paul Ellis
Fotó: AFP
Jordan Chiles volt már ötödik és harmadik is az olimpián, jelen állás szerint az ötödik helyet szerezte meg.
Ana Bărbosu néhány percen keresztül azt gondolta, megszerezte a bronzérmet a női talajtorna döntőjében, nem sokkal később azonban módosítottak a sorrenden. Az amerikaiak ugyanis óvást nyújtottak be, miután kiszúrták, hogy Jordan Chiles gyakorlatát csak 5.8-as erősséggel számolták 5.9 helyett. Az óvást elfogadták, Chiles feljött a harmadik helyre, és végül ő is felkerült az ikonikussá vált képre, amelyen ő és Simone Biles is meghajolnak a brazil Rebeca Andrade előtt.
Nem sokkal később azonban a román tornászok fellebbeztek, mivel úgy gondolták, hogy az amerikaiak az előírt egyperces határon túl nyújtották az óvást, a CAS pedig igazat adott nekik, és visszaállították az eredeti sorrendet. Noha az amerikaiak tettek egy kísérletet, hogy visszaszerezzék Chiles harmadik helyét – ehhez még egy videofelvételt is társítottak, amely bizonyítja, hogy az edzőjük 47 másodperc után jelezte a szándékát az óvásra – a kérésüket elutasították.
Jelenleg tehát Andrade, Biles és Bărbosu a hivatalos sorrend a női talajdöntőben, az amerikai szövetség azonban még most sem tett le arról, hogy visszaszerezzék a bronzérmet, így az ügy a svájci szövetségi bíróság elé kerül. A huzavona azonban érthető módon megviseli a sportolókat, erről írt a közösségi oldalán Chiles.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/13/4026266-81662968-2560-1440.jpg)
Jordan Chiles a bronzérmével - Fotó: Gabriel BOUYS / AFP
Fotó: AFP
„Miközben az olimpiai eredményeimet ünnepeltem, az a lesújtó hír fogadott, hogy a bronzérmemet elvették tőlem. Bíztam az USAG fellebbezésében, amelyben döntő bizonyíték volt arról, hogy az eredményem megfelelt a szabályoknak. Az a fellebbezés azonban sikertelen volt.”
„Kifogytam a szavaktól. Igazságtalanságnak érzem, súlyos csapásnak, és nem csak rám nézve, de mindenkire, aki segített az út során. Hogy még nehezebb legyen, a közösségi oldalakról érkező, kiprovokálatlan rasszista támadások is rendkívül fájdalmasak voltak. A szívemet-lelkemet beletettem ebbe a sportba, büszkén képviselem a kultúrámat és a hazámat.”
Chiles ezzel együtt bízik abban, hogy végül igazságos eredmény születik.
„Karrierem egyik legnagyobb kihívása előtt állok. Higgyétek el, amikor azt mondom, hogy sokkal szembesültem már. Ugyanúgy állok hozzá, mint az összes többihez, és mindent megteszek, amit csak tudok, hogy igazságot szolgáltassunk. Hiszem, hogy az út végén azok, akik felelősek ebben a kérdésben, a helyes döntést hozzák majd meg.”
Forrás: Inside the Games
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)