A svájci bírósághoz fordult az amerikai tornász, hogy visszakapja az olimpiai bronzérmét

Jordan Chiles amerikai tornász a Svájci Szövetségi Bírósághoz fordult, hogy jogi úton visszakapja a párizsi olimpia női talajdöntőjének bronzérmét, amely óvások sorozata után a román Ana Barbosué lett.

Jordan Chiles

Fotó: Facebook

Ügyvédje közölte: azt kívánják elérni, hogy a legfelsőbb svájci bíróság helyezze hatályon kívül a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, amely révén Chiles elveszítette a harmadik helyet.
A jogász szerint a CAS megsértette a versenyző jogát, amikor a tárgyaláson nem fogadott el új bizonyítékokat.
Az augusztus 5-i párizsi fináléban az amerikaiak óvtak, így Chiles magasabb pontszámot kapott, amivel leszorította a dobogóról Barbosut, és átvehette a bronzérmet.
Ezt követően a románok fellebbeztek, mondván, az Egyesült Államok csapata az előírt időhatáron túl óvott. A sportági nemzetközi szövetség (FIG) először nem fogadta be a románok beadványát, akik ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, amely viszont már nekik adott igazat, a FIG pedig utólag módosította a végeredményt, így lett Barbosu harmadik.
picture

Ana Bărbosu, Jordan Chiles

Fotó: Facebook

Ezzel azonban nem volt vége az ügynek. Az óvási időhatár egy perc, és a románok szerint ezt túllépték az amerikaiak, akik viszont videófelvétellel próbálták igazolni, hogy időben cselekedtek. A CAS-hoz fellebbviteli tárgyalásra továbbküldött anyaguk alapján - amint kihirdették Chiles pontszámát - Cecile Landi edző már 47 másodperc után jelezte az óvást. Azonban a Sportdöntőbíróság az új eljárásban közölte, a szabályok nem teszik lehetővé, hogy újravizsgálják a történteket, még akkor sem, ha esetleg meggyőző, új bizonyítékok állnak rendelkezésre, így Chiles nem kapja vissza az ötkarikás bronzérmét, és arra sincs mód, hogy két bronzérmet osszanak ki.
Az Egyesült Államok Tornaszövetsége már akkor jelezte: minden lehetséges fórumon fellebbeznek, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is.
Barbosu azóta már megkapta olimpiai bronzérmét, de ez különbözik attól, amelyet Chiles még a párizsi díjátadón átvehetett.
picture

Ana Bărbosu

Fotó: Facebook

Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés