Miközben te otthon pörgeted a telefonod, lehet, hogy Sinner ugyanabból az appból készül a meccsére

2025-ben már a hagyományok követésére egyébként kínosan ügyelő Wimbledon is beadta a derekát, és teret engedett az automata sólyomszemrendszernek, aminek következtében az idei tornán vonalbírók már nem teljesítenek szolgálatot. Az intézkedés mellett és ellene is szólnak érvek, melyek közül érthetően utóbbiak a hangosabbak. De hogy teljesít összességében Wimbledon „technikai oldala”?

Dimitrov élete teniszét nyújtotta a világelső ellen, de egy sérülés megállította Wimbledonban

Videó forrása: Eurosport

2025-ben talán az számítana jókora meglepetésnek, ha egy közepesen nívós tenisztornának ne lenne saját mobilalkalmazása, honlapja, közösségi médiás platformjai és egyebek. Mindez fokozottan igaz egy Grand Slam-tornára, különösen a GS-ek közül egy kicsit azért kimondva-kimondatlanul is kiemelkedő Wimbledonra.
Ebben az évben az All England Club is meghajolt egy kicsit a technológia előtt azzal, hogy szakítva a hagyományos berendezkedéssel bevezette az automata sólyomszemrendszert, elengedve ezzel a vonalbírók kezét. Hogy a rendszer szorul még azért némi finomhangolásra, arra a Sonay Kartal-Anastasia Pavlyuchenkova mérkőzésen történtek világítottak rá a leginkább.
picture

Anastasia Pavlyuchenkova a Sonay Kartal elleni mérkőzésén

Fotó: AFP

A füves pályás szezon koronaékszerének mobilalkalmazását a techóriás IBM fejleszti és tartja naprakészen, ennélfogva ugyancsak az amerikai cég munkatársai felelnek azért, hogy a mérkőzésekkel kapcsolatos összes adat akkurátusan és naprakészen jelenjen meg az alkalmazás felületein.
Az eredménykövető appok már régen többet kínálnak, mint az aktuálisan követni kívánt sportág adott eseményének számszerű követése. Aki egy futballmérkőzés eredményére kíváncsi, azt látva biztosan érdekli, hogy ki lőtte a gólokat, hány lapot osztott ki a bíró, vagy épp, hogy milyen labdabirtoklási arányt produkált a győztes csapat.
Egy teniszeredmény esetében egy sima győzelemnél felmerül, milyen arányban ütötte be a győztes a szerváit, hányszor vette el az ellenfele adogatását, vagy épp ő maga hányszor került bajba adogatóként.
A wimbledoni bajnokság applikációját fejlesztő cég idei újdonsága az ún. Match chat funkció, ami egy mesterséges intelligenciát felhasználó klienst ültet virtuálisan a mérkőzést követő felhasználó mellé.
Az új funkcióról lelkesen nyilatkozott a cég wimbledoni "kitelepülésének" házon belüli felelőse, Kevin Farrah:
"A vizsgálataink azt mutatták ki, hogy a szurkolók előszeretettel tartanak nyitva egy második böngésző ablakot, ahol a követni kívánt mérkőzéssel kapcsolatos további tartalmakat fogyasztanak. A Match chat erre az igényre válaszol, ezt az újításunkat kifejezetten a 2025-ös tornára időzítettük, és az eddigi adataink szerint igen népszerűnek is bizonyul."
A statisztikai adatok folyamatos élő nyomon követése a teniszközvetítések szerves részévé vált az évek során. Nehéz elképzelni, hogy egy-egy játszma végén ne nézzük meg az adogatási hatékonyságot, az ászok és a kettős hibák számát, valamint a nyerők és a ki nem kényszerített hibák arányát.
picture

A tenisz követése nem csak a játékosoktól, de a szurkolóktól is nagy figyelmet követelő tevékenység

Fotó: AFP

Utóbbi páros kapcsán az IBM wimbledoni stábjában korábbi teniszezők dolgoznak, akik bár a profi szint közelében nem jártak, de azért lokális versenyeken elindultak korábban, így aztán az objektivitást minél inkább szem előtt tartva tudják például megítélni, hogy egy adott hosszúra nyúló ütés ki nem kényszerített hiba volt-e vagy sem.
A fentieken túl a wimbledoni applikációnak van még egy fontos, eddig egyáltalán nem, vagy legalábbis kevésbé ismert tulajdonsága. A felületet ugyanis maguk a teniszezők is használják, méghozzá egy kifejezetten számukra fejlesztett, átlagfelhasználók számára nem elérhető funkcióegyüttes révén.
Nagyítóval kell manapság keresnünk azt a sportágat, amelyben nincs jelentős szerepe a videóelemzésnek, legyen szó saját teljesítmény értékeléséről, vagy épp egy következő ellenfél feltérképezéséről. Ugyanez a teniszre is fokozottan igaz, ennek jeleként pedig kezd egyre inkább meghonosodni az a trend, miszerint a topjátékosok külön adatelemző cégeket szerződtetnek azért, hogy mérkőzéseik legkülönfélébb statisztikai mutatóiból próbáljanak meg trendeket azonosítani, kicsit előrelátva a jövőt.
Ennek fontosságát az elsők között ismerte fel Aryna Sabalenka. A világelső fehérorosz teniszező 2023-as Ausztrál Open-győzelme idején a bokszában foglalt helyet Shane Liyanage, aki annak a cégnek a feje, amely Sabalenka adatainak elemzésével foglalkozik. Liyanage Melbourne-ben kijelentette, abban a GS-diadalban mintegy tízezer órányi adatelemző munka együttes erőfeszítése összpontosult.
A wimbledoni hivatalos app játékosok számára fenntartott exkluzív szekciója épp ezt az adatelemző munkát kívánja támogatni, segítve például Flavio Cobolli felkészülését abban, hogy Novak Djokovic rendszerint milyen taktikát választ, ha bréklabdánál kell másodikat adogatnia.
Forrás: Tennis 365
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés