Świątek elismeri, hogy makacs volt, de a wimbledoni győzelemhez hallgatnia kellett edzőjére

Önmagában kevesen lepődnek meg a híren, hogy Iga Świątek újabb Grand Slamet nyert a nyáron, de egészen más a helyzet, ha azt is hozzátesszük, hogy nem salakon, Párizsban történt ez, hanem Wimbledonban, füvön. A lengyel lány több mint egy éve nem nyert már tornát, az idei szezonban pedig – saját mércéjéhez képest – igen gyenge formában volt, de úgy tűnik, hogy kezd beérni az edzőcseréje.

Świątek megtette, ami még számára is elképzelhetetlen volt: ő lett Wimbledon bajnoknője

Videó forrása: Eurosport

Wim Fissette tavaly év végén kezdett el együtt dolgozni Iga Świątekkel, amikor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a lengyel doppingügyének a vége. Végül Świątek be tudta bizonyítani, hogy önhibáján kívül, egy melatoninkészítmény szennyeződésével vitte be a szervezetébe a tiltott anyagot, így csak egy hónapos eltiltást kapott.
Természetesen az edzőcsere időzítése nem volt ideális és az első hónapokban az eredmények sem jöttek. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a lengyel lány olyan magasra tette a lécet, hogy egy kisebb formahanyatlás is óriási visszaesésnek tűnhet.
Sokan várhatták, hogy majd a kedvenc borításán, salakon vissza tud kapaszkodni a legjobbak közé, de itt sem jött össze számára egy tornagyőzelem sem. Stuttgartban korán kiesett, Madridban Coco Gauff ellen kapott ki, aztán Rómában csak a második fordulóig jutott. Végül a Roland Garroson már sokkal jobban játszott, de aztán a világelső, Aryna Sabalenka ellen 0:6-os döntő szettes vereséggel búcsúzott.
Ilyen előjelek mellett érkezett meg a füves pályás szezonra Świątek és mindenki meglepetésére meg is nyerte a wimbledoni tornát. A győzelem után Wim Fissette pezsgőt kortyolgatva mesélt az eddigi közös munkájukról, ami szerinte egyáltalán nem volt olyan rossz, mint azt sokan gondolják.
"Madrid és Róma nagyon nehéz volt Iga számára. Talán a magas elvárások agyonnyomták, nem tudott ezzel megbirkózni. Párizsban már látványosan nyugodtabb volt, Rómában elindult a jó irányba. Sokkal jobban fókuszált és hirtelen sokkal jobb játékosnak tűnt.
Volt néhány része a játékának, amit megpróbáltunk javítani és hirtelen elkezdett inkább erre koncentrálni, mint csak az állandó győzelemre. Fejben sokkal jobb volt és nyugodtabbá is vált."
A Roland Garros nyolcaddöntőjében Elena Rybakina ellen szett és brékhátrányban volt Świątek, amikor Fissette azt tanácsolta neki, hogy lépjen hátrébb a szervafogadásoknál. Ez végül fordulópontnak bizonyult, ez a győzelem pedig rengeteget segített Świątek önbizalmának is.
"Rengeteg tanácsot adok neki, de ez határozottan egy olyan volt, amire odafigyelt."
picture

Tennis - New coach of Iga Swiatek - Will Fisette

Fotó: Eurosport

Fissette most azt is elmondta, hogy mi volt a kulcsa annak a remek teljesítménynek, amit korábban még sosem láthattunk a lengyeltől füvön.
"A lábmunkáján változtattunk egy kicsit. Ezen a borításon még sosem nyert, de én láttam benne a lehetőséget. Nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy lehet esélye, de, amikor sikerült, akkor napról napra jobb lett.
Egyszer az öltözőből írt nekem egy üzenetet, hogy talán nem is volt ez olyan rossz ötlet a részemről."
Iga Świątek mosolyogva hallgatta az edzője szavait, aztán ő is elmondta, hogy hogyan élte meg az elmúlt heteket.
"Hát igen, az első dolog, amit megváltoztatnék magamban, az az elképesztő makacsságom. Néha elég sokáig tart, hogy meggyőzzenek valamiről, de most Wimnek nem volt nehéz dolga.
Füvön sosem voltam elég jó, tudom, hogy rengeteg dologban fejlődhetek még, neki pedig sokkal több tapasztalata van, mint nekem. Néhány edzés után már láttam, hogy miket érhetek el ezzel a lábmunkával, onnantól pedig 100 százalékosan odafigyeltem erre is.
Néhány hónap közös munka alatt szerintem már megtanulta Wim, hogy néha rám kell erőszakolnia az ötleteit, elsőre sokszor furcsán érzem magam ilyenkor, de ha egyszer elkezdem érezni a javulást, akkor már nem kell erőltetni semmit."
Az edzőváltást rengetegen megkérdőjelezték, elsősorban a lengyel sajtó támadta Świąteket és csapatát a gyengébb teljesítménye miatt.
"Őszintén szólva a nyilvánosság előtt éljük az életünket, és nem mindig jó, ha visszaszólunk a kritikákra, csak magunkra kell koncentrálnunk. Néha könnyebb megtenni, de vannak időszakok, amikor kimondottan nehéz. Az elmúlt hónapokban viszont a sajtó, kiemelten a lengyel, nem igazán kezelt korrekten sem engem, sem a csapatomat.
Remélem, hogy most már békén fognak hagyni, hogy csendben dolgozhassunk, hiszen már látható, hogy tudjuk, mit csinálunk. A lehető legjobb emberek vesznek körül, már rengeteget bizonyítottam. Tudom, hogy az emberek csak többet és többet várnának tőle, de én csak a saját utamat akarom járni."
Forrás: The Guardian

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés