"Még csak nem is álmodtam erről, mert számomra ez túl messzinek tűnt" - Iga Świątek nem gondolta volna, hogy egyszer wimbledoni bajnok lesz
Wimbledon női egyes döntője elég egyoldalúnak bizonyult, mivel Iga Świątek 6:0, 6:0-s győzelmet aratott Amanda Anisimova ellen. Świątek kezdettől fogva dominált, míg az első Grand Slam-döntőjét játszó Anisimova idegessége eluralkodott az amerikain. A lengyel klasszis azt mondta a rendkívül sima finálé után, hogy nem is álmodott arról, hogy valaha megnyeri a füves pályás GS-tornát is.
Świątek megtette, ami még számára is elképzelhetetlen volt: ő lett Wimbledon bajnoknője
Videó forrása: Eurosport
Szürreálisnak tűnik
Az immár hatszoros Grand Slam-bajnok Iga Świątekről eddig is tudtuk, hogy szereti a bagelt, szegény Amanda Anisimova kapott belőle kettőt is élete első major-fináléjában, a lengyel ugyanis 6:0, 6:0-ra nyert az amerikai ellen a wimbledoni döntőben – első ottani címét szerezve.
57 perc kellett ehhez mindössze a lengyelnek.
Aki nem kegyelmezett ellenfelének, könyörtelenül támadott és kiegyensúlyozottan adogatott. Korábban csak egyszer fordult elő az Open-korszakban, hogy egy GS-fináléban dupla nullázásra került sor - az 1988-as Roland Garros döntőjében, amikor Steffi Graf kiütötte Natasha Zverevát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/10/image-fa454af9-d3f9-4225-8091-8b7578d73a2e-85-2560-1440.png)
Bencic összezuhant, Świątek úgy masírozott be a wimbledoni döntőbe, mintha csak a Garroson lenne
Videó forrása: Eurosport
Amanda Anisimovának keserédesen alakult az utolsó két meccse, mert amíg az elődöntőben a világelső Aryna Sabalenkát ejtette ki, az utolsó meccsen játékot sem tudott fogni.
"Köszönöm, Iga! Hihetetlenül jó játékos vagy, és ez ma nyilvánvalóan megmutatkozott. Annyira inspiráló voltál számomra. Hihetetlen két hetet töltöttél itt. Az első wimbledoni döntődbe jutni és nyerni itt olyan különleges. Sok sikert neked és a csapatodnak!
Tudom, hogy ma nem voltam elég jó, de tovább fogok dolgozni. Továbbra is hiszek magamban, és remélem, hogy egy nap újra itt leszek. Köszönöm mindenkinek!" – nyilatkozta rendkívül sportszerűen az amerikai a súlyos vereségét követően a TNT Sports cikke alapján.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/09/image-b42946ca-9015-46a6-9dd7-1173e20c2fcb-85-2560-1440.jpeg)
Megtört a jég a füvön – Świątek először jutott elődöntőbe Wimbledonban
Videó forrása: Eurosport
A 24 éves Iga Świątek lett az első lengyel játékos - legyen az férfi vagy nő -, aki wimbledoni bajnok lett. Még soha nem nyert füves pályás címet, most pedig a 100. meccsét húzta be a Grand Slam-tornákon.
Ezzel Szeles Mónika 1992-es győzelme óta ő az első női teniszező, aki az első hat major-döntőjét megnyerte, és az egyetlen aktív játékos, aki három különböző borítású pályán (Roland Garros, Wimbledon, US Open) GS-győztes lett. Egyedül az Australian Open bajnoki címe hiányzik a gyűjteményéből. Melbourne-ben 2022-ben és idén is elődöntőt játszott.
"Őszintén szólva, még csak nem is álmodtam erről, mert számomra ez túl messze volt. Úgy érzem, hogy már tapasztalt játékos vagyok, miután korábban már nyertem Slamet, de erre nem igazán számítottam." – említette Świątek az AP tudósítása szerint.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/07/image-d9b0cd8b-ace3-43cd-9779-1edd058608bc-85-2560-1440.jpeg)
Świątek 65 perces győzelemmel jutott tovább, másodszor negyeddöntőzhet Wimbledonban
Videó forrása: Eurosport
"Szeretnék gratulálni Amandának a csodálatos két héthez. Nem számít, mi történt ma, büszke lehetsz a munkádra! Remélem, még sok döntőt fogunk játszani itt és más versenyeken, ehhez megvan a játékod!" - adta vissza a lengyel, ami jár Anisimovának.
"A csapatom jobban hitt bennem, mint én. Nincs még egy ilyen verseny, mint ez. Mindig is szorongtam emiatt. A centerpályán lenni hatalmas nyomást jelent, és egy kicsit túl soknak éreztem. De idén megtanultam, hogy jól érezzem magam itt is" – folytatta győzelmi beszédét Iga a torna hivatalos honlapján olvasható szöveg alapján.
"Szeretnék köszönetet mondani az edzőmnek [Wim Fissette]. A mostani hullámvölgyekkel együtt mindenkinek megmutattuk, hogy működik a közös munka" – hálálkodott Iga Świątek a Reuters tudósítása alapján.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/10/image-1f1918cd-11d8-4d37-9a48-fc5a16776f55-85-2560-1440.png)
Anisimova nagy csatában gyűrte le Sabalenkát, ott van élete első Grand Slam-döntőjében
Videó forrása: Eurosport
- Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)