Mintha csak salakon látnánk, Świątek átgázolt az olimpiai bajnok Bencicen, és ott van a wimbledoni döntőben
A nyolcadik helyen kiemelt Iga Świątek jutott be másodikként a női döntőbe a wimbledoni teniszbajnokságon, miután csütörtökön két játszmában legyőzte Belinda Bencicet.
Bencic összezuhant, Świątek úgy masírozott be a wimbledoni döntőbe, mintha csak a Garroson lenne
Videó forrása: Eurosport
Ezt megelőzően közel két éve került szembe Wimbledonban a két játékos, akkor a legjobb 16 között Iga Świątek három játszmában győzött. Bencic csak egyszer tudott nyerni kettejük összecsapásain, mégpedig a US Open 2021-es nyolcaddöntőjében, két szettben.
A csütörtöki második elődöntőben a svájci teniszezőnő elvesztette első adogatójátékát, ezzel előnybe hozta ellenfelét. Ezt követően egyik gémben sem hibáztak a felek, mindketten hozták szervájukat, egészen a nyolcadik játékig, amit a 24 éves lengyel játékos semmire vett el, ezzel 6:2-re megnyerte az első szettet. A második játékrészben a tokiói olimpia aranyérmese enerváltan játszva sorra elvesztette adogatásait, a világranglista negyedik helyezettje 6:0-ra megnyerte a szettet és ezzel a találkozót is. A mérkőzés mindössze 1 óra 11 percig tartott.
A Roland Garros négyszeres és a US Open egyszeres bajnoka első felnőtt füves pályás Grand Slam döntőjét játssza, mégpedig az amerikai Amanda Anisimovával, akivel még nem mérkőzött. Świątek 2018-ban a juniorok között már nyert bajnoki címet Wimbledonban.
Eredmények, női egyes, elődöntő:
Iga Swiatek (lengyel, 8.)-Belinda Bencic (svájci) 6:2, 6:0
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2213.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2214.png)
2
0
6
6
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)