Wimbledon: Iga Świątek álmodni sem mert a döntőről, de a tenisz folyton meglepi őt; most például kiderült számára, hogy füvön is képes jól játszani
Publikálva 11/07/2025 - 06:09 GMT+2
A több mint egy éve formahanyatlással küzdő Iga Świątek némiképp váratlanul játszik elképesztően jó teniszt Wimbledonban. Másfél hete hengerel, egyre jobb formába lendül, az elődöntőben pedig már a korábbi salakos dominanciáját idézte. Szinte már bántóan simán verte a meglepetés-elődöntős Belinda Bencicet.
Bencic összezuhant, Świątek úgy masírozott be a wimbledoni döntőbe, mintha csak a Garroson lenne
Videó forrása: Eurosport
Iga Świątek elengedett minden elvárást, és teher nélkül játszik Wimbledonban. Fantasztikus formában van, Belinda Bencicet 6:2, 6:0 arányban győzte le az elődöntőben.
Egy rendkívül szoros első elődöntő után, egy meglepetésgyőzelmet követően fordultunk rá a másodikra. Sokan talán ahhoz hasonló izgalmakra számítottak, mint amit az első meccsen láttak.
- Mintha csak salakon látnánk, Świątek átgázolt az olimpiai bajnokon a wimbledoni döntőért
- Anisimova: „Sokan azt mondták, nem fogok tudni visszatérni a legjobbak közé”
Nos, Świątek másként gondolta. A lengyel már Bad Homburgban is döntőt játszott, úgyhogy kellő önbizalommal érkezhetett Wimbledonba, annak ellenére, hogy korábban itt még sosem játszott döntőt.
Bencic nem nagyon találta a helyét a pályán a meccs elején, így Świątek pillanatok alatt elhúzott 3:0-ra az első játszmában. A svájci agyán ekkor átfuthatott, milyen az, amikor a lengyel zónában teniszezik. Mintha bő egy évet visszaugrottunk volna az időben, és a Garroson lettünk volna, nem Wimbledonban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/03/image-f5e72f13-20dc-4736-b8d6-71851177887c-85-2560-1440.jpeg)
Szetthátrányból fordított Iga Swiatek, fű alatt menetel a korábbi világelső
Videó forrása: Eurosport
Ezt követően az első szett végére némiképp kiegyenlítetté vált a játék, de Świątek játszmáját semmiféle veszély nem fenyegette. A "némiképp kiegyenlített" kifejezést azért használtuk, mert ami a másodikban következett, arra Bencic aligha fog szívesen visszaemlékezni. Ugyanis egy gém, nem sok, annyit sem tudott fogni a lengyel klasszis ellen.
Świątek egy kifejezetten elemző típusú játékos, a gondolkodása erre született. Innen jön az, hogy szívesen fejt keresztrejtvényt a meccsek között. De a legnehezebb rejtvény, amit valaha megoldott, az az, amelyik a legtitokzatosabb volt az összes többi között: hogy végre igazán jól tudjon játszani Wimbledonban. Ezt megelőzően ugyanis soha nem jutott túl a negyeddöntőn a füves Grand Slamen.
"Őszintén mondom, hogy még csak álmodni sem mertem arról, hogy itt valaha én döntőt fogok játszani" – mondta Świątek. "Őrületesen izgatott vagyok és hihetetlenül büszke."
A tenisz újra és újra meglep engem.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/10/image-1f1918cd-11d8-4d37-9a48-fc5a16776f55-85-2560-1440.png)
Anisimova nagy csatában gyűrte le Sabalenkát, ott van élete első Grand Slam-döntőjében
Videó forrása: Eurosport
"Bár még fiatal vagyok, azt hittem, már mindent megtapasztaltam a teniszpályán. Azt azonban eddig még nem, hogy füvön is képes legyek ennyire jól játszani. Most van ez először, és én iszonyatosan élvezem."
"A mozgásom és az adogatásom eléggé rendben van. Magabiztos vagyok, támadok, és ez működik. Úgyhogy folytatom tovább."
- Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák