Świątek és Bencic saját wimbledoni csúcsát elérve elődöntős, Andreeva nagy pillanatára tovább kell várni

A nyolcadikként rangsorolt Iga Świątek két játszmában legyőzte a 19. helyen kiemelt Ludmila Samsonovát a szerdai negyeddöntőben, ezzel bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokság női versenyében, ahol a Mirra Andreevát búcsúztató Belinda Bencic lesz az ellenfele.

Bencic egyik legnagyobb sikere: Andreevát legyőzve anyaként játszhat elődöntőt Wimbledonban

Videó forrása: Eurosport

A 24 éves lengyel játékos a sikerével először szerepelhet a wimbledoni elődöntőben, a többi Grand Slam-tornán ez már korábban összejött neki. Az első játszmában Świątek kétszer is elvette orosz ellenfele adogatását, aki 18 nem kényszerített hibát ütött az első felvonásban, így 6:2-re elvesztette a szettet. A folytatásban a Roland Garros négyszeres és a US Open egyszeres bajnoka korán brékelte Samsonovát, aki azonban 0:3 után 4:4-nél egyenlített. Ezt követően mindketten megnyerték a saját szervajátékaikat, majd Świątek 6:5-ös vezetésénél a mérkőzésben maradásért adogatott a 26 éves Samsonova, akinek hibáit kihasználva a világranglista negyedik helyezettje lezárta a mérkőzést.
A másik negyeddöntőben Mirra Andreeva és a tokiói olimpián aranyérmes svájci ellenfele között a rövidítés döntött az első játszmában, melyet Bencic nyert meg. A második szettben ismét végig fej fej mellett haladtak a felek, csak 4:4 után volt egy brékváltás. A végjátékban ezúttal is a mindössze 18 éves játékos bizonyult idegesebbnek, így meglepetésre a 28 esztendős svájci teniszező készülhet pályafutása második Grand Slam-elődöntőjére - immár édesanyaként.
picture

Megtört a jég a füvön – Świątek először jutott elődöntőbe Wimbledonban

Videó forrása: Eurosport

Eredmények, negyeddöntő, nők:
Iga Swiatek (lengyel, 8.)-Ludmila Samsonova (orosz, 19.) 6:2, 7:5
Belinda Bencic (svájci)-Mirra Andrejeva (orosz, 7.) 7:6 (7-3), 7:6 (7-2)
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása