Az Orosz Tenisz Szövetség elnöke szerint csak tartalékjátékosok váltanak sportállampolgárságot, Mirra Andreeva orosz színekben fog versenyezni

Amióta Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát, az ország teniszezői semleges színekben versenyeznek. Az elmúlt három és fél év alatt már kilenc teniszezőjük váltott állampolgárságot.

Harmadik wimbledoni szereplését már negyeddöntőre váltotta a 18 éves Andreeva

Videó forrása: Eurosport

Az Orosz Tenisz Szövetség elnöke, Shamil Tarpishchev határozottan elutasította azokat a felvetéseket, melyek szerint napjaink egyik legtehetségesebb női teniszezője, Mirra Andreeva is csatlakozna az állampolgárságot váltó orosz teniszezők egyre növekvő táborához.
Azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát, az ország teniszezői semleges sportolóként versenyeznek mind az ATP-, mind a WTA-versenyeken; a Davis-kupában és a Bille Jean King-kupában pedig nem vehetnek részt a nemzetközi eltiltásból adódóan.
A konfliktus kirobbanása óta már kilenc orosz teniszező döntött úgy, hogy állampolgárságot vált és egy másik ország színeiben folytatja tovább sportolói pályafutását.
Idén Kamilla Rakhimova és Maria Timofeeva úgy határozott, hogy Üzbegisztánt képviseli, Daria Kasatkina Ausztrália színeiben versenyez, míg a napokban Anastasia Potapova felvette az osztrák állampolgárságot.
Emlékezhetünk rá, hogy a múltban, még a konfliktus előtt az idei WTA-világbajnok Elena Rybakina, Alexander Bublik és Yulia Putintseva egyaránt anyagi megfontolásból versenyez Kazahsztánt képviselve.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Találgatás szintjén az is felmerült, hogy az év végi világranglistát a kilencedik helyen záró Andreeva lehet a következő, aki állampolgárságot váltana, ami kétségkívül jelentős érvágás lenne az oroszoknak. A 18 éves tehetség két 1000-es címet nyert idén, emellett a Roland Garroson és Wimbledonban egyaránt negyeddöntőt játszott, így a szakemberek hatalmas jövőt jósolnak neki.
Andreevát a női mezőny egyik legfelkapottabb reménységének tartják, és a 2024-es párizsi olimpián orosz társával, Diana Shnaiderrel párosban olimpiai ezüstérmet nyert, semleges sportolóként versenyezve.
picture

Mirra Andreeva e Jasmine Paolini

Fotó: Getty Images

Az orosz Championat nevű sportoldal megkérdezte az Orosz Tenisz Szövetség vezetőjét, Shamil Tarpishchevet, hogy tart-e attól, hogy Andreeva állampolgárságot váltson.
Egyáltalán nem. Sem Andreeva, sem Shnaider nem fog váltani.
"A sportolók nem a hazájukat változtatják meg, hanem a sportállampolgárságukat, mivel mindenki játszani szeretne. Más országok toboroznak az olimpiára, sok pénzt fizetnek érte, hogy őket válasszák. Egyesek úgy látják, hogy máshol nagyobb eséllyel próbálkozhatnak, mert nálunk csak tartalékok lehetnek. Ezzel a hozzáállással megváltoztathatják a sportállampolgárságukat, de a hazájukat nem" – vélekedett a sportvezető.
Tarpishchev emellett Potapova friss állampolgárság-váltásáról is beszélt: "Nem tudok mit mondani róla. Két éve Ausztriában élt. Csak feltételezni tudom, hogy részt akar venni az olimpián, a ranglista alapján a mi csapatunkba nem tudna bekerülni."
A világranglista 51. helyén álló Potapova jelenleg csak a hetedik legjobb orosz teniszező, ellenben osztrák színekben ő áll a legjobb helyen – sőt, új nemzetében 2014 óta nem jegyeztek ilyen magasan egyetlen teniszezőt sem a világranglistán.
picture

Iga Swiatek v Anastasia Potapova - Roland-Garros highlights

Videó forrása: Eurosport

A szövetség vezetője úgy gondolja, hogy csak a több lehetőségre vágyó, második vonalban lévő teniszezők váltanak országot, a legjobbaknak eszük ágában sincs lemondani az orosz színekről, így a legnagyobb tehetségüket sem félti.
Forrás: tennis365.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés