Nick Kyrgios úgy érzi, legyőzhette volna Novak Djokovicot a wimbledoni döntőben, ha egy kicsit másképp viselkedik a kulcspillanatokban

Nick Kyrgios a Guardiannek adott interjúban elmondta: sokszor furcsán érezte magát Wimbledonban, mégis imádja ezt a versenyt. Az ausztrál karrierjének legmeghatározóbb pillanatai a füves pályás Grand Slamhez kötődnek, itt robbant be 2014-ben, és itt játszotta le karrierje egyetlen major-döntőjét 2022-ben. Kyrgios még most is úgy gondolja, kevésen múlt, hogy legyőzze Novak Djokovicot.

Kyrgios visszatérése számokban: négy elveszített tie-break, két elveszített meccs

Videó forrása: Eurosport

Wimbledon: kontraszt és kapocs

Nick Kyrgios már akkor is kívülállónak számított, amikor még nem széttetovált karral, kosaras trikóban játszotta a meccseit. Az ausztrál minden gesztusával lázadt a konvenciók ellen: a megjelenésével, a megoldásaival, a viselkedésével, de a személyisége és a sport hagyományai között feszülő kontrasztot egyetlen hely sem erősítette fel annyira, mint Wimbledon. Némileg ironikus, hogy mégis ez volt az a torna, amelyik a legfontosabbnak bizonyult Kyrgios pályafutásában.
"Wimbledonhoz különleges emlékek fűznek. Ez volt az a Grand Slam, ahol először berobbantam, ez a verseny a tenisz csúcsa. Itt minden alkalommal érzed a hely energiáját és auráját. Persze nem mindig éreztem itt magam komfortosan, mivel nem úgy viselkedem, mint egy átlagos játékos. Wimbledonban erre nagyon is nagy hangsúlyt fektetnek. Olyan vagyok itt, mint egy hóember a sivatagban, ám ennek ellenére élvezem."
A közös történetük 2014-re nyúlik vissza, amikor a szabadkártyával induló Kyrgios negyeddöntőig menetelt a versenyen. Arra már kevesen emlékeznek, hogy a torna második fordulójában 0-2-ről fordított a 13. kiemelt Richard Gasquet ellen, mivel a nyolcaddöntőben sokkal nagyobb bravúrt hajtott végre Rafael Nadal legyőzésével. "Sorsfordító volt"mondta a meccsről Kyrgios. "De 19 évesen még nem álltam készen arra a felelősségre."
A meccsen kommentátorként dolgozó John McEnroe – miután az ausztrál egy felfoghatatlan lábközöttivel nyert pontot – kijelentette: új sztárja van a tenisznek. Az amerikai legenda nem túlzott, Kyrgios valóban egy csapásra híres lett, és rengeteg szurkolót szerzett a vagány teniszével, az elvárásoknak azonban nem tudott megfelelni. Azt legalábbis nem sokan gondolták a 2015-ös Australian Open-menetelése után, hogy a következő Grand Slam-negyeddöntőjére hét évet kell várni.

A mélypont: a 2019-es Wimbledon

Ha csak a tehetségen múlik, Kyrgios akár a Federer-Nadal-Djokovic hármas dominanciájába is beleszólhatott volna. Hogy nem így alakult, az sok mindennek köszönhető: valószínűleg hiányzott az az alázat és elkötelezettség, ami a fentebb említett hármasban megvolt, ráadásul a pályán kívül sem élt kiegyensúlyozott életet. Később egy interjúban elismerte: alkoholproblémával és depresszióval küzdött, a karján lévő sérüléseket – amiket saját magának okozott – egy kompressziós karvédővel rejtette el.
2019-ben – öt évvel az egész karrierjét meghatározó meccs után – újra összecsaphatott Wimbledonban Nadallal, de már azt is kisebb csodának tartja, hogy egyáltalán kiállhatott a meccsre, az azt megelőző estét ugyanis a pszichiátrián töltötte.
"Igen, így volt. 2019-ben az emberek azt gondolták, hogy remek évem van. A ranglistán a top 20-ban voltam, közben viszont az volt az életem legmélyebb pontja. Miután megnyíltam, rájöttek az emberek is, hogy ugyan nem voltam tökéletes, és nem viselkedtem mindig megfelelően, de hajlandó vagyok beszélni erről. Rengeteg üzenetet kaptam gyerekektől az Instagramon, igyekeztem mindegyikre válaszolni, és segíteni nekik, ahogyan csak tudok."
"Néha ki kell zárni azt, amin épp keresztülmész, hogy a munkára koncentrálj. Nem lehet csak úgy elfutni" – mondta, amikor arról kérdezték, miért vállalta a Nadal elleni meccset. "Elképesztően büszke voltam. Büszke voltam, hogy túljutottam ezen. Nagyon sötét időszak volt, és nem lett jobb attól a meccstől sem. Az egész évben szenvedtem ezektől a gondolatoktól és az öncsonkítástól. De sikerült kiutat találnom, és segíteni másoknak is."

Csak pár ponton múlt a wimbledoni cím

Kyrgios karrierjében a 2022-es szezon hozta meg azt a fajta áttörést, amiről talán már a legnagyobb rajongói is letettek. A pszichés problémáit legyőző ausztrál szemmel láthatóan profibb melót tett a felkészülésébe, melynek köszönhetően ismét nagyszerűen teniszezett, és Wimbledonban már az esélyesek között emlegették. Kyrgios egészen a döntőig menetelt, ahol négy szettben kikapott Novak Djokovictól.
"Átkozottul menő, hogy Grand Slam-döntőt játszhattam. Ez olyan, amit még a gyerekeimnek és az unokáimnak is mesélni fogok, hogy megmutassam nekik, bármi lehetséges. A canberrai házunk körül repedezett betonos pályák voltak, és az, hogy innen eljutottam egy Grand Slam-döntőig, az egészen hihetetlen."
Kyrgios úgy lépett pályára a döntőben, hogy 2-0-s mérleggel rendelkezett Djokovic ellen – mindkét meccset 2017-ben játszották, amikor a szerb a könyöksérülése miatt az egész szezonban küszködött – és a döntőben is jól kezdett. A 24-szeres Grand Slam-bajnok azonban sokkal jobban kezelte a nyomást, miközben Kyrgios a legforróbb pillanatokban elveszítette a fejét, egy ponton még egy nézővel is összeszólalkozott.
"Egyértelműen" – mondta a kérdésre, közel érezte-e a győzelmet. "Csak pár ponton múlt, és ha azoknál egy kicsit másképp viselkedem, most wimbledoni bajnok lennék. De nem szégyen kikapni minden idők legjobbjától. Hogy gyakran gondolok-e rá? Igen. Hogy gondolkodom-e azon, mit kellett volna másképp csinálnom? Igen. Hogy jobban is felkészülhettem volna? Nem. A felkészülésem elképesztő volt."
Az ausztrál azt is elismerte, hogy a 2022-es US Open volt az igazi sansz a Grand Slam-cím megszerzésére, ám a negyeddöntőben meglepetésre öt szettben kikapott Karen Khachanovtól, így végül az orosz játszhatott Casper Ruuddel. "Meg kellett volna nyernem azt a meccset, és őszintén hiszem, hogy az volt a legnagyobb esélyem a Slamre. De ez nem élet-halál kérdése. Nem mondhatom azt, hogy egy elveszített meccs katasztrófa lenne."

Idén nem kommentál Wimbledonból

Kyrgios 2023 elején térdsérülést szenvedett, később a csuklóját is műteni kellett, így a 2022-es idény óta mindössze hat mérkőzésen lépett pályára. A tenisztől nem távolodott el, szakértőként dolgozott az Eurosportnak és a BBC-nek is, idén azonban nem hívta a wimbledoni csapatba a brit közszolgálati adó.
"Tudom, hogy nagyszerű kommentátor vagyok. Húsz éven át ezt a sportot játszottam, tanultam, lélegeztem. Szerintem a tenisznek kellenek azok a kommentátorok, akik olyat is kimondanak, amit mások nem."
"Sajnálatos" – mondta arról, hogy a BBC idén mást kért fel a feladatra. "De ezzel ők valószínűleg többet veszítenek, mint én. Megértem, hogy ott van Chris Eubanks, de ő nem győzte le minden idők legjobbjait több alkalommal is. Ha van egy játékos, aki legyőzte Federert, Nadalt, Murray-t és Djokovicot, és kivételes meglátásai vannak, akkor elég furcsa, hogy nem akarod, hogy átadja ezt a tudást a teniszrajongóknak."
(Itt azért illik megjegyezni, hogy Eubanks nagyszerű munkát végez kommentátorként és szakértőként, Jannik Sinner és Iga Świątek doppingügyeit követően például nem csak a hivatalos jelentéseket olvasta át, de a doppingellenes szabályzattal is összevetette őket, hogy kellően mély válaszokat adhasson a felmerülő kérdésekre.)
Kyrgios mindenesetre nem haragszik a csatornára a döntés miatt, szerinte nem a tavalyi volt az utolsó alkalom, hogy a kommentátori csapatukat erősítette.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés