Nick Kyrgios, az idegesítő zseni

Éppen csak dél előtt voltunk, amikor Nick Kyrgios megérkezett, és végigsétált a floridai Evert Teniszakadémia parkolóján az edzésre. Fekete nadrágot és kosaras mezt viselt, a haja valahol a mohikán és a kopasz között volt. Vállán az ütőtáskája, mindkét kezében egy-egy okostelefon. Kyrgiost, ezt a 21 éves, görög és maláj felmenőkkel rendelkező, és könnyen lehet, hogy Roger Federer óta a legtehetségesebb teniszezőt teljesen valószínűtlen társaság kísérte: egy 13 éves philadelphiai srác, Tauheed Browning, valamint egy 14 éves marylandi fiú, Langston Williams. Mindketten az akadémia tehetséges játékosai, akiket az kötött össze az ausztrállal, hogy veszettül nyomták napjaink legtrendibb játékát, a Pokémon GO-t, éppen ezért együtt mentek filmet nézni, de még a plázába is.

Játszottak, nevettek, izgatottan beszélgettek, amikor megérkeztek az edzőpályára. Kyrgios, aki éppen most érte el karrierje eddigi legjobb világranglista helyezését (16.), leült, letette a telefonokat, kinyitotta a táskáját és elővette az ütőjét.

"Fontos, hogy megtaláld az egyensúlyt a Pokémon és az edzések között" - mondta a létező legkisebb szarkazmussal.

Browning kérdésére, miszerint "milyen húrozást használ", csak annyi volt a válasz, hogy amilyet az őt támogató cég, a Yonex küld neki. És hogy mi van akkor, ha a összes húrja elszakad és nem lesz egyetlen ütője sem?

"Akkor nem edzek a következő tornáig" - jön a számára teljesen evidens válasz, amin én először nevetek, a fiatal játékoson viszont látszik, tudja, Kyrgios nem viccelt. Amikor megkérdezem tőle, mekkora ütőt használ, azt feleli, fogalma sincs.

Barátnője, a horvát Ajla Tomljanovic szintén ott volt, éppen az édesapjával edzett. A család kutyája ott rohangált körülöttük fel-alá, mert őrülten el akarta kapni a labdát. Tomljanovic, aki két évvel idősebb Kyrgiosnál, és aki tavaly igényelt ausztrál állampolgárságot, nem úgy tűnt, hogy bánja, most nem kap figyelmet a nagyban játszó barátjától, valamint a két fiataltól - később, amikor egy fotózásra mentek, kioktatta, hogy nem kéne hét évesekkel játszania. Kyrgios kijavította, hogy nem hét, hanem tíz évesek.

Kyrgiosnak másnap kellett repülnie Torontóba, az első tornájára Wimbledon óta. Eseménydús londoni versenye volt, hiszen megnyert három kőkemény meccset, megmutatva a kommentátoroknak és a világnak (például rögtön az első körben egy láb közötti átemeléssel Radek Stepanek ellen, ami valószínűleg a torna ütése volt), micsoda tehetség lapul a kezében. Kőkemény szervák, bődületes tenyeres, rendkívüli ügyességet igénylő, már-már bemutató-jellegű ütések - egyszerűen érdemes volt nézni a meccset. Ráadásul aki kicsit is benne van a teniszben, mind egyetért abban, hogy megvan a tehetsége a világelsőséghez és a Grand Slam győzelmekhez.

Kyrgios azonban olyan viharos személyiség, amennyire koraérett is, és a kiváló teljesítményét és megoldásait most is beárnyékolta a sok és nem éppen mindig irodalmi dumálás, a stábja felé való folyamatos kritizálás, és az a mód, amilyen dicstelenül befejezte a tornát. A negyedik fordulóban Andy Murray volt az ellenfele a centerpályán, ott, ahol két évvel ezelőtt az akkori világelső Rafael Nadalt leckéztette meg, azzal a győzelemmel robbanva be a nemzetközi teniszéletbe. Most, ha legyőzte volna a korábbi bajnokot, a hazaiak kedvencét, még egy, nem is kis mértékűt emelt volna az ázsióján. Ennek ellenére azt követően, hogy elvesztette a szorosan alakuló első szettet, egyszerűen feladta. Persze nem teljesen hagyta abba a próbálkozást, de látszott rajta, az egyetlen vágya, hogy minél előbb fent üljön egy repülőgépen.

"Ez Wimbledon! Mi más kéne még, hogy valaki játszani akarjon, és előrelépni?" - dühöngött John McEnroe a meccset látva. Az sem segített a helyzeten, hogy Kyrgios a találkozó után elmondta, hajnalig videojátékozott.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Kyrgios komor, és tőle szokatlanul igen önkritikus volt.

"Azt hiszem, amikor a helyzet nehezedik, egyszerűen nem vagyok elég kemény" - mondta, de csak hogy nem sokkal később már ismét a szokásos, harcias énjét lássuk, amikor az őt kritizáló Piers Morgannek Twitteren szúrt oda egy nem éppen irodalmi kommentet (magyarul a "kapd be" a legjobb és leginkább nyomdafestéket tűrő fordítás rá).

Persze tudjuk, nem a Murray meccs volt az ausztrál pályafutásának eddigi mélypontja, azt egy évvel ezelőtt, Montrealban már elérte, amikor Wawrinkával volt az emlékezetes balhéja. Persze a wimbledoni teljesítménye nem teljesen meglepő, hiszen lassan egy éve nincs edzője a fiatal tehetségnek, és könnyen lehet, hogy nem csak arra, hanem pszichológusra is szüksége lenne - ahogy arra több játékostársa is utalt már finoman.

Feltehetően azonban Kyrgios a pszichológusnak ugyanazt mondaná, amit azon a bizonyos wimbledoni sajtótájékoztatóján mondott, miszerint az ő gondja a tenisz, amit nem is szeret. Amikor most, Floridában beszélgettem vele, most is ezt mondta.

"Ha nyernék egy Grand Slamet, az sem változtatna ezen" - tette hozzá, és elmondta, soha nem néz a tévében teniszmeccset, valamint "nagyon maximum" 27 éves koráig kíván játszani, aztán visszavonul, hogy az igazi szenvedélyének, a kosárlabdának éljen. Reméli, fog tudni profi szinten kosarazni, akár Európában is. Gyerekként kosarazott, és most is minden lehetőséget megragad, hogy ennek a hobbijának éljen - így tett akkor is, amikor meglátogatta a Nike oregoni főhadiszállását, ahol minden szabadidejét a kosárpályán töltötte, az ATP tornánk idején pedig a többi teniszezővel játszanak. Sokszor a teniszpályán is úgy tűnik a sok oda nem nézős ütésből, a láb közötti próbálkozásokból, hogy ott is kosarazni próbál és szeretne.

A tenisz körüli emberek kételkednek abban, hogy Kyrgios tényleg ennyire nem szereti a teniszt, mint ahogy hangoztatja - azt mondják, ez a fajta ambivalencia (utálja, mégis játssza) csak arra szolgál, hogy a nyomást csökkentse. Az elvárások hatalmasak az irányába, és nem csak azért, mert pokolian tehetséges. A tenisz néhány éven belül a nagy átmenet időszakába lép, hiszen Federer 35 éves, a Williams nővérek is lassan túl vannak ezen az életkoron, ő pedig a megjelenésével, a megosztó személyiségével egy olyan sztárja lehetne a sportágnak, akinek népszerűsége továbbra is vonzaná a nézőket mind a helyszíneken, mind a televízió képernyői előtt. Kyrgios egyébként már most fantasztikus hatással van a nézőkre, hiszen rájuk soha (még meccs közben sem) sajnálja az időt - vicces, bájos, és igyekszik őket maximálisan kiszolgálni, az esetek nagy részében nem rohan el. Az ügynökei is meg vannak győződve arról, hogy néhány éven belül ő lehet a sportág legnagyobb sztárja.

John McEnroe és Jimmy Connors visszavonulása óta az az általános nézet, hogy a tenisz nélkülözi az egyéniségeket. Persze más kérdés, kinek mit jelent az egyéniség - sokak számára a szájhősök inkább s...fejek, mint sem egyéniségek. Ez egyébként is szinte kizárólag a férfiakra vonatkozik, hiszen bár a hölgyeknél vannak karizmatikus figurák, ütőcsapkodó, mocskos szájú, veszekedős játékosokat szinte nem is találunk - Serena Williamsnek volt ugyan egy-két emlékezetes kirohanása, de az semmiség a fiúmezőnyben látottakhoz képest. Való igaz, McEnroe és Connors - Ilie Nastaséval kiegészülve - olyan magasra állították a mércét, amit azóta nem sikerült megugrania senkinek. Persze azt nem lehet állítani, hogy a tenisz azóta nem produkált színes egyéniségeket - elég ha Andre Agassira, Marat Safinra, vagy éppen Goran Ivanisevicre gondolunk, akiknek a meccsei gyakran fordultak pszichodrámába.

Mostanában a férfi tenisz nem a nagy érzelemkitörésekről szól, hiszen néhány kivételtől eltekintve a játékosok pedánsan viselkednek mind a pályán, mind azon kívül - nagyon odafigyelnek, hogy semmi bántót vagy támadhatót ne mondjanak. Úriemberek sportja lett az utóbbi évtizedben a tenisz, ám ennek ellenére a sport egyik legnagyszerűbb éráját éljük, hiszen a tenisztörténelem legjobbjai vetélkednek egymással - Federer 17, Nadal 14, Djokovic 12 Grand Slam trófeát nyert eddig, az utolsó 53 majorból 43-szor az ő nevük került fel a trófeára. Hiába azonban a nagy nevek, vannak rajongók, akik azt mondják, nem ez a tenisz legjobb korszaka, mert hiányoznak a különcök. A tenisz talán soha nem volt népszerűbb annál, mint mikor McEnroe és Connors lerombolták a régi rendet, és teljesen máshogy viszonyultak a teniszhez, mint az elődeik. Még Federer, aki viselkedésével a régi elődökre hajaz, ő is hiányolja kicsit azokat a karaktereket, akik megbolygatnák a teniszvilágot, mondván, "a mostani játékosok már-már túl kedvesek egymáshoz".

De miért vált a férfi tenisz ennyire szelíddé? Részben nyilván a pénz miatt. A tenisz ugyanis sokkal jövedelmezőbb sport, mint 30 évvel ezelőtt, a játékosok pedig már nem csak sportolóként, hanem brandként gondolnak magukra - a wimbledoni döntős Milos Raonic például teljesen komolyan írja le magát a "Milos Raonic Tenisz Vállalat" elnök-vezérigazgatójaként. Amikor Agassi először írt alá reklámszerződést a Canonnal ("Image is everything" - "A látszat/kép a minden"), az volt a cél, hogy megünnepelje a róla alkotott kép lerombolását. Manapság a játékosok inkább szeretnek szimpatikus, illedelmes, szerethető képben tetszelegni, mint sem lázadónak, mint egykoron az amerikai. Furcsa paradoxona ennek a tenisznek, hogy ami jó a sportágnak (összecsapások, botrányok, megosztó figurák), az rossz magának az egyénnek. Könnyen lehet, hogy a játékosok megváltozásának köze van magának a játéknak a változásához is, hiszen már nem feltétlenül a ravaszság, a villámgyors pontok, a szerva-röpte az, ami dominál, hanem a minél jobb atletikus képességek - 20 ütésnél hosszabb labdamenetek, három órás meccsek jellemzik a teniszt, amihez nem csak fizikálisan, de mentálisan is tökéletes állapotban kell lenni, amibe nem férnek bele a nagy érzelemkitörések, mert azok elviszik a koncentrációt.

Kyrios azonban úgy tűnik, felrúgja ezeket a konvenciókat, és megpróbálja a maga útját járni. Jól mutatja a tehetségét, hogy úgy sikerült bejutnia a legjobb húsz közé a világranglistán, hogy például edzője sincs - azaz teljesen máshogy, mint ami manapság a norma. Az ausztrál azonban vékony jégen jár. McEnroe és Connors azért lettek minden botrányuk és a megosztó személyiségük ellenére azok, akik, mert képesek voltak a sportág csúcsára jutni, azaz világelsők és többszörös Grand Slam bajnokok lettek. Ha ez nem lett volna, elrettentő példák lennének, nem legendák. A fő kérdés Kyrgios esetében is az, hogy képes-e csúcsra jutni anélkül, hogy változtatna a személyiségén, a stílusán. Egyelőre úgy tűnik, ez nem lehetséges, és ezt ő is tudja. Amikor arról beszéltünk, hogy ő, mint saját maga edzője, mit tanácsolna önmagának ahhoz, hogy Grand Slamet nyerjen, rövid gondolkodás után azt mondta: "Eddz többet, mint heti négy alkalom. Nincs kétségem afelől, hogy ha GS-eket akarok nyerni, jóval elhivatottabbnak kellene lennem. Naponta kétszer kellene edzenek, minden nap edzőterembe kéne járnom, nyújtanom kéne, rehabra kellene mennem, oda kéne figyelnem arra, mit eszek... De jelenleg fogalmam sincs, mit szeretnék. Hogy elégedett vagyok-e? Nincs edző, akkor ütögetek, amikor akarok, lazán vehetem az egészet. De hogy jól érzem-e így maga, azt nem tudom."

"Pufók, szájal, de elképesztő keze van" - ezek voltak az első szavak, amiket John Morris, Kyrgios egyik ügynöke először leírt az ausztrálról, amikor 2010-ben látta őt játszani a 2010-es Ausztrál Open juniorversenyén. Nehéz elhinni ezeket a szavakat a ma 193 centis ausztrálról, de alig hat évvel ezelőtt valóban egy viszonylag alacsony, viszonylag pufók kisgyerek volt Canberrából, akiről úgy tűnt, hiábavaló lesz a tehetsége, mert nem lesz elég magas ahhoz, hogy igazán nagy kaliberű játékos legyen belőle.

Nick Giorgos és Norlaila Kyrgios harmadik, legkisebb gyereke volt. Apukája még a saját gyerekkorában menekült Görögországból a déli féltekére, ahol szobafestőként dolgozik. Norlaila Malajziában született, és 12 éves korában költözött édesanyjával Ausztráliába. Egyikük sem teniszezett sokat, de mindhárom gyerekük sportol. Kyrgios azt mondja, szülei kényszerítették 14 éves korában arra, hogy a teniszt válassza a kosárlabda helyett - ennek ellenére nem mondaná őket tipikus teniszszülőknek, sokkal inkább nagylelkűnek és kedvesnek. Azt mondja, kicsit el is volt kényeztetve, mint egy család legkisebb gyerekei általában, de a canberrai teniszklubban mind ő, mind a szülei megbecsült tagok voltak.

Bármilyen meglepő is, egészen fiatal kora óta túlsúlyos volt. Nem volt soha gondja az evéssel, a nagymamája pedig gyakran KFC-kajával tömte - egy szó mint száz, sokat evett. A súlya lassúvá tette, és korlátozta az állóképességét is. Az már az ő érdeme, hogy túl tudott lendülni ezeken a problémákon - de a múltjának ez a része is segített azzá a játékossá válnia, amilyen ma. Azért, hogy a sebességi hiányosságait ellensúlyozza, megtanulta sokkal jobban olvasni a játékot, mint mások, előre tudta, az ellenfelei hova fogják ütni a labdát. Mivel az állóképessége sem volt a legjobb, szüksége volt arra is, hogy a lehető leghamarabb lezárja a labdameneteket - ezért játszik ilyen szinten támadó teniszt, mint amit látunk tőle. Mindezt annak ellenére sikerült elérnie, hogy már a kezdetektől fogva sem volt türelme a hagyományos edzésekhez, mindig játszani akart - ha nem számolták a pontokat, akkor nem érdekelte, mi történik. Ez mind a mai napig így van nála.

2011-ben, 16 évesen a junior Davis Kupában játszott Mexikóban. Pat Cash, a korábbi wimbledoni bajnok volt a csapat kapitánya. Amikor Wimbledonban, a játékosok számára fenntartott pihenőben beszélgettem Cash-sel, elmondta, egészen megdöbbentette, milyen ütősebessége volt Kyrgiosnak. "Annyira gyors volt a karja, mintha fogpiszkálóval játszott volna. Nem csak ez, hanem az egészen egyedi kombinációi, az ereje és a labdakezelése is lenyűgözte. Ott, Mexikóban tudta, nagy jövő várhat a fiatal játékosra.

Persze már akkor megvoltak a "vörös zászlók". Példának okáért egyik vacsoránál megevett két hatalmas burritót, legalább 4000 kalória táplálékot bevíve a szervezetébe - nem nagyon tűnt úgy, hogy valaha is le fog fogyni. Emellett megvoltak már akkor is leolvadásai, és a lázadó pillanatai. Az egyik meccsen egy argentin srác ellen egyik pillanatról a másikra megboldogult, és elkezdett kiabálni, hogy "nem tudok játszani, nincs meg a ritmusom" - majd odadobta az ellenfélnek a második szettet. Az elődöntő előtti este Cash kis híján sokkot kapott, amikor azt látta, hogy a kisebb izomsérülése miatt kezelés alatt álló Kyrgios amerikaifoci dobóversenyt rendezett a csapattársaival egy közeli mezőn. "Ő volt a vezér, az arcátlan, vicces fajta" - mondja Cash.

A vészjósló jelek, a hisztirohamok és a burritók ellenére Cash úgy jött el Mexikóból, hogy tudta, Kyrgios különleges. A torna végén félrehívta, és a következőt mondta neki: "Nick, nem azért mondom neked, hogy a többieket megbántsam, de egészen elképesztően tehetséges vagy. Meg tudod csinálni, képes leszel nagy trófeákat nyerni."

Tizenöt hónappal később, amikor Kyrgios végre elkezdett nőni és vékonyodni, megnyerte az Ausztrál Open junior fiú versenyét. A győzelem egyből Ausztrália nagy teniszígéretévé tette, ami minden, csak nem egyszerű teher. Ausztrália egy sportőrült nemzet, és mivel a történelem során tele voltak jobbnál jobb játékosokkal, a tenisz az egyik középpontja az őrületnek. A teniszezőik nem csak nagyszerű bajnokok, hanem a kultúra részei is - a jókedv és a sportszerűség példaképei.

Kyrgios egyelőre a tékozló örököse ennek a tradíciónak. Hetyke személyiségével, lobbanékony természetével, hajviseletével, kiszedett szemöldökével, aranyláncaival sokkal inkább hasonlít egy amerikaira, mint egy ausztrálra. A neveletlensége és az, hogy sokszor feladja, sok honfitársa dühét kiváltotta már. Ennek ellenére a teniszező a közbeszéd tárgya lett odahaza, példának okáért a krikettlegenda Shane Warne nyílt levelet írt neki, mondván, "az ausztrálok türelmét teszteli", és "ideje lenne felnőnie. Azok után, hogy 1500 dolláros büntetést kapott, mert Sanghajban obszcén dolgokat kiabált tavaly ősszel, egy ausztrál foci sztár, Taylor Miller Twitteren ostorozta Kyrgiost.

A fiatal tehetségnek minden oka megvan arra, hogy ne viseltessen jól mások iránt, ugyanis a kritikák egy része, amit kapott, rasszista töltetű volt. Példának okáért a korábbi olimpiai bajnok úszó, Dawn Fraser tavaly azt mondta, hogy "amennyiben Kyrgios és Bernard Tomic (a szülei jugoszlávok - a szerk.) nem változat a viselkedésén, mehetnek vissza oda, ahonnan a szüleik jöttek, mert nekik nincs szükségük rájuk". Fraser később elnézést kért a szavaiért, de tudjuk, a mai, digitális világban ez mennyit ér...

A két fiatal legközelebb idén májusban került össztűz alá, amikor az ausztrál olimpiai csapat vezetője, Kitty Chiller figyelmeztette őket, amennyiben nem fékezik meg a bohóckodásaikat, könnyen csapaton kívül találhatják magukat. Ez a fajta konfrontáció teljesen fölösleges volt - Tomic azonnal közölte, hogy akkor ő köszöni, nem kér Rióból, Kyrgios pedig ugyan várt pár hetet, de végül ő sem utazott el az olimpiára. Persze a két fiatal egymással is összeakasztotta már a bajszot: Tomic korábban azzal vádolta meg honfitársát, hogy kamu betegségre hivatkozva hagyta ki a Davis-kupa egy fordulóját. A kis csörte ellenére a játékosok jó kapcsolatban vannak egymással, már amennyiben az jónak számít, hogy adott két multimilliomos, a húszas évei elején járó srác, akik szeretnek együtt lógni és hülyeségeket csinálni - mint például amikor Kyrgios és néhány haverja wc-papírba tekerték Tomic Lamborghinijét.

Két nappal azután, hogy találkoztam Kyrgiosszal Floridában, az ausztrálnak Torontóban volt fellépése az első fordulóban egy helyi tinédzser ellen, aki a 370. volt a világranglistán. A meccs előtt Kyrgios annyit tweetelt, hogy "Evés, Alvás, Pokémon GO", és láthatóan Squirtle és Venosaur (két pokémon - a szerk.) járt a fejében egész meccsen, hiszen példának okáért 18 ki nem kényszerített hibát vétett - ez tízzel több, mint amit Andy Murray ütött két hét alatt Wimbledonban. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, nagyon irigyli kanadai ellenfelét, mert "úgy látszik, az ő országában sokkal jobban támogatják a sportolókat, mint náluk, Ausztráliában".

A tüskét tehát most is odaszúrta.

2015-ben Kyrgios a WME-IMG menedzserirodával szerződött le, azzal a céggel, amelyik olyan nagyságokat képvisel, mint Novak Djokovic, vagy Serena Williams. Ennek ellenére nem szakított régi ügynökével, John Morrisszal sem, így most ő és a WME veteránja, Carlos Fleming egyszerre intézi az ügyeit - utóbbi például a regnáló NFL MPV-nek, Cam Newtonnak is az ügynöke. Kettejük közül Morris az, aki utazik Kyrgiosszal és intézi a napi ügyeit, Flaming a felelős a háttérért, azaz a Kyrgios brand népszerűsítéséért, nagyobbá tételéért. Amikor Wimbledon alatt találkoztam vele egy, a WME-IMG által bérelt házban, Londonban, elmondta, a szerződéskötés előtt alaposan kivizsgálták Kyrgios értékének növekedését az elmúlt években, azóta, hogy legyőzte Nadalt Wimbledonban.

"Az volt a vészcsengő" - mondta Fleming, aki ezt követően mindent megtett annak érdekében, hogy Kyrgiost magukhoz csábítsa.

Fleminget hallgatva úgy tűnik, Kyrgios bűnei valójában erények, hiszen személyisége ugyan szinte biztosan megbotránkoztat néhány régi vágású teniszfanatikust, meg pár médiamunkást, de megjelenése nagy áldás volt a sportágnak.

"Kiszámíthatatlan, éppen ezért képes olyan embereket is a fanatikusává tenni, akiket eddig nem érdekelt a tenisz. Nagyon kevés sportoló képes erre. Fantasztikusan újszerű, amit mutat" - mondja Fleming, aki szerint Kyrgios a modern, fiatalos városi kultúra megtestesítője, aki soha nem látott lehetőségeket nyithat meg magának, és az egész tenisznek. Példának okáért a Beats by Dre-vel kötött megállapodását hozta (ez egy igen márkás fej- és fülhallgatómárka - a szerk.), valamint azt, hogy az NBA nyitottnak mutatkozik arra, hogy kölcsönösen promotálják egymást. Fleming számára Kyrgios egy divatdiktátor, akiben hatalmas marketinglehetőség van. Persze azt gyorsan hozzáteszi, hogy "előbb nyernie kell".

Márpedig minden figyelemelterelés és ambivalencia ellenére Kyrgios sok mindent nyert. Az elmúlt két évben legyőzte Nadalt, Federert és Murrayt, februárban megnyerte élete első ATP-tornáját Marseille-ben, augusztusban pedig a másodikat is Atlantában. A kemény, kiváló szögek ütésére képes tenyereséről ódákat zengenek, és akkor még ott van a szervája, ami nem csak elképesztően gyors (210 km/h), hanem nagyon jól helyezett is. Villámgyors ütései vannak, és ha jól adogat, akár egy perc alatt képes befejezni egy adogatójátékát. Márciusban, Miamiben Raonic ellen játszott a negyeddöntőben, ahol a második szettben, négy adogatójátékában összesen egy pontot vesztett. Az ilyen szintű játéka miatt hasonlítják néhányan Federerhez vagy Samprashez, a valaha volt legnagyobbak közül kettőhöz.

Kyrgios azonban még mindig egy nyers tehetség, akinek ha be akar törni a top 10-be, és aki ha nagy versenyeket szeretne nyerni, szüksége lenne egy edzőre. Radek Stepanek személyében ugyan afféle mentorra talált (Stepanek Kyrgios gyakorlatilag tökéletes ellentéte, 37 éves, imádja a játékot, és addig tervezi játszani, amíg a teste fel nem adja), de a cseh azt azért elmondta, hogy bár ütögettek többször együtt, és beszélgettek az ellenfelekről, hogy ki ellen mit kellene játszani, egyelőre biztosan nem lesz az edzője, mert még játszani szeretne. "Azt azért megmondtam neki, hogy ha nem akar itt lenni, akkor menjen haza" - teszi hozzá a veterán játékos.

Sokan kifejezték az iránti érdeklődésüket, hogy Kyrgios edzői lennének, de nagy számban vannak azok is, akik szerint azt a munkát elvállalni időpocsékolás. "Kell, hogy lásd, hogy hallgatni akar rád, kell, hogy legyen egy kis tisztelet az irányodba. Az ő viselkedéséből ezek egyike sem látszódik jelenleg" - mondja Pat Cash, akinek szavait alátámasztják az idén, Wimbledonban történtek. Kyrgios a második fordulóban a német Dustin Brownnal játszott, és az első pillanattól fogva látszott, hogy az ausztrál nem adja át a show-t az egyébként szintén igen színes egyéniségű németnek, aki kicsit hasonlóan játszik, mint Gael Monfils - nem megy a szomszédba egy-egy szép megoldásért. Kyrgios a jobb játékos, ez a pályán is látszott, de egyszerűen eltökélte, hogy a német őrült ütéseire még őrültebbekkel válaszol. Az első játszma olyan volt, mintha egy zsákolóversenyt látnánk a teniszpályán, mindkettejük számára a show volt a legfontosabb. Egy edző nyilván elmondta volna Nick-nek, hogy a cirkuszi bemutató helyett inkább a elehető legegyszerűbb játékot kellene játszania, de nagy kérdés, hogy ő hallgatott volna-e rá., főleg annak fényében, hogy Kyrgios elmondta, "imádja a mókás (fun) ütéseket". Az említett meccsen legyőzte ugyan öt szettben Brownt, de sokkal több időt töltött a pályán, mint amit tudatos játékkal töltött volna.

Vajon ezek a mókás ütések jelentik az örömszerzés forrását Kyrgiosnak egy olyan sportágban, amiben egyébként nem lel szinte semmi örömöt? Könnyen lehet, hogy ez az egyik kulcs, és ez az egyik oka, ami miatt kettős érzésekkel viseltetik a tenisz iránt. Nehéz megküzdeni a nyomással, főleg, hogy 21 éves korára a játéka sokkal előbb felnőtt, mint ő maga. Persze könnyen lehet, hogy amikor arról beszél, nem szereti a teniszt, az tényleg így van - de ez nem kellene, hogy tönkretegye a karrierjét, hiszen ezzel a felfogással Andre Agassi is igen messzire jutott. John Morris elmondta, Kyrgios rettenetesen nagy versenyző - ha egymás ellen játszanak valami videojátékot, ott is állandóan nyerni akar, a vereséget nem tudja elfogadni. Ha ezt a mentalitását egyszer teljes mértékben átviszi a sportpályára, elképesztő dolgokat érhet el. Addig azonban marad egy olyan játékos, aki egyszerre okoz örömöt és szenvedést a teniszszurkolóknak.

Azon a szombaton, amikor meglátogattam Nicket, akkor éppen úgy tűnt, szeret a teniszpályán lenni - igaz, akkor előtte éppen otthon volt a barátnőjével, így feltöltődhetett. Maga az edzés egyébként tipikus Kyrgios gyakorlás volt: egy 17 évesekből álló, amerikai páros ellen játszott, természetesen úgy, hogy számolták a pontokat. Meccs közben folyamatosan, szinte minden labdamenetet kommentált az ott lévőknek, azaz nekem, barátnője apjának, egy tucat tinédzser lánynak, akikről mindenki tudja, miért voltak ott, valamint Robbye Poole-nak, Serena Williams ütőpartnerének. Pokémon haverja, Tauheed Browning a kerítésnél állt Kyrgios mögött, aki egyszer csak kiszólt neki jól hallhatóan: "Neked kéne az edzőmnek lenned!"

Úgy nagyjából 30 perc után Kyrgios úgy döntött, elég ebből, és odahívta Browningot, Langston Williamset és Poole-t, hogy játszanak egy kis érintős teniszt - ebben a hálónál állva röptézgetnek egymásnak addig, amíg valaki nem hibázik. Browning veszített, így mehetett a pálya egyik végébe, ahol háttal meg kellett állnia, míg a többiek arra tettek kísérletet, hogy labdával jól fenéken találják. Ugyanúgy, ahogy anno Mexikóban Pat Cash-sel, ezúttal is Kyrgios volt a vezérbika, ő élvezte a legjobban a helyzetet - nevetett, kiabált, színlelt undorral eldobta az ütőjét - egyszerűen boldognak tűnt, mert az ő feltételei szerint "teniszeztek".

A cikk Michael Steinberger, a New York Times-ban megjelent The Electric, Infuriating Nick Kyrgios című írás fordítása.