Döntő szettes mérkőzésen jutott nyolcaddöntőbe Babos Tímea és Luisa Stefani párosa Wimbledonban
Wimbledon - Babos Tímea és Luisa Stefani duója sikerrel vette a második fordulót női párosban, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a wimbledoni teniszbajnokságon. A tizedik helyen kiemelt magyar, brazil duó a Guo Hanyu, Alexandra Panova kínai, orosz kettőssel csapott össze pénteken és három játszmában nyert.
Fucsovics varázslatos láb közötti röptéjét nem lehet elégszer megnézni
Videó forrása: Eurosport
Az első szett összesen hat bréket hozott, így jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben Babosék szinte végig vezettek és végül 7-3-ra megnyerték. A második játszma más játékot hozott, egyetlen bréket sem láthatott a közönség, s bár 6:5-nél Baboséknak volt egy meccslabdájuk, ez a játékrész is tie-breakbe torkollt. Ebben ezúttal a rivális volt a jobb, így következhetett a döntő szett.
A harmadik játszmában a magyar, brazil kettős kétszer is elvette vetélytársa adogatójátékát és 2 óra 55 perces maratoni csatában végül kiharcolta a továbbjutást.
A párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső magyar teniszezőnek és dél-amerikai játékostársának a Magda Linette, Bernarda Pera lengyel, amerikai vagy a hetedik helyen kiemelt Lyudmyla Kichenok, Ellen Perez ukrán, ausztrál kettős lesz a riválisa a legjobb 16 között.
Eredmény:
női páros, 2. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
- Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 10.) - Guo Hanyu, Alexandra Panova (kínai, orosz) 7:6 (7-3), 6:7 (3-7), 6:3
korábban:
női egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
(MTI)
Kapcsolódó témák