Wimbledon: Gálfi Dalma búcsúzott a harmadik fordulóban
Gálfi Dalmának nem sikerült az újabb bravúr, a harmadik fordulóban három szettben kikapott a 13. helyen kiemelt amerikai Amanda Anisimovától, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyében.
Nem sikerült az újabb bravúr, a 13. kiemelt már túl nagy falat volt Gálfinak Wimbledonban
Videó forrása: Eurosport
A világranglistán 110. magyar játékos az első körben a szabadkártyás brit Harriet Dartot verte három szettben, szerdán pedig pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratva a 21.-ként rangsorolt brazil Beatriz Haddad Maiát búcsúztatta két játszmában.
A WTA rangsorában 12., 23 éves Anisimovával most először találkozott Gálfi, aki remekül kezdett, mindjárt az első játékban brékelte ellenfelét, majd 3:1-re ellépett. A kissé ideges tengerentúli teniszező ekkorra megnyugodott, jobban szervált és jobban is fogadott, mint korábban, ennek köszönhetően előbb kiegyenlített, majd sorozatban öt gémet nyerve fordított is és az első játszmalabdáját kihasználva, 39 perc elteltével szettelőnybe került.
A bal térdén ezúttal is kötéssel játszó magyar bajnok a második játszma elején ismét hozni tudta az adogatójátékát, 1:1 után pedig megnyerte a mérkőzés leghosszabb játékát. A negyedik gémben aztán két bréklabdához jutott, de egyiket sem sikerült kihasználnia, a 2022-ben negyeddöntős Anisimova agresszív játékkal fordítani tudott, így 3:1 helyett 2:2 lett az állás. A folytatásban Gálfi is hárított egy bréklabdát, 6:5-ig pedig mindketten hozták a szervagémjüket. Ekkor az ellenfélnek a játszmában maradásért kellett adogatnia, de megremegett a keze, Gálfi pedig egy nagyszerű ritörnnel, egy óra alatt kiegyenlített.
A döntő szettben a magyar teniszező a harmadik játékban elvesztette az adogatójátékát, s hiába volt 2:3-nál két lehetősége is, hogy visszabrékeljen és egyenlítsen, az amerikai 4:2-re ellépett. Egy újabb brékkel Anisimova a továbbjutás kapujába került, nem tudta azonban kiszerválni a mérkőzést, egy kettőshibának köszönhetően Gálfi szépített. Fogadóként viszont két meccslabdához jutott az amerikai játékos, s már az elsőt kihasználva ő lépett tovább a legjobb 16 közé.
Az összecsapás 2 óra 20 percig tartott.
Gálfi a mérkőzés során több látványos pontot is csinált, többször szenzációs ütésekkel nyerte a labdameneteket és végig méltó ellenfele volt esélyesebb vetélytársának, aki a pályán adott villáminterjúban dicsérte is riválisát, szerinte nagyon kemény meccsen és jó ellenféllel szemben sikerült továbblépnie.
"A torna előtt aláírtam volna egy ilyen harmadik fordulós búcsút, most viszont kicsit csalódott vagyok, mert úgy érzem, ez a meccs fordítva is alakulhatott volna. Picin múlt, hogy kicsúszott a kezem közül, amit sajnálok" - értékelt a találkozó után Gálfi a magyar szövetség közösségi oldalán.
A magyar játékos szerint az első szettben jó sansza volt a részsikerre, de "kicsit elment a figyelme", a harmadik játszmában pedig Anisimova nagyon jól ritörnözött, így adogatóként nagy nyomás volt rajta, emiatt tudta őt brékelni egyből az elején a rivális.
- Kétnapos meccs bravúros befejezéssel: Fucsovics Márton ott van a legjobb 32 között Wimbledonban
- Marozsán egyesben búcsúzott, de párosban győzött Bellucci oldalán
"Volt lehetőségem ezt visszahozni, voltak bréklabdáim, ezek kicsit fájó pillanatok. Mindketten jól játszottunk, jó labdamenetek voltak, de ma a ki-ki pillanatokban az ő oldalára billent a mérleg. Meg kell tanulnom több órán keresztül is felvenni ezt a tempót" - tette hozzá Gálfi Dalma, aki a következő időszakban salakpályás tornákon indul majd.
Eredmény: női egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
- Amanda Anisimova (amerikai, 13.) - Gálfi Dalma 6:3, 5:7, 6:3
később:
- női páros, 2. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért): Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 10.) - Guo Hanyu, Alexandra Panova (kínai, orosz)
MTI
Kapcsolódó témák