Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Gálfi Dalmáék is búcsúztak párosban

Eurosport Magyarország

Publikálva 01/07/2022 - 17:03 GMT+2

Gálfi Dalma oldalán az ukrán Dayana Yastremskával három mérkőzéslabdáról kikapott a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyének első fordulójában. Az első szettben - amelyet még csütörtökön játszottak - Gálfiék kétszer is elvesztették az adogatásukat, míg a Belinda Bencic, Storm Sanders svájci-ausztrál duó egyszer sem, így 26 perc elteltével az ellenfél került előnybe.

Gálfi Dalma

Fotó: AFP

A sötétedés miatt pénteki folytatásban egy-egy brékkel jutottak el a felek a rövidítésig, melyben egyszer sem vezetett a balkezes Sanders és az olimpiai bajnok Bencic, a magyar-ukrán kettős pedig a negyedik játszmalabdáját kihasználva egyenlített.
A harmadik felvonásban 3:4-ig fej fej mellett haladt a két duó, ekkor a bal térdén vastag kötést viselő Gálfi elvesztette a szerváját (3:5), ám a túloldalon a svájci nem tudta lezárni a meccset, és semmire elbukta az adogatását. A találkozó 5:5-nél újra nyílt lett, Sanders szervájánál három bréklabdát is "túlélt" a rivális, majd a meccset befejező rövidítés maratoni küzdelmet hozott: 34 (!) pontot láthattak a tie-breakben az 5-ös pálya nézői, Gálfiéknak három, Bencicéknek pedig hat meccslabdájuk volt, s 2 óra 33 perc elteltével végül az ellenfél ünnepelhetett.
Bondár Anna és Udvardy Panna csütörtökön búcsúzott párosban. Egyesben már korábban kiesett mind az öt főtáblás magyar, azaz Gálfi, Bondár, Udvardy, Fucsovics Márton és Balázs Attila.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

  • Belinda Bencic, Storm Sanders (svájci, ausztrál)-Gálfi Dalma, Dayana Yastremska (magyar, ukrán) 6:2, 6:7 (7-9), 7:6 (18-16)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés