Fokozódik az erőszak, az agresszió a teniszben - Federer és Nadal már nem tudja, Djokovic nem akarja, Sinner és Alcaraz pedig még nem tudja megfékezni

Roger Federer napszemüveget árul, Rafael Nadal szállodákat épít, és ez jól is van így. Mindketten bőven tettek annyit a teniszért, hogy a pályafutásuk befejeztével megengedhessék maguknak, hogy azt csináljanak, amit csak akarnak. A probléma az, hogy Jannik Sinner és Carlos Alcaraz egyelőre „csak” teniszeznek, és nem akarnak, de lehet, hogy még nem is tudnak vezéregyéniségek lenni.

Feszült pillanatok a kézfogásnál: Tsitsipas a veresége után keményen odaszólt ellenfelének

Videó forrása: Eurosport

Pedig a sportág vezetőkért, példaképekért kiált.
Láthatjuk, az elmúlt hetekben egymást érik a durvábbnál durvább összetűzések, botrányok a pályán és azon kívül is. A női mezőnyben ugyanúgy, mint a férfiaknál.
Kétségtelen, amikor Federer annyi idős volt, mint most Sinner és Alcaraz, vagy tán egy picit fiatalabb, törte az ütőket halomba, és sok mindent el lehetett róla mondani, de azt, hogy példakép, semmiképp.
Aztán ez megváltozott, és másfél évtizeden keresztül Federer és Nadal vezették azt az időszakot, amikor béke és nyugalom honolt a sportág háza táján. Ha ők folyton dicsérték és a maximálisan tisztelték egymást, miközben a tenisz trónjáért harcoltak, akkor a harmadrangú játékosok mégis milyen alapon estek voltak egymásnak és zrikálták volna a másikat?
Az iménti kérdés azonban mostanra idejétmúlt. Federer napszemüveget árul, Nadal szállodákat épít, a sokszor ijesztő és méltatlan kirohanások pedig egyre szaporodnak a különböző tornákon és stadionokban.
picture

Elképesztő jelenetek a US Openen: meccslabdánál zavarta meg a játékosokat a pályára tévedő fotós

Videó forrása: Eurosport

Stefanos Tsitsipas nekiment Daniel Altmaiernek egy alsószerva miatt, Jelena Ostapenkót pedig rasszizmussal vádolják miután összeveszett a pályán Taylor Townsenddel. Aztán ott volt Hugo Grenier, aki sértő megjegyzéseket kiabált Federico Gómeznek, nem is beszélve Daniil Medvedevről, aki önmaga akkora show-t csinált, amilyet ez a sportág még nem látott.
Az indulatok forrnak, a gátlások pedig úgy tűnik, egyre inkább kiveszőben vannak a játékosokból. Ha egy nagy hatalommal bíró elnök fogadja egy háborúban álló ország vezetőjét és kigúnyolja, nevetségessé teszi őt, akkor mégis mit várjunk a többiektől? Mit várjunk magunktól? Miért ne adjuk ki mi is ott helyben magunkból a dühünket és a frusztrációnkat?
Ha Federer ott lenne New Yorkban, valószínűleg megnyugtatta volna és támogatásáról biztosította volna honfitársát, Leandro Riedit, aki a 453. helyen áll a világranglistán.
A 23 éves svájci, aki túljutott a selejtezőn, megkérte a székbírót, hogy távolítsa el a stadionból azt az embert, aki szövegelt neki a pontok között a második fordulós meccsén.
picture

Óriási bravúr, kétszettes hátrányból fordított a Medvedevet búcsúztató francia teniszező

Videó forrása: Eurosport

"Nem nekem szurkol, hanem fogadott a meccsemre" – mondta Riedi a mérkőzésvezetőnek. "És, ha kikapok, majd ír nekem mindenféle gyalázkodó üzeneteket. Ő az a fajta srác. Nem akarom őt itt látni. Tuti, írni fog nekem, ha veszítek. Valami ilyesmit, hogy "béna vagy, remélem, az anyád meghal"."
Mégis mi történik a teniszben?
Alcaraznak - aki még csak 22 éves, és aki annyi tornát akar nyerni, amennyit csak lehet, hogy harcban lehessen a minden idők legjobbja címért - van egy elmélete.
"Ez egy stresszes Grand Slam-torna. De végül is minden az adott személyen múlik. Én egy nyugodt ember vagyok, aki nem szereti, ha sok ember van körülötte. Pedig New Yorkban iszonyú sok ember van, hatalmas a forgalom, minden kétszer olyan gyorsan történik, ami kétségtelenül feszültté tudja tenni az embert."
Ez a jelenség azonban nem csak New Yorkra jellemző. 2024-ben a kontrollálhatatlan drukkerek miatt be kellett tiltani az alkoholtartalmú italok árusítását a Roland Garroson.
picture

Újabb balhé a US Openen: "Azt mondta nekem, hogy bunkó és tanulatlan vagyok"

Videó forrása: SNTV

"A Covid-járvány után láttunk egyfajta változást az emberek viselkedésében a hangulat szempontjából" – fogalmazott a korábbi világelső Amélie Mauresmo, a torna igazgatója.
A fentebb említett történetekhez hasonlók előfordulnak a kisebb és nagyobb tornákon egyaránt, bármelyik országban és városban. Van egyfajta viselkedési mintázat, ami nem független a közösségi médiától való függőségtől.
Aki ki akar tűnni a tömegből, annak egyre feltűnőbbnek kell lennie, egyre inkább különcnek és egyre agresszívebbnek, különben a kutya sem fog rá odafigyelni. És tudjuk jól, vannak olyanok, nem is kevesen, akik, kis túlzással, ölni tudnának néhány percnyi hírnévért.
De tényleg, majdnem, hogy tök mindegy, mi az ára, a legfontosabb a hírnév.
Novak Djokovic, akit sokszor a Nagy Hármas rosszfiújaként azonosítottak, gyakran nem véletlenül, természetesen egy másik ligában játszik. Elképesztő képességei vannak a teniszt illetően, ami pedig a viselkedését illeti, ma már pontosan tudja, mit kell és mit nem szabad csinálnia ahhoz, hogy ne kapja meg azt a füttyöt és pfujolást, amit régen annyiszor.
Ahogy azt is tudja, milyen hozzáállással kell a riválisai felé fordulnia, hogy ne vívja ki azok ellenszenvét.
picture

Alcaraz mindenkit elvarázsolt eszement megoldásával - Videón a 8. játéknap leglátványosabb ütései

Videó forrása: Eurosport

A tapasztalatával és a tekintélyével akár vezéregyéniség is lehetne a touron, bár a sok megosztó tevékenysége miatt az sem biztos, hogy egyáltalán alkalmas a feladatra. De ez nem is számít, mert úgy tűnik, ő már nem is akar vezető lenni.
Alcaraz és Sinner pedig nem tudják, hogyan tölthetnék be ezt a szerepet, vagy az is lehet, hogy egyelőre ők még nem is nagyon foglalkoznak ezzel. Teniszeznek, abban viszont úgy tűnik, mindenki másnál sokkal jobbak.
Az anarchia közepén a feszültség egyre nő, a robbanások pedig mind gyakoribbak és erőteljesebbek.
Úgy a teniszpályán, mint az élet más területein.
via részben Clay
  • Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés