"Ő nem szurkoló, csak fogadott rám" - Áldrukkert fogott a US Openen nagyot menetelő svájci teniszező

A profi teniszezőknek ritkán adatik meg, hogy ténylegesen is hazai környezetben lépjenek pályára, hiszen hétről-hétre új helyszínen versenyeznek, gyakran akár kontinenseket is átszelve egy-egy utazás során. Épp ezért, amikor a világ egy távoli pontján rendezett versenyen valaki a lelátóról kap hangzatos biztatást, az általában szívet melengető tapasztalás egy teniszező számára.

Csodát tett a világranglista-435. svájci teniszező a US Openen, kétszettes hátrányból fordított

Videó forrása: Eurosport

Martina Hingis és Roger Federer árnyékában élve piszok nehéz dolog ha az ember svájciként arra adja a fejét, hogy profi teniszező legyen. Ezt még az a Stan Wawrinka is megerősítette, aki úgy is csak a "a másik svájci" volt Federer árnyékában, hogy nyert három Grand Slamet, tagja volt a Davis-kupát nyerő svájci csapatnak, és Federer oldalán olimpiai bajnoki címet szerzett Pekingben.
A 40. életévét már betöltő Wawrinka már nincs ott New Yorkban, a férfi táblára azonban két ígéretes honfitársa is feljutott a selejtezőből. Sőt, Jerome Kym és Leandro Riedi már egyaránt a harmadik fordulóra készülhet, előbbi ellenfele a tavalyi döntős Taylor Fritz lesz, míg utóbbi teniszező az őrült fordítást bemutató lengyel Kamil Majchrzak ellen készülhet.
Kettejük közül most Riedivel szeretnék egy kicsit foglalkozni, második fordulós mérkőzése ugyanis több szempontból is rendhagyó volt.
picture

Leandro Riedi ünnepli Francisco Cerundolo elleni győzelmét a US Open második fordulójában

Fotó: AFP

A svájci teniszező a világranglista 435. helyezettjeként kezdte meg a selejtezőt, aminek védett ranglistájának köszönhetően lehetett csak a résztvevője. Riedi egy éve a top 100 közelébe verekedte fel magát, egy elhúzódó térdsérülés azonban, amelynek orvoslására kétszer is meg kellett műteni, egészen a top 500-on kívülre taszította.
Védett ranglistáját kihasználva elindulhatott a wimbledoni selejtezőben, aminek jutalma élete első főtáblás Grand Slam-mérkőzése lett, amelyet Oliver Tarvettel szemben elveszített. New Yorkban ugyancsak sikeresen teljesítette a kvalit, itt azonban a főtáblán is sikerült nagyot alkotnia.
Az első fordulóban előbb a rutinos spanyol Pedro Martinezt intézte el három játszmában (6-4,6-2,6-3), majd ezt követően jött a 19. kiemelt Francisco Cerundolo elleni második körös mérkőzés. Riedi borította a papírformát, és 0-2-ről felállva legyűrte az argentint (3-6,4-6,6-4,6-4,6-2), élete eddigi alighanem legnagyobb győzelmét aratva ezzel.
A mérkőzésnek azonban volt egy Riedi számára kifejezetten kellemetlen mellékszála is, amelyre napi hírlevelében a világ egyik leghíresebb tenisz szakírója, Ben Rothenberg hívta fel a figyelmet.
A svájci teniszezőnek ugyanis akadt az 5-ös pálya lelátóján helyet foglaló nézők között egy kifejezetten elszánt szurkolója, aki látványosan, már-már kirívóan látványosan biztatta a 19. kiemelttel szemben sokkal esélytelenebb Riedit. Őt azonban ez nemhogy nem hatotta meg, hanem kifejezetten frusztrálta, az egyik térfélcsere alkalmával pedig oda is szólt a drukkernek, hogy most már fogja be a száját.
Az esetet érzékelte a székből Scotty Moore mérkőzésvezető is, akinek kérdő tekintetét látva Riedi úgy érezte, meg kell indokolnia a kiszólását.
"Ez a fickó nem nekem szurkol, hanem a fogadásának. Ha veszítek, gyalázkodó üzeneteket küld majd nekem, rengeteg ilyen fickó köröz errefelé. Ki lehetne őt vezetni? Nem akarom itt látni a pálya környékén."
A mérkőzésvezető megkérte a szervezőket, hogy a játékos kérésének eleget téve, vezessék ki a "szurkolót" a pályáról, a USTA közleménye szerint azonban az illető, vélhetően érezve, hogy vaj van a füle mögött, önként felállt és elhagyta a helyszínt.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Rothenberg arról érdeklődött Riedinél, hogy mégis milyen hatodik érzék alapján tudta ennyire határozottan és egyértelműen rásütni az illetőre, hogy a fogadása miatt biztatja őt?
"Ránézésre megmondom, hogy ki az, aki csak a fogadásai miatt biztat, elég tapasztalatot gyűjtöttem már az évek során.
Először is, az ilyen emberek állandóan a telefonjukat pörgetik, a meccsel nem is foglalkoznak.
Másodszor, és tényleg nem szeretnék senkit sem a ruhája alapján megítélni, de ezek az emberek általában melegítőben vannak, sapkát és napszemüveget viselnek.
Ja, és kivétel nélkül férfiak űzik ezt az ipart, eddig egyetlen nővel sem találkoztam, aki ezt csinálta volna."
Riedi fogadókat felismerő rutinját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ominózus "szurkoló", aki már az első fordulós mérkőzésén is hevesen biztatta őt, a svájci teniszező unokatestvérét is megtévesztette, akit szinte meghatott, hogy Svájctól ekkora távolságban valaki milyen beleéléssel biztatja teniszező rokonát.
"Az első pillanatban tudtam, hogy ez a fickó csak a fogadása miatt biztat. Ez abból is látszott, hogy majd kicsattant az örömtől, amikor az ellenfelem kettős hibát ütött.
Azt gondoltam, ez az ember az égvilágon semmit sem tud a teniszről, de valamiért mégis azt akarja, hogy nyerjek. A ranglistán 400-on kívüli helyezéssel érkeztem ide, ezért aztán ha nyerek, az a fogadáson jó pénzt hozhat. Ez a fickó lehet, hogy elég nagyban játszott, és rám tett."
picture

Leandro Riedi mérkőzés közben

Fotó: AFP

Leandro Riedi következő ellenfele az a Kamil Majchrzak lesz, aki a második fordulós mérkőzését ugyancsak 0-2-ről fordította meg a 9. kiemelt Karen Khachanov ellen. A lengyel játékos azonban annyiban ráígért leendő svájci ellenfelére, hogy ő a döntő szettben is hátrányba került, 2-5-ről azonban előbb visszazárkózott, majd a tízpontos tie-breakben lezárta a mérkőzést.
Riedi esete kapcsán Ben Rothenberg mikrofonja előtt Majchrzak is megosztotta kellemetlen élményeit, amit a tenisz és a sportfogadás találkozása kapcsán tapasztalt meg idén Madridban.
"A Challenger-torna első fordulójában egy fiatal spanyol játékos, aki szabadkártyát kapott, egy külföldivel játszott. Ott voltam a stadionban, és elképedve figyeltem, hogy a lelátó többsége nem a hazai teniszezőnek szurkol. Azt hiszem ennek az a magyarázata, hogy a másikra fogadtak.
Sajnáltam a spanyol srácot, biztosan nehéz volt neki megemészteni, hogy hazai pályán nem őt biztatja a közönség. Ott akkor megértettem, hogy ez a fogadós sztori nagyon is komoly dolog."
picture

Újabb őrületes fordítás a US Openen, öt meccslabdát hárítva nyert a lengyel srác Khachanov ellen

Videó forrása: Eurosport

A példák sora még hosszan folytatható lenne, a lényeg azonban érthető: a sportfogadás, különösen a mérkőzések közben, online köthető tételek, gyakorlatilag új frontot nyitottak a sportolók inzultálása felé. Hiszen egy "szurkolót", aki nagy összegben fogadott egy teniszmérkőzés egyik résztvevőjére, az égvilágon semmi sem tart vissza attól, hogy az általa favorizált teniszező biztatása mellett ne próbálja gyalázkodásokkal és egyéb bekiabálásokkal kizökkenteni a másik felet.
Az ilyen esetek kezelése kiemelt feladata egy-egy torna szervezőinek, megnyugtató, hogy a US Openen Riedi felhívására a szervezők készek is voltak beavatkozni. Az pedig, hogy maguk a teniszezők ilyen kifinomult módon, apró jelekből is képesek érzékelni a fogadói motivációt, a teljes sport integritása szempontjából is pozitív jelentőséggel bír.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés