Emlékezetes mérkőzéseket és drámai döntőket láthattunk az idei US Openen, két megérdemelt győztessel, Naomi Osakával és Dominic Thiemmel. Legalább ilyen nagy nyertes azonban maga a torna is, már csak azért is, mert egyáltalán meg tudták rendezni.


Sokan úgy vélték, hogy buborékban, nézők nélkül, az állandó vírus-fenyegetettség árnyékában, sok nagy sztár hiányában nem lehet majd sikeres tornát rendezni.
Nos, ők tévedtek. 
US Open
Ilyen jogsértések történhettek Babos Timi kizárásakor a sportjogász szerint
15/09/2020 13:26
Induljunk ki abból, hogy a legnagyobb pozitívum, hogy lezajlott az idei US Open. A játékosok és a teniszt szeretők legnagyobb örömére. Az alábbiakban foglaljuk össze, milyen fontos és emlékezetes dolgok történtek az idei versenyen.
Elég hamar kiderült, hogy ez nem lesz egy megcsillagozott Grand Slam, a színvonal ugyanis teljesen megfelelt egy ilyen kaliberű tornától elvárt nívónak. A játékosok is imádták, hogy végre rendes, valamirevaló teniszmeccset játszhatnak. Sokatmondó, ahogy Reilly Opelka fogalmazott az első körös mérkőzése után. 
"Fúú, nagyon jó volt ez a mai meccs. Profik vagyunk, pénzért, ranglista pontokért játszunk. De ez így most egy kicsit más. Ez nagyon hiányzott az elmúlt hat hónapban. A játék minősége nagy mértékben ellensúlyozta a nézők hiányát."

Naomi Osaka nemcsak önmagáért, egy egész közösségért küzdött


A társadalmi igazságosság melletti kiállása ahelyett, hogy megzavarta volna, motiválta és lelkesítette őt. Olyan érzékenységgel és alázattal tette, amit tett, hogy a szerepvállalása rendkívüli hatást tudott elérni.
"Egyre nagyobb önbizalommal állt ki és hallatta a hangját" - mondta Billie Jean King. "Külsőre csendes és nyugodt, belül azonban rendkívüli tűz ég benne, és hihetetlenül érett gondolatokat fogalmaz meg. Csodálom őt azért, amit tesz. A sport egy nagyon fontos felület, és a nők sportján belül mi, teniszezők vezető szerepet töltünk be. Naomi felnőtt a feladathoz."
Naomi Osaka: "Kobe talán most büszke rám, szeretném életben tartani az örökségét" | Eurosport
Az immáron kétszeres US Open-győztes Naomi Osaka az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy nem csak a teniszével akar komoly hatást gyakorolni a világra. Ezt jól mutatja, hogy a közösségi oldalán megjelent első trófeás képe legalább annyira szól a tragikus körülmények között elhunyt NBA-legendáról, Kobe Bryantről, mint róla.

Küszöbön a teljesen elektronikus vonalbíráskodás kora


És innen már nincs visszaút. A legtöbb pályán mindvégig az elektronikus sólyomszem-rendszert alkalmazták, a mérkőzésvezető felügyelete mellett, és a dolog kifogástalanul működött. A két legnagyobb pályán továbbra is voltak vonalbírók és használták a jól ismert challenge-rendszert. Volt is belőle gond a Medvedev-Thiem elődöntőben, ahol egy hibás ítélet komoly nehézségeket okozott az orosznak. 
Amikor az elektronikus bíráskodás hamarosan majd teljesen átveszi az uralmat a pályákon, bizonyosan hiányozni fog a sólyomszem-lehívó procedúra. Azonban az emberi tényező okozta károkozás, a rossz ítéletek aligha. 

Novak Djokovic érzelmi kitörése többféleképpen is roncsolhatja az örökségét


Tizenhét győzelmével a szerb két Grand Slam-címmel van lemaradva Rafael Nadal, és hárommal Roger Federer mögött. Ez a US Open egy minden korábbinál nagyobb lehetőség volt a számára, hogy csökkentse a hátrányát. Persze Djokovic idei mérlege továbbra is elképesztő, 26-1; az egyetlen veresége is ugye a torkon lőtt vonalbíró miatti leléptetése miatt van. Azért, mert frusztrációjában, pályafutása során már nem először csak úgy vaktában elütötte a labdát. 
Ne felejtsük el azonban, hogy már ő is 33 éves, és a feltörekvő fiatalok, mások mellett a US Open többi elődöntőse egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtanak. 
Minden teniszező fél, talán csak Novak Djokovic nem | Eurosport
Aki meg nem fél, az úgy jár, mint a szerb. Mondják neki, hogy kéne , mert ennek így nem lesz jó vége, de csak nem hiszi el, tán még akkor sem, amikor már pórul járt, mert torkon lőtte a vonalbírót.

Victoria Azarenka visszatért


ÉS valószínűleg ott is marad a női tenisz élvonalában még egy darabig. Legalábbis abból kiindulva, amilyen energiával és amilyen színvonalon játszott a döntőig. A gyermekelhelyezési ügy már a múlté, és Vika még csak 31 éves. Hét év után ismét GS-döntőt játszhatott, ráadásul úgy, hogy tizenegyedik nekifutásra vége nagy tornán is le tudta győzni Serena Williamst. 

Dominic Thiem iszonyatos szorgalma végre kifizetődött


Az osztrák negyedik döntőjét már megnyerte, úgyhogy GS-bajnok lett. 71 év után fordult elő újra, hogy valaki 0-2-es hátrányból vissza tudott jönni és meg tudta nyerni a döntőt. Nem elég, hogy Thiem az elmúlt három döntőjében legendáktól kapott ki, ráadásul mindannyiszor az adott GS valaha volt legsikeresebb játékosától. Kétszer Nadaltól a Garroson és egyszer Djokovictól az Ausztrál Openen.

Hiányozni fog a Nagy Hármas, amikor majd visszavonulnak


De talán nem is annyira. A játék halad előre, fejlődik, ez a világ rendje. Új tehetségek termelődnek ki. Ha hajlandóak vagyunk egy kicsit nyitni magunkon, megláthatjuk, hogy bizony vannak szép számmal. Az agyas matekszakkörös Medvedev, a jófiú nehézbombázó Thiem, a laza hipszter Zverev, a leleményes Tsitsipas, a villámlábú De Minaur... És a sor még folytatható.
Thiem: Megfordult a fejemben, hogy a negyedik döntőt is elveszítem | Eurosport
Dominic Thiem rendkívül feszült mérkőzésen , 0-2-ről felállva nyerte meg pályafutása első Grand Slam-címét. A találkozót követően az osztrák elismerte, megfordult benne, hogy a negyedik döntőjét is elveszíti, de már csak a mérkőzés súlya miatt sem tehette meg, hogy feladja. Alexander Zverev pedig azt sajnálta nagyon, hogy nem élt az ötödik szettben kínálkozó lehetőségeivel.

Serena megint nem húzta be a 24. major-címét


Pedig valószínűleg ez volt a legjobb esélye, hogy utolérje Margaret Court rekordját. A legnagyobb problémája az volt, hogy szinte képtelen volt teljes meccseket végigjátszani úgy, hogy végigvigye az A-játékát. Ebben a nem megfelelő erőnléte akadályozta talán leginkább. Jön a Roland Garros, ahol ugyan háromszoros bajnok, mégis, a jelenlegi állóképességi problémáival nehéz őt győztesként látni Párizsban. 
Peter Bodo, az ESPN oldalán megjelent írása nyomán
US Open
Thiem: Megfordult a fejemben, hogy a negyedik döntőt is elveszítem
14/09/2020 08:39
US Open
Drámai csatában lett Dominic Thiem a US Open új bajnoka
14/09/2020 00:26