Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Drámai csatában lett Dominic Thiem a US Open új bajnoka

Eurosport
Eurosport

Publikálva 14/09/2020 - 02:26 GMT+2

Az osztrák 0-2-ről fordított a döntőben Alexander Zverev ellen.

Fotó: Eurosport

Dominic Thiem egy rendkívül feszült mérkőzésen, végletekig kiélezett csatában, 0-2-ről fordítva verte Alexander Zverevet a US Open döntőjében, ezzel megszerezte pályafutása első Grand Slam-győzelmét. 

Bénultan a tét súlya alatt    

Thiem élete negyedik, míg Zverev az első Grand Slam-döntőjét játszotta New Yorkban. Az osztrákon volt nagyobb a nyomás a szakma, a közönség és saját maga részéről is, a túlnyomó többség őt tartotta esélyesnek. Ez érződött is a mérkőzés elején, Thiem ugyanis kifejezetten idegesen kezdett, 1:1-nél és 2:4-nél is elvesztette az adogatását. Zverev ezzel szemben sokkal lazábban, felszabadultabban teniszezett és magabiztosan hozta a szervagémjeit. A német 6:2-vel könnyedén behúzta a szettet. Thiem játékáról pedig talán az mondja el a legtöbbet, hogy az első adogatásait a játszmában mindössze 37 százalékban ütötte be. 
Az osztrák a második szett elején továbbra is sok hibával játszott. Az első gémet még megfordította bréklabdáról, a következő adogatójátékát azonban már nem tudta, így ismét hátrányba került. Itt azonban még mindig nem volt lenn a gödör alján, ugyanis 1:3-nál ismét elbukta a szerváját, így Zverev szett és dupla brékelőnybe került. Közhely, de Thiem árnyéka volt önmagának, annyira, hogy ez az árnyék is csak halványan derengett. 
Jött azonban egy fontos momentum, amiből látszott, hogy Zverev sem épp a nyugalom szobra. 5:2 40-30-nál, azaz játszmalabdánál elrontott egy ziccerröptét, majd el is bukta az adogatását. Másodszor azonban már nem hibázott, hozta a következő szervagémjét, amivel 2-0-ás szettelőnybe került.
Thiem továbbra is mélyen a tudása alatt teniszezett, rengeteget rontott, ráadásul fontos pillanatokban, így aztán ismét brékhátrányba került. Közben megkopni látszott Zverev magabiztossága is, ennek eredményeként az osztrák nyomban visszavette az elvesztett szervagémjét. Kiegyenlítődtek az erőviszonyok, sőt, amikor a németnek a játszmában maradásért kellett adogatnia, simán elvesztette a szerváját. Thiem 6:4-gyel szépített

Felnőve végül a feladathoz   

A negyedik játszma első kritikus játéka 3:2-es Thiem vezetésnél jött. Zverev gondba került, de végül két bréklabdát hárítva hozni tudta a szerváját. Az osztrák egyre higgadtabban, egyre kevesebb hibával teniszezett, míg a német a szett végére egyre inkább szétesett. 3:4-nél bukta az adogatását, így Thiem 6:3-mal kiegyenlített
A döntő szett elején Zverev zsinórban másodszor is elvesztette a szerváját, és már-már megadóan ment térfelet cserélni. Ezt követően azonban némiképp váratlanul Thiem leadta a brékelőnyét, és visszahozta a meccsbe a németet, aki egyre több energiával kezdett el teniszezni. Zverev 4:3-nál keményen odatette magát fogadóként, brékelt, de a meccset nem tudta kiszerválni. 
Iszonyatos feszültség ült a játékosokon, bravúros megoldások és könnyű hibák váltogatták egymást. 5:5 30-40-nél Thiem a saját kezébe vette a sorsát, és elvette Zverev adogatását, lezárni azonban ő sem tudta a mérkőzést. Jöhetett a mindent eldöntő rövidítés. Az osztráknak közben gondja akadt a lábával, kezelték is, de nem kérte ki az ápolási szünetet. A tie-break az idegességről és a hibákról szólt. 6-4-nél Thiem jutott először meccslabdákhoz, de mindkét pontot elhibázta. Adódott azonban még lehetősége, és azzal már élni tudott, így ő szerezte meg karrierje első GS-trófeáját. 
US Open, férfi egyes döntő
Dominic Thiem - Alexander Zverev 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés