Eurosport
Kirabolták Venus Williamset a US Open alatt
Publikálva 17/11/2017 - 12:56 GMT+1
400 ezer dollárnyi értékű vagyontárgyat loptak el az amerikai klasszistól.
Fotó: Eurosport
Egyelőre ismeretlen elkövetők betörtek, és 400 ezer dollárnyi értékű vagyontárgyat elloptak Venus Williams Palm Beach Gardensben található otthonából. Az eset még a US Open idején történt.
A 37 éves teniszező egészen az elődöntőig menetelt a tornán, így nem tartózkodott otthon a betörés idején, ami a rendőrség szerint szeptember 1. és 5. között történhetett. A hatóságok csütörtökön megerősítették a betörés hírét, de az ellopott tárgyak listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Williams 2017-es szezonja remekül sikerült, annak ellenére is, hogy végül egyetlen tornát sem nyert meg. Döntőbe jutott viszont két Grand Slamen (Ausztrál Open, Wimbledon), a WTA-világbajnokságon, és elődöntőt játszhatott New Yorkban is, ahol végül honfitársa, a későbbi győztes Sloane Stephens győzte le.
Pályán kívül azonban egyáltalán nem volt könnyű éve, júniusban halálos közúti baleset okozásával vádolták. Bár az ügy még mindig nyomozás alatt áll, a nyilvánosságra hozott felvételek alapján az amerikai teniszező nem volt vétkes a balesetben, ennek megfelelően vádat sem emeltek ellene. Az eset érthetően így is megviselte, Wimbledonban elsírta magát az egyik sajtótájékoztatón.
via independent
Hirdetés
Hirdetés