A két legfőbb ok, amiért soha nem volt Fedal a US Openen

A dolog sok összetevős, melyek közül kettőt feltétlen ki kell emelni.

Fotó: Eurosport

Úgy tűnt, Roger Federer és Rafael Nadal az idén végre összecsapnak az Arthur Ashe Stadionban. A drukkerek akarták, a média akarta, a szervezők naná, mindenkinél jobban. Sőt, valószínűleg maguk a játékosok is, bár talán ez a legkevésbé egyértelmű.
Tizenhárom év alatt 37-szer meccseltek egymással. A US Openen azonban még sosem. Ez szinte lehetetlennek tűnik, pedig így van. Annak, hogy miért alakult így, nyilván sok oka van, ám kettő ezek közül kiemelkedik. Vagy mondhatjuk úgyis, hogy
Novak Djokovic kétszer, 2010-ben és 2011-ben is megverte Federert az elődöntőben, és ugye a szerb mindkétszer Nadallal döntőzött. Előtte 2009-ben Juan Martín del Potro előbb az elődöntőben legyőzte a spanyolt, majd a fináléban a svájcit is.
Az argentin szerda éjjeli győzelme óriási dolog volt a számára, ugyanakkor lehangoló hír azoknak, akik már készültek a Fedalra. Egyébként ez volt DelPo első győzelme a Nagy Négyes valamelyik tagja ellen a GS-tornákat tekintve azóta, hogy 2009-ben megnyerte a US Opent.
Túl vagyunk tehát egy újabb meg nem valósult New York-i Fedalon. Az esély arra, hogy ez a meccs valaha is létrejön, egyre csökken, de amíg mindketten játszanak, addig legalább reménykedhetünk.

via

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés