Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Újra csodát tehetnek a tinik a US Openen – de ez most óriásit szólna

Nagy Benjámin

Frissítve 09/09/2021 - 19:18 GMT+2

Jönnek a női egyes elődöntői Flushing Meadowsban, ahol a világranglista 73. és 150. helyezettje lepheti meg a jóval esélyesebb és rutinosabb ellenfeleket. Vagy nem is beszélhetünk meglepetésről és konkrét esélyekről?

Emma Raducanu celebrates

Fotó: Getty Images

Fernandez-Sabalenka és Raducanu-Sakkari.

Ember legyen a talpán, aki megjósolta, hogy ezt a két párosítást a US Openen a fináléba jutásért rendezik, és nem mondjuk egy kisebb torna valamelyik korábbi fordulójában, valahol teljesen máshol, az év teljesen más szakaszában. Az, hogy Aryna Sabalenka 2. kiemeltként Wimbledon után másodszor is eljutott egy Grand Slam-elődöntőig, egyáltalán nem csoda, papíron kiemelkedik ebből a négyesből, és Maria Sakkarit is láthattuk már hasonló magasságokban, igaz, salakon, az idei Roland Garros elődöntőjében. De az, hogy az olimpiai bajnok Belinda Bencicet búcsúztató, mindössze 18 éves, 2005 óta a legfiatalabb Grand Slam-elődöntősnek mondható Emma Raducanu, valamint a bravúrok sorát bemutató (Naomi Osaka után Angelique Kerbert és Elina Svitolinát is legyőzte), a 19. szülinapját hétfőn ünneplő Leylah Annie Fernandez versenyben van, önmagában szenzáció, a tündérmesét pedig akár még tovább is írhatják.
És őszintén: annyira nem is döbbennénk meg, ha így lenne.

Leylah Annie Fernandez-Aryna Sabalenka (2.) –kezdés: 01.00, Arthur Ashe stadion

Az alsó ág, ahol szépen kiesett mindenki, miközben Sabalenka összesen egy szettet veszített (még a legelső körben, Nina Stojanovic ellen), és tükörsimán verte a Zidansek, Collins, Mertens, Krejcikova négyest. Az utat Fernandez „tisztította” előtte, a kanadai lány azonban a már említett Osaka-Kerber-Svitolina trió, valamint előtte Konjuh és Kanepi búcsúztatásával saját magát hozta helyzeti előnybe – azaz mindezek alapján még akkor sem írhatjuk le, ha jóval többet (az utóbbi három meccsén egyaránt két-két és fél órát) töltött a pályán a fehérorosznál.
A látványos játék veszélyes lehet Sabalenkára nézve, ezt a világranglista-2. is tudja.
„Jól játszik, jól mozog a pályán, minden pontért küzd és egyáltalán nincs vesztenivalója. A közönség nagyon hangosan támogatja őt, így pláne érdekes meccs lesz. Nagyon kíváncsi vagyok.”
picture

Aryna Sabalenka

Fotó: Getty Images

Néhány nappal ezelőtti cikkünkben már írtunk Fernandezről és arról a mentalitásról, ami idáig repítette őt. Hogy mennyire nincs rajta nyomás, arról ő maga így nyilatkozott:
„Elképzelem magamban, hogy minden tornán, minden Grand Slamen a legnagyobb stadionokban játszom. Amikor fiatalabb voltam, arról álmodtam, hogy Justine Henin ellen lépek pályára, mivel ő volt a legnagyobb példaképem, meg arról is, hogy Serena, Venus vagy épp Osaka van a háló másik oldalán. Ezekben az álmokban sok ember előtt teniszezem, örömmel, önfeledten."
Furcsa ezt mondani, de a kor és a rutintalanság még az előnyére is válhat, hisz Raducanuval vagy épp a férfiaknál a negyeddöntőig menetelő Carlos Alcarazzal húzták, motiválták egymást.
Változást akarunk elérni, szeretnénk hatást gyakorolni a teniszre és megmutatni, hogy a fiatalok mennyire erősek. Ez a torna csak azt bizonyítja, hogy milyen jól alkalmazkodunk mindenhez” – mondta Fernandez.
Kulcs lehet, hogy az ecuadori és fülöp-szigeteki felmenőkkel is rendelkező kanadai lánynak milyen százalékban jönnek az első szervái. Ha olyanban, mint Osaka ellen (80%, és mindössze öt bréklabdát engedélyezett a japánnak), Sabalenkának nem lesz könnyű dolga, cserébe a fehérorosznak a stabilitása érhet aranyat, na meg az, hogy mennyire erős lett fejben az utóbbi hónapokban.
picture

Leylah Fernandez - US Open 2021

Fotó: Getty Images

Emma Raducanu-Maria Sakkari (17.) –kezdés: Sabalenkáék után, Arthur Ashe stadion

Ugyanúgy első egymás elleni meccsükre készülnek, mint Sabalenkáék, és ugyanúgy az első Grand Slam-győzelmüket, sőt, az első Grand Slam-döntőjüket üldözik. A görögnek nem lehetnek túl jó emlékei hasonló szituból, hisz mérkőzéslabdáról kapott ki Krejcikova ellen a Garroson, ugyanakkor szemmel láthatóan megedzette őt az a júniusi párizsi meccs, hisz itt (miután átgyalogolt Kostyukon, Siniakován és Kvitován) három és fél órás, drámaian szoros csatában győzte le Andreescut, majd ezzel a lendülettel a vártnál könnyebben búcsúztatta Karolina Pliskovát.
Túl sok ideje nem volt pihenni, a rangsorban 150. Raducanu stílusa pedig ismeretlen lehet neki – ezt ő maga is kiemelte a Pliskova elleni sikere után.
„Új játékos a mezőnyben, szóval nem tudok róla sokat. Élete tornáját futja, megérdemelten van itt. Nem hívnám magam esélyesnek. Mind a négy elődöntősnek ugyanannyi esélyt adnék a torna megnyerésére. Mind okkal jutottunk idáig, hiszen jól játszunk. Izgatott vagyok, hogy a második GS-elődöntőmet játszhatom idén.”
picture

Maria Sakkari.

Fotó: Getty Images

Raducanunak sem voltak könnyű napjai, a kilencedik (!) New York-i meccsére készül, hisz a selejtezőből indult. Ami még brutálisabb: szettet sem veszített, és igazából megszorítani sem tudta őt senki, még az élete egyik legjobb formájában lévő Bencic sem. Hogy mi lehet a titok? Valami hasonló, mint Fernandeznél.
„Megvan bennem a sikeréhség, minden meccset meg szeretnék nyerni, napról napra haladok. Ha csak magamra és az erősségeimre koncentrálok, nincs gond. Eddig bevált ez a taktika, úgyhogy ezt viszem tovább. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ekkor még itt leszek, a repjegyemet is át kellett rakatni, de azt hiszem, ez egy kellemes probléma. Élvezni akarom az Arthur Ashe-t, és élvezni akarom, hogy én vagyok az Open-érában az első selejtezős, aki eljutott a legjobb négyig a US Openen."
Sakkari a maga 26 évével a legidősebb egyébként az elődöntőben, de egyáltalán nem zavarja, hogy egy feltörekvő tini szeretné őt legyőzni.
„Későn érkeztem a tourra, nem voltam túl jó juniorként, így nem voltam sztár sem 18-19 éves koromban. Nagyon sokat kellett áldoznom az életemből, de ez most kifizetődik, és boldog vagyok, hogy 26 évesen ilyen eredményeket tudok elérni. Nem állok meg, és túl akarok lépni a Garros-elődöntő árnyékán.”
Természetesen mindkét meccset – mint ahogy a US Open összes pillanatát – élőben adjuk az Eurosporton és az Eurosport Playeren. Tartsatok velünk!
US Open Porsche 2021
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés