A maratoni csaták és a nagy drámák ezúttal elmaradtak, meglepetésből azonban szerdán sem volt hiány a US Openen. A nőknél újabb történelmi győzelmek születtek, a férfiaknál pedig összejött a tokiói olimpia elődöntőjének visszavágója a négy között.

A meglepetésemberek tornája az idei a US Open női versenyén. Alig egy napja írtunk róla, hogy a 19 éves Leylah Fernandez a világranglista 73. helyezettjeként bejutott az elődöntőbe, szerdán azonban még ennél is nagyobb szenzációnak lehettünk szemtanúi. Emma Raducanu menetelése már a verseny eddigi részében is hihetetlen volt, hiszen az élete második Grand Slamén szereplő brit hiába volt csak 150. a ranglistán, szettveszteség nélkül jutott a negyeddöntőbe. Ezt fejelte meg szerdán a 11. kiemelt Belinda Bencic legyőzésével.
Pedig a friss olimpiai bajnok svájci szintén tökéletes mérleggel, jó formában várta a meccset, aminek egyértelműen esélyese volt. Jól is kezdődött számára a mérkőzés, már az első játékban brékelőnybe került, egy rosszkor érkező kettőshiba segítségével viszont Raducanu kiegyenlített. A fiatal teniszezőt vitte tovább a lendülete, a következő fogadójátékát ismét elvitte, majd simán szerválta ki a szettet. A második játszmában aztán egyetlen elvesztett adogatójáték döntött, a brit 2-2 után került előnybe, amit remek szerváival végig meg tudott tartani. Az utolsó játékot ugyan 0-30-ról kellett megfordítania, de végül egy ásszal lezárva húzta be a meccset.
Tenisz
Maria Sakkari – Mindig bejön, ha jó vagy önmagadhoz – Players’ Voice
3 ÓRÁJA
„Nagyon elégedett vagyok a továbbjutással. Belinda remek ellenfél és olimpiai aranyérmes, ami talán az egyik legnagyobb eredmény a sportban. Remek játékos, így tudtam, hogy nehéz meccs lesz. Idő volt, amíg alkalmazkodtam a labdái tempójához, az agresszív stílusához. Miután erre ráéreztem, belejöttem. Nem erőlködtem annyira.”

Így verte ki a fiatal brit az olimpiai bajnokot

Fogalmazzunk úgy, hogy megvan bennem a sikeréhség, minden meccset meg szeretnék nyerni. Nem szeretnék előreszaladni, napról-napra haladok. Ha azzal törődöm, amit irányítani tudok, az adja nekem a legjobb esélyt. Eddig jól működött ez a stratégia, idáig eljuttatott, szóval nem most fogok rajta változtatni.
– mondta Raducanu a meccs után.
Győzelmével a 19 éves versenyző mindössze a negyedik játékos lett az Open érában, aki a selejtezőből indulva jutott elődöntőbe egy GS-en, ráadásul az első, akinek ez a US Openen sikerült. Amikor top100-on kívül játékos utoljára ilyen messzire jutott, akkor Kim Clijsters meg is nyerte a tornát 2009-ben.
„Igazából fogalmam sem volt semmilyen rekordról, ma hallottam erről először. Nem azért vagyok itt, hogy ilyeneket üldözzek. Csak azzal törődöm, amit az adott pillanatban és az előttem álló meccsen megtehetek.” – nyilatkozta Raducanu szerényen.
A meglepetések sora az esti meccseken is folytatódott. Már amennyiben meglepetésnek lehet nevezni, hogy a világranglistán 18. Maria Sakkari legyőzte a rangsorban negyedik Karolina Pliskovát, hiszen a görög teniszező 2021-ben még nem vesztett találkozót top5-ös ellenféllel szemben. Ezúttal két játszmában múlta felül riválisát és jutott be karrierje első US Open elődöntőjébe.
Hiába érkezett a Bianca Andreescu elleni rekordhosszú, 3 és fél órás nyolcad döntőről, Sakkari nagyon magabiztosan kezdte a meccset és lényegében esélyt sem adott Pliskovának. Ugyan szettenként csak egyszer vette el ellenfele adogatását, saját szervája mögött viszont bréklabdákat sem engedett. A találkozó végén ugyan az első két meccslabdáját még elizgulta, végül azonban most jóval rövidebben, 81 perc után lezárta a mérkőzést.
Szeretném a hazámnak ajánlani ezt a győzelmet, hiszen az utóbbi egy hónapban sokat szenvedtünk az erdőtüzek miatt.
mondta a görög teniszező, aki hazájából először jutott négy közé az amerikai GS-en.

Egy újabb top10-es skalpot gyűjtött be könnyedén a görög lány

„A párizsi elődöntőm után úgy éreztem, újra képes lehetek erre. Nem szerencsés voltam, hiszen sok remek játékost legyőztem. Most is talán a legkeményebb sorsolással jutottam idáig. Ez nagy önbizalmat ad, mivel sok jó játékost kellett legyőznöm, hogy eddig juthassak. A teniszem most jól mutat, mentálisan is nyugodt vagyok. Nem akarok túl izgatott lenni, mivel holnap már játszanom is kell. Más lenne a helyzet, ha lenne egy szabadnapom.”
Csütörtök este azonban máris vár rá a Raducanu elleni elődöntő, ahol a torna meglepetésemberével kell küzdenie.
„Új játékos a tour mezőnyében, szóval nem tudok róla sokat. Persze élete tornáját futja, szóval megérdemelten van itt. Nem hívnám magam esélyesnek. Mind a négy elődöntősnek ugyanannyi esélyt adnék a torna megnyerésére. Mind okkal jutottunk idáig, hiszen jól játszunk. Izgatott vagyok, hogy a második elődöntőmet játszhatom idén (GS-en).”
A férfiak tornáján magabiztos teljesítménnyel jutott elődöntőbe Alexander Zverev. A német teniszező az első szettben ugyan tie-breakre kényszerült a dél-afrikai Lloyd Harris ellen, utána viszont két simább játszmával biztosította be a továbbjutást.
(Harris) remekül szervált az első szettben, szóval nem volt sok lehetőségem. Valahogy sikerült behúznom a játszmát, ez pedig felszabadított kicsit.
értékelt a meccs után a német.

Zverev - Harris - US Open

Ennek eredményeként a mérkőzés további részében Zverev remekül játszott, agresszív tenyeresei hátrakényszerítették Harrist és megakadályozták abban, hogy a saját stílusát hozza. Szintén fontos tényező volt a 21 ász, amit a német a meccs folyamán ütött, az utolsóval stílusosan lezárva a találkozót. A tornán így már összesen 83 ásznál jár, első szervái mögött pedig 81%-os hatékonysággal hozza a pontokat.
A szerváimmal foglalkozom a legtöbbet, ezeket gyakorlom a leginkább. Azt gondolom, hogy ha elég keményen dolgozol, egy ponton minden összeáll majd. Talán pont ez történik most.
Intő jel lehet viszont, hogy Zverevet a második szettben a háta miatt röviden ápolni kellett, a harmadik játszmában pedig a koncentrációját elveszítve engedte vissza Harrist 4-1, 40-0-ról, egészen 5-3-ra. Ilyen üresjáratok az elődöntőben már nem férnek majd bele, pláne mivel - ahogy azt a német is sejtette meccs utáni nyilatkozatában - Novak Djokovic lesz az ellenfele.
„Ellene úgy kell készülnöd, hogy a legjobbadat kell nyújtanod. Tökéletesen kell játszanod, különben nem nyersz. Az legtöbben erre ritkán képesek, ezért a legtöbbször kikapnak tőle. Ellene neked kell megnyerned a meccset. Irányítanod kell a pontokat és minél kevesebb ki nem kényszerített hibát vétened. Ő a legjobb a világon, nagyon nehéz legyőzni.”

Alexander Zverev és Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Be is jöttek Zverev számításai, hiszen a szerb világelső annak ellenére húzta be a 6. kiemelt Matteo Berrettini elleni mérkőzését, hogy immár zsinórban harmadjára vesztette el az első játszmát. Az olasz teniszező maratoni csatában hozta az első szettet, a folytatásra viszont durván visszaesett a játéka a második szervája mögött, így Djokovic ötször is elvette az adogatását a következő szettekben, sajátját pedig onnantól egyszer sem bukta el.
A végére így is három és fél órás küzdelem lett, összességében azonban a szerb magabiztosan nyerte a találkozót, és 12-0-ra javítva mérlegét a US Open negyeddöntőiben jutott a legjobb négy közé.
„Az első szett elvesztésén túl tudtam lépni és csak a következő pillanatra koncentrálni, a második játszmában pedig minden beindult. Más szintre emeltem a teniszemet. Ez volt az eddigi legjobb három játszmám ezen a tornán.”

Djokovic két meccsre van a csodától, Berrettini is csak egy szettet tudott ellopni előle

Del Potro mellett talán neki (Berrettininek) vannak a legjobb szervái és tenyerese a mezőnyben, szóval minden pontnál koncentrálnom kellett, hogy ne engedjem őt vissza a meccsbe. Összességében szerintem jól teljesítettem.
– mondta el a meccs utáni interjúban a szerb.
Djokovic a meccs után már a Zverev elleni mérkőzésre is előretekintett, ami valahol az olimpiai elődöntő visszavágója is lesz az ott kikapó világelső számára.
„Nagyszerű formában van, sokat nyer mostanában. Wimbledon óta talán nem is vesztett meccset. Egy hónapja Tokióban játszottunk, akkor szett és brékhátrányból tudott fordítani. Már az elődöntő jön egy GS-en, ő az egyik legjobb játékos a világon, én pedig fel vagyok tüzelve. Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb a győzelemmel járó dicsőség.”
https://i.eurosport.com/2021/08/30/3209630.jpg
Australian Open
Hivatalos: Djokovic ott van az AusOpen indulói között, Serena viszont nem
TEGNAP 08:32
Tenisz
Idén egy kicsit mindenki beleszeretett Emma Raducanuba, a WTA 2021-es díjazottjai között is ott van
TEGNAP 18:10