Stefanos Tsitsipas pokoli időszakon van túl, a sérülése és a szakítása is megviselte, de az apjával sikerült rendeznie a kapcsolatát
Publikálva 20/12/2025 - 11:46 GMT+1
2017-ben azzal a céllal hozták létre a NextGen-világbajnokságot, hogy nagyobb publicitást biztosítsanak az új generáció játékosainak. Azoknak, akiktől már azt várták, hogy ténylegesen átvegyék a hatalmas Federertől, Nadaltól és Djokovictól. Végül úgy alakult, hogy valóban két NextGen-világbajnok vette át a stafétát a nagyoktól, egy generáció azonban valahogy ismét kimaradt a sorból.
Tsitsipas lassan már nyomokban sem emlékeztet önmagára - öt szettben búcsúzott a US Openen
Videó forrása: Eurosport
A 90-es évek végén született teniszezők közül egy nyert csupán Grand Slamet: Daniil Medvedev, akit még csak nem is tartottak annyira kiemelkedő tehetségnek akkoriban. A legnagyobb ígéretnek inkább Alexander Zverev és Stefanos Tsitsipas számítottak, akik nagyon gyorsan megtalálták a számításaikat a profik között, de az utolsó – és objektíven legnehezebb – lépést nem tudták megtenni.
Zverev a hullámzásaival együtt az élmezőnyben maradt – konkrétan a harmadik helyen zárta a szezont, bár ez többet mond el a riválisok, mint a saját teljesítményéről – Tsitsipas azonban teljesen eltűnt a térképről. Noha Dubajban nyert egy 500-as tornát, a Grand Slameken mindössze kettő győzelme volt, és – a saját mércéje szerint – még a salakpályás szezonja is katasztrofálisan alakult.
Hogy Tsitsipas ennyire megkerülhető figura lett a nagy versenyeken, az több tényező együttes hatásának köszönhető. Vannak egészségügyi okai (az első komolyabb hátsérülése 2021-ben történt, 2023 óta pedig folyamatosan hátráltatja), taktikai részei ( egyre nagyobb problémát jelentett a jóindulattal is csak közepesnek mondható fonákja), és közben a magánéletének is voltak zűrösebb időszakai.
Julia Apostoli – a teniszező édesanyja – egy orosz lapnak adott interjúban meglepő részletességgel mesélt a kétszeres Grand Slam-döntős problémáiról. Kiderült például, hogy milyen konfliktus volt Tsitsipas és az apja között, miért volt a kezdetektől fogva bonyolult a Paula Badosával való kapcsolata, vagy hogy hogyan kerülte el végül a műtétet, de a teniszező hosszabb távú céljairól is beszélt.
Már a műtéten gondolkoztak
2025-ben Tsitsipas két mérkőzést adott fel, ami önmagában nem lenne sok, de számos olyan meccse is volt, ahol érződött, hogy nem százszázalékos. És nem is volt az, a görög teniszező szinte az egész évben küzdött a hátával, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, ami alapvetően határozta meg az ütései erősségét és a szerváit.
"Az előző évben hátproblémákkal küzdött" – mondta Apostoli. "Elment egy orvoshoz, aki ilyen sérülésekre specializálódott, és azt a tanácsot kapta, hogy tartson pihenőt, ne folytassa a szezont, még Athént is hagyja ki, pedig azt nagyon fontosnak tartotta. Műtét nélkül sikerült megoldani a problémát. Stefanos nagyon örült ennek, de addigra annyira belefáradt az egészbe, hogy még a műtétre is készen állt."
Az orvost Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrtnak hívják, aki számos világsztárral – köztük Novak Djokoviccsal – dolgozott már, a Tsitsipas családnak pedig Lothar Matthäus ajánlotta be. Müller-Wohlfahrt a vizsgálatok után megállapította, hogy nincs szükség műtétre, elég az injekciós kezelés némi rehabilitációs gyakorlattal kiegészítve, a helyzet pedig mostanra sokat javult.
Most nincsenek fájdalmai, ami nagyon biztató. Előtte még a hétköznapok során is fájt a háta.
A probléma azonban több okból is visszatérhet. Az orvos szerint a hátsérülés egy része genetikai rendellenességre vezethető vissza, amit felerősített Tsitsipas technikája is – a szerváknál kissé balra dől, fokozva a terhelést azon az oldalon. Mindez együttesen eredményezte azt, hogy porcsérülést szenvedett, és folyamatosan begyulladt az a terület, nyomás alá helyezve az idegeket.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/19/image-62b6b30e-be4d-4598-b12b-03353946976a-85-2560-1440.jpeg)
Stefanos Tsitsipas szervál
Fotó: AFP
"Zavart láttam a tekintetében" – felelte arra a kérdésre, volt-e olyan pillanat, amikor Tsitsipas elgondolkozott a visszavonuláson. "Bement egy orvoshoz, aki még csak nem is sebész volt, és közölte vele, hogy készen áll a műtétre. Még a doki is meglepődött egy kicsit, és azt mondta, várjunk még ezzel, előbb nézzük meg, mit tehetünk."
Egy kapcsolat, ami az elejétől kezdve nehéz volt
A közösségi oldalakon 2023 tavaszán kezdtek el duruzsolni arról, hogy Tsitsipas összejött a korábbi világranglista-2. Paula Badosával. A kapcsolatukat a nyáron egy közös Instagram-oldallal hivatalossá tették, és – ha nem is szünet nélkül – egészen 2025-ig együtt voltak. Tsitsipas anyja elmondta: a párkapcsolati nehézségek és a szakítás megviselték a teniszezőt, ami szintén nyomot hagyott a teniszén.
"Amikor fiatal profi teniszező voltam, azt gondoltam, hogy egy férfinak nem illik érzelmesen reagálnia. Nem is csak érzelmileg, de még lelkileg sem. Valamiért ezt gondoltam. De aztán kiderült, hogy a férfiak talán még érzékenyebbek is ezen a téren. Nem szeretnék nagyon belemenni, mert megegyeztünk a csapattal. Az a legegyszerűbb válasz, hogy nem volt könnyű kapcsolat."
Bár nem Badosa volt az első komoly kapcsolat Tsitsipas életében, a publicitás új dolog volt a számára. Korábban egy félig görög nővel járt, de mivel ő nem volt közszereplő, ezért ritkán mutatkoztak nyilvánosan, ezzel szemben a spanyol lánnyal való kapcsolata a bulvársajtó érdeklődését is felkeltette. A legnagyobb probléma azonban nem is a nyilvánosság, hanem a távolság volt.
"Az biztos, hogy érdekes kapcsolat volt. A távolság miatt nem egy hétköznapi, megszokott kapcsolatról beszélünk. Az elején mindketten sérültek voltak, fájdalmaik voltak. Amikor randizni kezdtek, Paula nem is teniszezhetett a hátsérülése miatt. Szóval már az elejétől kezdve nehéz volt."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/29/image-71bd0aad-dc84-4074-8f82-361c14bfbb48-85-2560-1440.jpeg)
Paula Badosa & Stefanos Tsitsipas
Fotó: Getty Images
A sajtóban – na jó, egyes részein – még olyan, meglehetősen vad pletykák is megjelentek, miszerint Badosa először azért szakított Tsitsipasszal, mert azt akarta, hogy a görög vele együtt vonuljon vissza a tenisztől.
"Ez teljes kitaláció" – vágta rá Apostoli. "Paulának valószínűleg voltak tervei. Talán a visszavonulás is köztük volt, de nem akkor, amikor együtt voltak. Biztosan tudom, hogy edzésben maradt. Más kérdés, hogy talán volt egyfajta biztonsági hálója, és tisztában volt vele, hogy van választási lehetősége ebben a kapcsolatban. A pályafutását azonban nem akarta befejezni."
Az apjával való összezördülés és ami mögötte van
Tsitsipast a karrierje nagy részében az apja, Apostolos készítette fel a versenyekre. Noha előfordult, hogy átmenetileg kiegészítették valakivel a stábot - Mark Philippoussis és Thomas Enqvist is csatlakozott a csapathoz –, de Apostolos többnyire egyedül dolgozott a fiával. És egy jó darabig nem is működött rosszul a páros, az ígéretes tehetségből idővel egy fiatal sztár lett, aki már a legnagyobbak skalpjára vadászott.
"Tisztelem Apostolos munkáját, és azt akartam, hogy együtt maradjanak, de tisztában voltam vele, hogy a szétválás mindkettőjüknek lehetőséget ad a megújulásra és hogy új szemléletmódot tanuljanak. Így is alakult" – mondta Apostoli. "Apostolos sok mindent megértett, egészen más lett a hozzáállása, Stefanos pedig érettebb lett és asszertívebben kommunikál."
Apostolos és Stefanos kapcsolatában Apostoli szerint az jelentette a fordulópontot, hogy az apa nem ismerte fel időben, hogy a fia idősebb lett, és már nem ugyanaz az ember, aki tinédzserként volt. Stefanost egyre jobban frusztrálta a helyzet, ami végül odáig fajult, hogy egyszerre zúdította rá az apjára a felgyülemlett feszültséget – és ez már több volt figyelmeztető jelzésnél.
"A görögöknél ez felér egy atombombával, mert a görög családokban nagyon fontosak a kapcsolatok. Hogy miért mondom ezt el? Mert ebben az országban élünk, és ez itt állandó téma volt. Hogyan történhetett meg? Minden körülmények között össze kell tartanunk. Ez egy család. Nem szabad az ilyesmit kiteregetni a nyilvánosság előtt. Stef azonban nem bírta tovább."
Később talán rájött, hogy hibázott, de akkor, ott, egy tinédzseres, kontrollálhatatlan érzelemkitörése volt. Lehet, hogy elmúlt már 25, de számos tekintetben tinédzsernek érződött, és nem egy felnőttnek.
Ez volt az a pont, amikor belátták: szünetet kell tartaniuk. Apostoli ugyanakkor úgy gondolja, hogy nincs edző, aki jobb munkát végezne Stefanosszal, annyira egyediek voltak a munkamódszereik. Goran Ivanišević szerződtetése az anya ötlete volt – sőt, az ő szavaival élve: ragaszkodott hozzá – de nagyot csalódtak benne, mivel egészen mást kaptak tőle, mint amire számítottak.
"Goran Ivanišević nem akarta építeni őt. Az edzői karrierje ugyanazzal a játékossal kezdődött, mint amivel véget ért: Novak Djokoviccsal. Teljesen elvesztette önmagát, sokkoló volt. Djokovicot úgy kezelte, mint akit minden téren támogatni kell, bármit megtett volna érte, minden szeszélyének megfelelt volna. Ezzel nyert meg engem. Csakhogy kiderült, hogy ez az egész egy illúzió."
"Azt feltételeztem, hogy a következő játékossal is így dolgozik majd. Ilyen kapcsolat azonban egyszer adódik egy ember életében, vagyis megismételhetetlen. Hiba volt bedőlni ennek."
Ivanišević nem is töltött sok időt Tsitsipas mellett, és meg is dolgozott azért, hogy a próbaidőszakon túl ne erőltessék az együttműködést. Wimbledon után – ahol a görög az 1. fordulóban végig sem tudta játszani a meccsét a sérülése miatt – nyíltan kritizálta a hozzáállását és az edzettségi állapotát. Nem sokkal később azt is bejelentették, hogy Apostolos egy év után visszatér, és ő lesz a görög edzője.
"Sikerült megállapodniuk. A szünet mindkettejüknek jót tett" – mondta Apostoli, aki azt is elmagyarázta, miért nem könnyű egy kívülről érkező edzőnek Tsitsipasszal dolgoznia.
"Az ő stílusa nem a határok feszegetéséről szól, márpedig pont ezt javasolná mindegyik edző. A pályán sokkal kifinomultabb a rutinja. Kíméletesebb, de hatékonyabb gyakorlatokra van szüksége. Az apja híres volt arról, hogy egyetlen edzést sem fejezett be anélkül, hogy ne tökéletesítették volna valamelyik ütését."
"Nem anyaként mondom ezt. Elsősorban teniszrajongó vagyok. Engem a csúcson lévő Stefan egy szimfóniára emlékeztetett. Elindult a zene, fokozatosan építkezett, haladt tovább, majd gyönyörűen ért véget. Ilyenek voltak a legjobb meccsei. Ebben rejlik a játékának a lényege. A tenyerese segített megalkotni a szimfóniát, erre építette a játékát."
Tsitsipasnak a korai éveiben a szervája is hatékony fegyver volt – abban mindenképpen segített, hogy legalább adogatóként megkerülje a fonákját – a hátproblémáit követően azonban egyre inkább nehezére esett fenntartani a szintet. Többször kísérletet tettek arra, hogy megváltoztassák az ütésmechanikáját, az anyja szerint azonban nem tudott konzisztensen átszokni az új mozdulatra, és hamar visszajöttek a régi beidegződések.
"Mint látjuk, ez nem volt tökéletes, mivel sérüléshez vezetett. A szerva az, amivel a leginkább küszködött és nem tudott nagy eredményeket elérni. Az, hogy ennyire nem tudott technikailag fejlődni, talán összefüggésben van Apostolos hiányosságaival. Talán. Elvégre ő nem volt profi játékos, inkább egy tanult edző – minden egyes fázison a tanulás segítségével ment keresztül. De az is lehet, hogy Stefnek nem volt érzéke hozzá."
Mi várhat még Tsitsipasra a karrierje során?
Volt – és nem is olyan nagyon régen – amikor a szurkolók többsége biztosan azt mondta volna, hogy Tsitsipas előbb vagy utóbb Grand Slam-bajnok lesz. Ma már ők vannak a kisebbségben: a görög teniszező árfolyama nagyot zuhant azóta, 2025-ben pedig minden szempontból mélypontra került, az évet a 34. helyen zárta. Az édesanyja hisz benne, hogy képes lesz megújulni, azt viszont ő sem tudja megmondani, hol van a plafonja a fiának.
Hogy mire lesz szüksége? Mindenekelőtt folytatnia kell az apjával a munkát. És velem. Ez segít visszatérni oda, ahova tartozik. Az idő fogja megmondani, hogy ez top 3-at vagy top 5-öt jelent. Nincsenek kétségeim, hogy újra top 10-es lesz.
"Számomra ő az ideális játékos, mert az időnket és a lelkünket is beletettük. De minden játékosnak megvan a plafonja. Régebben nagyobb ígéretnek tűnt, de aztán jött Sinner és a varázsló Alcaraz – az edzője szereti, amikor varázslónak hívom. Ellenük előtérbe kerülnek a gyengeségei. Zverev most a harmadik a rangsorban. De tényleg ő harmadik legjobb? Tényleg megérdemli? Néha megmagyarázhatatlanul esik szét a játéka."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/17/3865030-78533528-2560-1440.png)
Jordan Thompson v Stefanos Tsitsipas - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Julia Apostoli úgy látja: jól érzékelik az emberek, hogy Tsitsipas kilóg a teniszezők közül. A sporton kívül csomó minden foglalkoztatja, és többek között ez az, ami a leginkább megkülönbözteti Alcaraztól és Sinnertől.
"Talán ez lehet az első problémája a profi sporttal. Gyerekkorától tudtam, hogy ilyen lesz. Tudtam, hogy a motivációja problémát jelent majd. Hogy ugyanaz az éhség legyen benne, mint Sinnerben és Alcarazban, csak ezzel foglalkozhat, erről kell szólnia az életének. Azzal a tudattal kell felkelnie, hogy tegnap elszúrtam pár fonákot, nem rövidítettem időben – szóval dolgozni fogok rajta."
Stefanos is el fog menni dolgozni. De közben fel fogja hívni a barátait, akik egyáltalán nem teniszeznek, és arról ötletelnek, hogyan fogják az üzleti világot megváltoztatni a drónok és a modern technológiák. És nagyon komolyan beszélnek erről.
Apostoli ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a fia céljai nem változtak meg attól, hogy az előző néhány szezon nem pont úgy sikerült, ahogyan azt szerették volna.
"Azt mondta nekem: »anya, ha ezt a programot megcsinálod az edzőteremben, erősebb leszel. Én pedig megígérem, hogy nyerek egy Grand Slamet.« Most épp ezzel próbálja motiválni magát: abban bízik, hogy egészségesebb életmódra ösztönözheti az anyját."
Ez is érdekelhet:
- Van még remény Tsitsipas számára? Egykori példaképe szerint drasztikus lépésekre lenne szüksége
- Zverev, Tsitsipas, Medvedev, Ruud – a satuba született generáció már a vb-re is alig tud kijutni
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés