"Még mindig nem tudom elhinni" - Carlos Alcaraz lazított egyet Ibizán, de még mindig érzi a Garros-sokkot

Carlos Alcaraz visszatér a versenyzéshez a Queen's-ben. Ibiza, az érzelmek és a füves pályás ambíciók között a világranglista második helyezettje visszarázódik a munkába a Roland Garroson aratott győzelmét követően.

Roland Garros: Carlos Alcaraz öt és fél órás csatában védte meg címét Jannik Sinner ellen a döntőben

Videó forrása: Eurosport

Alig több mint egy héttel a Roland Garroson aratott történelmi győzelme után Carlos Alcaraz már a füves pályás szezonra készül. Queen's címvédője széles mosollyal tért vissza a nyugat-kensingtoni pályára.
"Elmentem Ibizára, megint. Jó volt, de őszintén szólva inkább mentálisan voltam ott, mint fizikailag" – mondta tréfálkozva egy londoni sajtótájékoztatón. Három nap, három éjszaka, egy kis tánc, és – mindenekelőtt – egy jól megérdemelt pihenés jutott neki egy intenzív és rendkívül sikeres salakszezon után.
A 22 éves murciai játékos ragyogó tavaszon van túl, amelyet a monte-carlói, a római és természetesen a párizsi győzelmek tettek igazán emlékezetessé. Még mindig borzasztóan fiatal, de ismét történelmet írt.
A párizsi döntőben Alcaraz három meccslabdát hárítva, kétszettes hátrányból felállva győzte le Jannik Sinnert, pályafutása során először. Az 5 óra 29 perces elképesztő meccs lett a torna történetének leghosszabb döntője.
Ezzel a győzelemmel Alcaraz megszerezte ötödik Grand Slam-címét, miközben megőrizte tökéletes mérlegét a Grand Slam-tornák döntőiben (5-0).
picture

Alcaraz nemcsak címet védett, de egy lenyűgöző sorozatot is folytatott a Garroson

Videó forrása: Eurosport

Egy héttel később még mindig tart a sokkhatás:
"Még mindig nézem a videókat. Még mindig nem tudom elhinni" – vallja be.
Egyfajta mámor ez, ami érthető egy olyan valakinél, aki mostanra elérte Nadal pályafutása elején bezsebelt sikereit: ő lett a történelem második legfiatalabb játékosa, aki öt Grand Slam-címet szerzett, Björn Borg mögött; és az első, aki három meccslabdát hárított egy major-döntőben, és végül győzni is tudott.
De nincs időnk ezen rágódni: a füves szezon máris rajtol.
Miután tavaly megnyerte Queen's-t és Wimbledont, Alcaraz ezen a héten ismét ott van a londoni mezőnyben.
A spanyol Alejandro Davidovich Fokina ellen kezdett volna, ám a honfitársa betegségre hivatkozva visszamondta a szereplést, így a világranglistán 86. szerencsés vesztes ausztrál Adam Waltonnak kell szembenéznie Alcarazzal egy olyan tornán, amely tökéletes kiindulópont lehet egy újabb nagy meneteléshez.
A világranglista második helyezettjének rengeteg pontot kell megvédenie füvön, és nem titkolt célja, hogy 2024-hez hasonlóan ismét megcsinálja a Roland Garros-Wimbledon duplát.
Forrás: TennisMajors
Nézd vissza a 2025-ös Roland Garros magyar nyelvű összefoglalóját!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés