Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A rettenthetetlen Andy Murray egészen brutális felkészülést nyomott a US Open előtt

Kálmán Laci

Publikálva 02/08/2023 - 17:59 GMT+2

Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy Andy Murray a legutóbbi, 2019-es csípőműtétje után is visszatért. Az égieknek, az orvosoknak, és nyilván neki magának. Mit visszatért?! Úgy játszik, hogy alig marad el a legjobbak szintjétől, és a top 10-ben lévők sem mehetnek biztosra ellene. Vannak hősies győzelmei és fájó vereségei, de ami a legfontosabb, példát mutat küzdeni tudásból.

Andy Murray

Fotó: Eurosport

Wimbledonban nem sok hiányzott ahhoz, hogy megkaparintsa Stefanos Tsitsipas skalpját, de végül kikapott tőle. A skótot azonban nem olyan fából faragták, hogy ez bármitől is elvegye a kedvét.
A wimbledoni torna második fordulójában Andy Murray egy óriási klasszikust vívott a világranglista-5. Tsitsipas ellen, vezetett is ellene 2-1-re, sőt, még arra is volt esélye, hogy négy játszmában befejezze, végül azonban a görög győzött döntő szett 6:4-re.
A skót rohadtul csalódott volt, nem kell magyarázni miért, rettenetesen közel volt ugyanis egy nagyot szóló győzelemhez. Persze 36 évesen, fémcsípővel, ez így is csodával határos, ugyanakkor sejthetjük, hogy nagyon más belökni a csoda ajtaját, mint végül kívül rekedni.
Akkor érthető módon baromi frusztráltan nyilatkozott, azóta persze egy kicsit más színben látja a dolgokat.
„Néha meglepődök, hogy ennyire közel vagyok, mert azért eléggé nehéz helyzetben vagyok fizikálisan” mondta Murray az ATP honlapjának. „De a játékom még mindig felveszi a versenyt a legjobbakéval, ezen néha elcsodálkozom.”
A világranglistán jelenleg 44. Murray borzasztó erősen kezdte a szezont. Bár „csak” a harmadik fordulóig jutott az Ausztrál Openen, de olyan három meccset játszott, ami alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a torna egyik hőse volt.
picture

Andy Murray jobb wimbledoni szereplésben bízott, de még előtte a jövő

Fotó: AFP

Előbb legyőzte Matteo Berrettinit döntő szett rövidítésben, majd 0-2-ről fordított egy talán még annál is brutálisabb összecsapáson Thanasi Kokkinakis ellen. A két meccs önmagában értelmezve is extra, az ausztrál elleni győzelemre azonban az olasz elleni thriller után nincsenek is szavak. Ezek után még Roberto Baustista Agut ellen is meccsben volt, fogott egy szettet, és csak négyben kapott ki tőle.
„Nehéz a legjobbak ellen, még úgy is, hogy az év legnagyobb részében meg tudom tenni, hogy nem helyezek túl nagy hangsúlyt az eredményekre. De egy Grand Slam-tornán a maximumot akarod nyújtani, hisz mindenki ez alapján ítéli meg igazából, hogy hol is tartasz.”
„Ami Wimbledont illeti, nem arról volt szó, hogy egy rossz meccset játszottam Tsitsipas ellen. Tehát, amikor elégedetlenkedem, akkor az eredmény az, amivel nem vagyok kibékülve, nem pedig a teljesítményem.”
„De attól függetlenül, hogy ezt a meccset elvesztettem, továbbra is vannak jelek számomra, hogy versenyben lehetek, és mérkőzéseket nyerhetek a topjátékosok ellen. Ha 6:1, 6:1, 6:1-gyel estem volna ki, és borzalmasan teniszeztem volna, akkor valószínűleg egy kicsit másként tekintenék a dolgokra a pályafutásom ezen szakaszában.”
Murray volt világelső, nyert három GS-t, és kétszeres olimpiai bajnok. Ennek ellenére továbbra is azon dolgozik, hogyan emelhetné tovább a játéka színvonalát.
Nyilvánvalóan a játék folyamatosan változik, fejlődik, és neked játékosként is ezt kell tenned. És én ezt élvezem, ez az egyik dolog, ami motivál engem. Mindig próbálok jobb lenni, a pályán és az edzőteremben is.
picture

Andy Murray

Fotó: Getty Images

"Az mindig jó, ha javulnak az eredmények a teremben, vagy hogy legalább egy kicsit gyorsabb vagyok. Vagy ugyanígy, ha egy kicsit jobb százalékban, vagy keményebben szerválok. Ezek visznek előre, és az, hogy iszonyúan élvezem, hogy még mindig hajlandó vagyok beletenni ezt a sok munkát.”
Ez történt a füves szezonban is. Murray ugyanis beszélt arról, hogy a szervájába bele tudott tenni néhány trükköt.
A washingtoni tornán ma mutatkozik be, ennek kapcsán felidézte a 2006-os debütálását, amikor szintén végrehajtott egy-két változtatást a játékában.
Brad Gilberttel ekkor kezdtünk együtt dolgozni, és ez volt az első hetünk együtt. Sokat dumáltunk, emlékszem, az első meccsemet Ramon Delgado ellen vívtam. Baromi meleg volt, délután 4 előtt nem is volt játék. Mi akkor kezdtünk, de még akkor is iszonyat hőség volt. Játszottam Feli Lopezzel is. Vele több zivatart is kaptunk a nyakunkba, és tudom, két ilyen között változtattam a taktikámon.”
„Sokan mondják, hogy a fogadásoknál előreugrom. Na, ez ezen a meccsen kezdődött, ugyanis Brad azt mondta, túl közel állok az alapvonalhoz. Én erre ugye hátrébb álltam, amikor a vihar után visszamentünk a pályára, viszont közvetlen a fogadás előtt ösztönösen előreugrottam.”
picture

Andy Murray

Fotó: Getty Images

A skót abban az évben a döntőig menetelt, és az idén is valami hasonlóan jó szereplésben bízik. Keményen dolgozott az erőnlétén, a tőle telhető legjobban felkészült a hagyományosan forró, párás körülményekre. Első meccsét ma este Brandon Nakashima ellen vívja.
„Úgy gondolom, a körülmények jelentik a legnagyobb kihívást a játékosok számára. A legtöbben fűről jönnek, ahol nem olyan extrém az időjárás, általában rövid pontokat játszanak, így nem viseli meg a testet annyira. Így aztán ezeken az amerikai tornákon komoly előnyt jelenthet, ha fizikálisan jól felkészültél.”
Úgyhogy várom, hogy a felkészülésemnek meg lesz-e a hatása. Nagyon sokat edzettem forró körülmények között hőkamrában, tehát nagyon brutálisan nyomtam, csak hogy minél jobb állapotban legyek.
"Ettől még nem lesz sokkal könnyebb kimenni a pályára, de ha te elvégezted azt a munkát, amit az ellenfeled esetleg nem, abból fizikálisan és pszichológiai értelemben is profitálhatsz.”
Ami pedig a nagy tornákat illeti, van még egy az idén, a US Open, hátha ez a brutális felkészülés majd ott is kifizetődik a számára.
picture

Andy Murray, Wimbledon 2023

Fotó: Getty Images

via részben atp.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés