Rafael Nadal: Épp itt volt az ideje, hogy Olaszországnak legyen egy Sinner-szintű teniszezője

Egy csomó érzelmes pillanatom volt Rómában, az első két döntőm egészen elképesztően alakult.

2005-ben 3:0, 40-15-re vezetett ellenem Coria az ötödik szettben, és mégis megnyertem 7:6-ra a torna történetének leghosszabb döntőjét. Rá egy évre Roger ellen voltam hátrányban az ötödik szettben, 4:1-re vezetett, később volt két meccslabdája is, de ismételten nyertem 7:6-ra, ezúttal öt óra és hét perc alatt.

Mindig erős érzelmek fűztek Rómához, nagyon különleges verseny, egy különleges, történelmi városban, rengeteg szenvedélyes szurkolóval. A rengeteg felejthetetlen pillanat után jött pár év, amikor nem nyertem annyit, de a karrierem végéhez közeledve ismét sikerült.

Varázslatos volt megszerezni a tizedik győzelmet: Monte-Carlóban, Barcelonában és a Roland Garroson már korábban sikerült, Róma volt az egyetlen, ami hiányzott, de ott is összejött.

A Foro Italico különleges helyszín, ahol magadba szívod a történelmet, a sport történetét, egyszerűen más érzés, mint a többi verseny. A Pietrangeli stadion, régi nevén a Pallacorda, a szobrok, az edzőpályák, mellette a Bar del Tennis – rengeteg dolog van, ami különleges, varázslatos tornává teszi a rómait. Rengeteget fejlődött és fog is fejlődni, rendkívül látványos, vitán felül áll, hogy a sportág történetének egyik legfontosabb, történelmi helyszíne.

Igen, hihetetlen volt, ahogyan elbúcsúztattak. Nehéz volt feldolgozni, mert akkor még nem döntöttem erről, belül még nem zártam le. A közönség odaadását azonban értékeltem.

Pontosan. Ez volt a benyomás, pedig még nem vonultam vissza. Idén nem megyek a versenyre, de előbb vagy utóbb méltó módon elbúcsúzom a Foro Italico közönségétől, mert Róma volt az egyik legfontosabb helyszín a karrieremben és az életemben.

Így van, talán azért is, mert nem voltam olyan sok helyen. A világbajnokság miatt játszottam Torinóban, 2004-ben Palermóban és Milánóban, a Davis-kupa miatt jártam Nápolyban, a 2003-as szezonban Cagliariban és Barlettában indultam Challengeren, itt szereztem meg az első trófeámat.

Ezek azonban nem mérhetőek Rómához, márpedig gyerekként a nagyobb versenyeket látod a tévében, és arról álmodozol, hogy egy napon Monte-Carlóban, Barcelonában, Rómában és Párizsban, a kiemelt versenyeken teniszezel majd.

Ez teljesen normális. Sinner már nyert három Grand Slamet, tavaly kettőt is, hihetetlen fejlődést ért el a karrierjében, rendkívül magabiztossá vált, stabil teniszező elképesztő potenciállal. Úgy tűnik, hogy Jannik és Carlos magasabb szinten vannak a többieknél, és ha elkerülik őket a sérülések, hosszú ideig küzdenek majd a nagy címekért.

Az olasz szövetség kiváló munkát végzett, mert nem csak Jannik futott be: ott van Musetti, Berrettini, Cobolli, egy egész generációnyi fiatal és tehetséges olasz játékos, amit csak megfelelő erőforrásokkal és munkával lehet elérni.

Igen is, meg nem is. Úgy gondolom, van valami, amit Spanyolországnak nem sikerült elérnie: az Internazionali di Roma ugyanis a szövetség versenye, és rengeteg pénzt termel, amit aztán vissza lehet forgatni a teniszbe, költhetsz a fiatalok nevelésére és a sport népszerűsítésére.

Spanyolországnak nagyszerű játékosai voltak az előző 30 évben, de a szövetségnek nem sikerült megszereznie egy ilyen kaliberű versenyt, így továbbra is privát akadémiákra támaszkodunk. Limitált szövetségi erőforrásokkal minden nehezebb. Olaszországnak volt egy víziója, megértette, merre tart a sportág, mivel lehet fejlődni, és pénzt fordított rá.

Az a szerencsénk, hogy nagy hagyománya van a tenisznek, nagyszerű edzőink és akadémiáink vannak, és elvégzik ezt a feladatot, az olaszoknál azonban több a lehetőség. Azok a szövetségek hatalmas előnyben vannak, amelyek Grand Slamet vagy 1000-es versenyt rendeznek.

Mindig jönnek új játékosok. Jannik és Carlos előnyben vannak a többiekkel szemben, magasabb szinten játszanak, de a jövő kiszámíthatatlan. Ebben a kiszámíthatatlanságban rejlik a sport szépsége és nagyszerűsége. Az azonban egyértelmű, hogy ők ketten különleges játékosok, akik elindítottak egy érát.

Nem látok minden releváns információt, így tiszteletben tartom a folyamatot és az igazságszolgáltatást. Az ügyben részt vevő bírók minden információt láttak, olyanokat is, amiket mi nem, és az általuk helyesnek tartott döntést hozták meg, amit 100%-ban tiszteletben kell tartanunk. 100%-ban bízom Jannikban, 100%-os meggyőződésem, hogy nem akart csalni.

Előfordulnak balesetek, és sajnos mindannyian ki vagyunk téve ezeknek a helyzeteknek, az ítéletet pedig el kell fogadnunk. De ismétlem: hiszek Jannik ártatlanságában.

Igen, és nehéz lesz, mert mindig az egy hosszabb kihagyás után. Ami pozitívum, hogy Jannik nem egy sérülésből tér vissza, folyamatosan tudott edzeni, és úgy gondolom, motiváltan tér vissza a pályára.

Dolgozok és tanulok, új projektek tartanak motiváltan. Az alapítvány és az akadémia is meghatározó az életemben. Több mint 40 országból jönnek az akadémiánkra gyerekek, sok a teniszturista is, köztük rengeteg olasszal. Boldogok és büszkék vagyunk, amiért a mallorcai akadémia meghatározó helyszín lett a teniszben.

Nem, dehogy, visszavonultam.

Nem, nem tervezek ilyesmit.

Forrás: Gazzetta