Kapott hideget–meleget az évben, de vajon 2025 világbajnoka is Jannik Sinner lesz?

Ahogy közeledik a 2025-ös Nitto ATP Finals (november 9–16.), a Towards Turin elnevezésű sorozatban az ATP bemutatja a már kvalifikált játékosokat és azokat, akik még harcban állnak a részvételért, miközben folyamatosan követi a nyolc kiadó helyért folyó, rendkívül szoros versenyt a férfi tenisz legjobbjai között. Ebben a részben a címvédő Jannik Sinnerről lesz szó.

Jannik Sinner történelmi győzelme Carlos Alcaraz ellen Wimbledonban - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

Jannik Sinnernek van mit bizonyítania Torinóban – még címvédőként is
Egy évvel ezelőtt az olasz játékos hazai pályán, a szezonvégi tornán már biztosan magáénak tudhatta az év végi világelsőséget, idén azonban Carlos Alcaraz magabiztosan vezeti a világranglistát, Sinner pedig – az Australian Open-, a wimbledoni és a pekingi tornagyőzelme ellenére – "csak" a második helyen áll.
A Sinner és Alcaraz között kibontakozó, generációt meghatározó rivalizálásban az idei öt összecsapásuk közül az olasz egyetlen egy alkalommal kerekedett a spanyol fölé: a wimbledoni döntőben.
A US Open-fináléban elszenvedett veresége után Sinner arról beszélt, hogy finomított a játékán, és most élvezi, hogy végre ő "üldözheti" a világelsőséget, ahogy a szezon hajrájában is tette.
A két játékos ismét összecsaphat Torinóban, a kieséses szakaszban – de előbb túl kell élniük a csoportkört, ahol a világ legjobbjai várnak rájuk. Sinner, Alcaraz és Novak Djokovic már biztos résztvevők, míg Alexander Zverev, Taylor Fritz, Ben Shelton, Alex de Minaur és Lorenzo Musetti alkotják a nyolcas mezőny fennmaradó részét - legalábbis a jelenlegi állapot szerint.
Sinner a 2025-ös szezon első nyolc tornájából hétben döntőbe jutott, és olyan kiemelkedő alapvonal-játékkal hívta fel magára a figyelmet az év elején, ami egyszerűen minden borításon működött. Több kemény- és salakpályás döntőt is játszott, és megszerezte pályafutása első wimbledoni címét is.
Az ATP statisztikái szerint 43–6-os mérleggel áll az idényben, és mindössze két olyan veresége volt, amit nem Alcaraz ellen szenvedett el: Alexander Bublik ellen Halléban, illetve Tallon Griekspoor ellen Sanghajban - igaz, ez utóbbinál a harmadik szettben feladta a játékot.
"Nagyon-nagyon elégedett vagyok az idei szezonommal"
– mondta Sinner a pekingi tornagyőzelem után. "Amit elértem, az egészen rendkívüli."
picture

Jannik Sinner győzött Pekingben, ez a 21. trófeája

Videó forrása: SNTV

Alcaraz és Sinner egyértelműen az ATP Tour két meghatározó alakja, akik minden egyes találkozásukkal új szintre emelik egymás játékát. A 2025-ös szezonban már hatszor mérkőztek meg – a hetedik összecsapásuk lehet, hogy épp a világbajnokságon lesz majd.

Három csúcsteljesítmény 2025-ből

1) A wimbledoni áttörés
Sinner wimbledoni sikere kétszeresen is jelentős volt: nemcsak azért, mert ez volt az első Grand Slam-győzelme keménypályán kívül, hanem mert olyan tornán tudott nyerni, ahol korábban még döntőbe sem jutott. Ráadásul ezzel megtörte Alcaraz elleni ötmérkőzéses vereségsorozatát – mindössze egy hónappal azután, hogy három meccslabdáról kapott ki a Roland Garros döntőjében.
"Ez leginkább érzelmi győzelem, mert Párizsban nagyon nehéz vereséget szenvedtem" – mondta Sinner.
picture

Öt ütés, amitől leesik az állad: A Sinner-Alcaraz wimbledoni döntő legszebb pontjai

Videó forrása: Eurosport

2) Australian Open-uralom
Sinner második egymást követő Australian Open-győzelmével gyakorlatilag Melbourne urává vált, mindössze két szettet veszített az egész tornán. Az olasz egyértelműen megmutatta, milyen különbség van a ranglista élmezőnyének szintjei között.
"Te vagy messze a világ legjobb játékosa" – mondta Zverev a díjátadón az ellenfelének.
picture

Így írt történelmet Jannik Sinner: ezzel a ponttal nyerte a 2025-ös Australian Opent

Videó forrása: Eurosport

3) Ragyogás Pekingben
A cincinnati torna és a US Open-fináléban elszenvedett vereségek után Sinner Pekingben visszatért a győztesek közé, domináns teljesítménnyel hódítva el az ATP 500-as címet. Kétszer is döntő szettre kényszerült – Terence Atmane ellen a második körben, majd Alex de Minaur ellen az elődöntőben –, de mindkét alkalommal magabiztosan fejezte be a meccset, mielőtt a fináléban átgázolt volna Learner Tienen.
Ilyen év végi forma mellett következik a szezon utolsó pár meccse, kíváncsian várjuk, mit hoz ki belőle az olasz.
picture

Alcaraz őrülten gyors, Sinner kegyetlenül agresszív - Agassi elmondta, mi emeli ki a két sztárt

Videó forrása: Eurosport

Forrás: ATP
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés