Sorra dőlnek ki a teniszezők, egyre többen látják úgy, hogy a helyzet tarthatatlan – Alexander Bublik és Casper Ruud változást sürget az ATP-nél

Holger Rune elég látványos és súlyos Achilles-sérülést szenvedett a múlt héten, aminek következtében jó eséllyel fél évig nem léphet pályára. Alexander Bublik és Casper Ruud is reagált az esetre, elsősorban az ATP felelősségét firtatva. Szerintük túl zsúfolt a versenynaptár és mindenképp változtatásokra volna szükség.

Auger-Aliassime egy tornagyőzelemmel jelezte, hogy ott akar lenni a világbajnokságon

Videó forrása: SNTV

Holger Rune az Ugo Humbert elleni mérkőzésén szenvedett súlyos sérülést a stockholmi tornán, elszakadt az Achillese.
A meccs drámai körülmények között ért véget, a dán játékost úgy kellett letámogatni a pályáról.
Rune nem az első játékos, aki a szezon vége felé sérül meg súlyosan, bár az ő problémája jóval komolyabb a többiekéhez képest. Az év ezen időszakában bekövetkező sérülések többek szerint a zsúfolt versenynaptár következményei. Rune szeptember eleje óta már a harmadik tornáján vett részt Stockholmban.
Alexander Bublik úgy döntött, nem hallgat tovább, és felszólította az ATP-t, hogy tegyen valamit, avatkozzon közbe, mert ez így tarthatatlan. A kazah játékos úgy véli, Rune sérülése annak a nyomásnak a következménye, amit az ATP helyez a játékosokra azzal, hogy hétről-hétre részt kell venniük különböző kötelező versenyeken.
Változtatásokra van szükség az ATP versenynaptárában. De biztos vagyok benne, hogy Holger Rune erősebben fog visszatérni"
– írta Bublik az Instagramon. 
picture

Ruud pazar játékkal verte Humbert-t, ő Stockholm bajnoka

Videó forrása: SNTV

Megszólalt Casper Ruud is, aki később meg is nyerte a stockholmi tornát.
"Holger sérülése nagyon komoly, ez látszott azon is, ahogy lesegítették őt a pályáról, meg tudni lehet abból is, hogy mesélte, milyen hangot hallott akkor, amikor megtörtént a baj. Ez olyasmi, amit sajnos nem tudsz kontrollálni, nagyon balszerencsés dolog, ami történt."
A tenisz egy brutális sport, és az ember a legkevésbé azt szeretné, ha hónapokra ki kellene dőlnie.
"Ő még nagyon fiatal, sok van még a pályafutásából, remélem, hogy hamar vissza tud térni. A tenisz régen is egy fizikális sport volt, mostanság azonban iszonyatosan sokat követel azoktól, akik versenyben szeretnének lenni a legjobbakkal."
Ruud is beszélt arról, hogy az, hogy egymás után jönnek a tornák, arra kényszeríti a teniszezőket, hogy feszegessék a testük határait.
"Amikor tornáról tornára ugrálsz, az iszonyatosan sokat követel a szervezetedtől. Ne felejtsük el, hogy Holger nemrég még Sanghajban versenyzett."
picture

Medvedev 882 nap után emelhetett újra trófeát a magasba

Videó forrása: SNTV

Valószínűleg minden sérülés a rendkívül kemény versenynaptár miatt következik be.
"Nyilván ő is nyomta, ahogy tudta, hisz volt még esélye, hogy kijusson a világbajnokságra. Sajnálom, hogy ez történt. Gyors felépülést kívánok neki."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
via Eurosport, puntodebreak
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés