Olyan ez, mint a tanév végi osztálykirándulás, csak sokkal jobb.

Miközben a teniszévet hagyományosan lezáró év végi világbajnokság elsősorban mindenekelőtt az oda kvalifikáló nyolc játékosról szól, a színfalak mögött mások is kemény munkával érdemlik ki, hogy végül ott lehessenek a legnagyobbak között. Ez utóbbi megállapítás az idei esztendőben Jannik Sinnerre és Cameron Norrie-ra is igaz, akik Matteo Berrettini és Stefanos Tsitsipas sajnálatos sérülése miatt kellett, hogy tartalék szerepkörükből aktív játékos üzemmódba kapcsoljanak. Rajtuk kívül azonban van még két fiatalember, akiknek örök emlék marad a Torinóban eltöltött időszak.
Az ATP 2016-ban vezette be azt a gyakorlatát, miszerint minden évben az abban a szezonban kiemelkedően teljesítő junior teniszezőket delegál a szezonzáró eseményre, akik a nagyok ütőpartnereiként kóstolhatnak bele az egyedülálló esemény sajátos légkörébe. A cél prózai, hiszen a teniszezőknek szüksége van arra, hogy edzéseik során, márha éppen nem egymás nyüstölik, mint Daniil Medvedev és Novak Djokovic tették azt, álljon valaki a háló túlsó oldalán és lehetőleg üsse vissza a labdát. A junior játékosok számára is motiváló a kezdeményezés, hiszen a szezon során elért eredményeikkel, mintegy mini-kvalifikációt rendezve, joggal reménykedhetnek az ATP hívó szavában.
Nitto ATP Finals
Djokovic a vb-elődöntős veresége után elárulta, mi fontosabb a győzelemnél
21/11/2021 09:49
Az ide, első ízben Torinóban rendezett világbajnokságon két fiatalember, a svájci Jerome Kym, valamint az amerikai Samir Banerjee nyerte el a jogot, hogy a torna résztvevőinek ütőpartnereiként töltsenek el néhány napot a Pala Alpitourban. Az ATP hivatalos honlapja a minap kérdezte a srácokat a tapasztalatokról, élménybeszámolóikat mi is közreadjuk ebben a cikkben.
A tizennyolc esztendős svájci tehetség természetesen óriási izgalommal értékelte Torinóban töltött napjait, melyek alatt leginkább az ütötte szíven, hogy a legnagyobb sztárok, kiemelt státuszuk ellenére (vagy épp mellett) mennyire két lábbal a földön járó emberek:
„Kellemesen meglepett Matteo és Andrey személyisége. Végig éreztem, hogy nem csak egy ütőpartnert látnak bennem, hanem az embert, egyenrangú partnerként kezeltek. Djokoviccsal is beszélgettem, sőt, tanácsokat is kaptam tőle az adogatásaimmal, különösen a második szervámmal kapcsolatban.”

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Nem véletlen, hogy épp az adogatás került szóba a világelső és a tizennyolc éves, svájciként természetesen Federer-rajongó Kym között, a junior játékos ugyanis 192 cm magas, minden bizonnyal így egy jövőbeli nagy adogatót tisztelhetünk benne. A szervák mellett a világelsőnek konkrét játékhelyzetre vonatkozó kérése is volt Kymhez:
„Megkért, hogy labdamenetenként üssek 2-3 magasra pattanó labdát, hogy a válla fölé nyúlva kelljen ütnie. Azt tanácsolta nekem, hogy ilyenkor van időm felkészülni a következő ütésre, ez pedig hosszútávon könnyebbé teszi a játékomat.”
A 2021-ben a juniorok között Wimbledonban Grand Slam-tornát nyerő Banerjee elsősorban a címvédő Daniil Medvedevvel töltött edzéséről áradozott az ATP riporterének.
Nagyon sokat beszélgettünk. Azt mondta, a TOP 200-300-ban nagyjából mindenki hasonló szinten játszik, itt már apró dolgok döntenek el egy-egy mérkőzést.
A következő ősztől a teniszt az amerikai egyetemi rendszerben, a Stanford növendékeként folytató Banerjee ugyanakkor tudja, hogy azok a játékosokat, akiket Torinóban nemcsak testközelből láthatott, de edzhetett is velük, egytől egyig maradandót alkotva jutottak el, ahol manapság tartanak. Az ígéretes tehetség saját elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy valaha is ehhez hasonló lehetőség pottyan az ölébe, az Olaszországban gyűjtött tapasztalatokat pedig igyekszik jól beosztva felhasználni.
Nagyszerű volt ütögetni ezekkel a játékosokkal, a közelükben lenni, megfigyelni ahogyan felépítik egy-egy edzésüket, vagy ahogyan készülnek az aktuális mérkőzésükre.
Az ATP részéről tetten érhető a folyamatos nyitás a fiatalabb generáció felé, amelyet jól tükröz a juniorok ütőpartnerként való bevetése, valamint a Next Gen világbajnokság is. Jól látszik a lehetséges fejlődési pálya is hiszen Stefanos Tsitsipas például korábbi utánpótlás világbajnokként, sikeres junior karriert követően tudott a felnőttek között is év végi világbajnokságot nyerni. A lehetőség tehát a sportág férfiversenyeit menedzselő szervezet részéről adott, a sor a fiatal, feltörekvő teniszezőkön van. Az kétségtelen, hogy egy világbajnokságon való részvétel, legyen szó bármilyen minőségben való részvételről is, kellő motivációval bír.
Forrás: ATP
Nitto ATP Finals
A négyszeres GS-győztes amerikai a mozgásában látja Medvedev legnagyobb fegyverét
18/11/2021 10:03
Nitto ATP Finals
Az alvás segítette Rublevet Tsitsipas legyőzésében, vajon Djokovic ellen is bejön a szunya?
16/11/2021 16:02