Sinner újra a topon: egyetlen játékot tudott csak nyerni ellene Ruud a római negyeddöntőben, nem hitt a szemének a norvég teniszező

A római tenisztornán a norvég Casper Ruud egészen jó formát mutatott, aztán belefutott a világelső olasz Jannik Sinnerbe, és már pakolhatott is. Egyetlen játékot nyert a negyeddöntőben, 6:0, 6:1-re kapott ki. Sinner az elődöntőben az amerikai Tommy Paul ellen folytatja.

Sinner szinte teljesen lenullázta ellenfelét a római negyeddöntőben, egy óra alatt kiejtette Ruudot

Videó forrása: Eurosport

Néha csak felteszed a kezed, és annyit tudsz mondani: "túl jó".
Ez történt Casper Ruuddal is csütörtök este Rómában, miután az Internazionali BNL d'Italia tornán Jannik Sinnerrel futott össze a legjobb nyolc között.
A világranglista 7. helyén álló Ruud, aki mindössze 11 nappal ezelőtt Madridban nyerte meg pályafutása első 1000-es címét, gyakorlatilag tehetetlen volt, Sinner 6:0, 6:1-re verte a negyeddöntőben.
"Őszintén szólva, belülről nem is érződött olyan rossznak" – mondta Ruud, akinek adogatását Sinner hatszor is elvette a mindössze 64 perces mérkőzés során az ATP statisztikái szerint.
"Szerintem inkább szórakoztató volt az egész, még úgy is, hogy 0:6, 1:6-ra kikaptam. Csak ránézel a srácra, és azt mondod: ez már valami kibaszott más szint - már bocsánat a kifejezésért, de egyszerűen nem tudom máshogy megfogalmazni. Miközben meg valahogy szinte élmény volt testközelből végignézni ezt az egészet."
picture

Jannik Sinner - Casper Ruud (Roma 2025)

Fotó: Getty Images

"Nyilván azt kívánom, bárcsak szorosabb meccs lett volna. Bárcsak egy hosszabb, és főleg szorosabb meccset mutathattam volna az embereknek és a szurkolóknak. Úgy gondolom, hogy én készen álltam a játékra, de ő még felkészültebb volt. Az én jó ütéseimet még jobbakkal mattolta, egyszerűen nem tudtam jobb ütéssel válaszolni. Ennyi volt röviden a történet" - folytatta Ruud.
A világelső Sinner nem húzta sokáig az időt, a legelső játékban elvette a 26 éves Ruud adogatását, hogy aztán megtegye még kétszer, és mindössze 28 perc alatt lezavarja az első játszmát. A második sem tartott tovább (37 perc), de ott azért tudott szépíteni a norvég.
"Ez volt a legközelebb a tökéletességhez, aminek valaha szemtanúja voltam - legalábbis ha azt vesszük, hogy játékosként kik ellen játszottam" - mondta Ruud. "Ezt nem lehet tőle elvitatni. Az első négy gémben talán egy-két ki nem kényszerített hibát vétettem, amikor rámentem tenyeressel a pontokra, de elhibáztam. Ezen túl minden, ami kijött az ütőjéből, az egész meccs alatt hibátlan volt.
Minden egyes ütés a tenyerestől a fonákig, még azokra az ütéseimre is simán odaért, amiket erősnek éreztem."
Ez egészen egyszerűen hihetetlenül lenyűgöző. Ennyit tudok csak mondani.
Miután a kilenc mérkőzésből álló győzelmi szériája elég látványosan megszakadt, Ruud célja innentől az lesz, hogy gyorsan továbblépjen ezen a vereségen, hiszen jövő héten a Gonet Geneva Openen kellene megvédenie a címét. Ruud persze ott, Genfben is belefuthat egy olyan ellenfélbe, mint Sinner, de azért azt hozzátette, hogy nem érezte magát sem 100%-osnak.
"Az ütés, ami ma leginkább cserben hagyott, az az adogatásom volt" - mondta Ruud. "Ha jobban adogatok, biztos, hogy több pont összejön. Hiába akartam a saját játékom szerint alakítani a pontokat, ő egyszerűen mindenhol ott volt."
Olyan volt, mintha egy fal ellen játszanál, amelyik állandóan száz mérföldes sebességű labdákkal bombáz téged.
Jannik Sinner jutott tehát elődöntőbe, péntek este az amerikai Tommy Paullal találkozik. A másik ágon Carlos Alcaraz és Lorenzo Musetti elődöntőzik.
Forrás: ATP
Töltsd le az Eurosport magyar nyelvű applikációját, jelentkezz be, válaszd ki a kedvenc sportágaidat, így csak arról kapsz értesítést, ami tényleg érdekel!
Androidos készülékre ezen a linken (Google Play), Apple termékekre pedig ezen (App Store) tudod letölteni az appot. 
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés