Tökéletes főpróba a Roland Garros előtt: Zverev újra nagy címekről álmodozik

Alexander Zverev a római döntőben esélyeshez méltó módon, 6:4, 7:5-re legyőzte Nicolás Jarryt. A német teniszező 2017 után győzött ismételten az olasz fővárosban, és karrierje során hatodszor nyert Masters-versenyt. Zverev a találkozó után elmondta: a mostani sikerét követően újra elhiszi, hogy a nagy tornákon is lehet esélye, és a Roland Garrosra is ebben a szellemben készül.

Zverev - Etcheverry - Roland-Garros

Videó forrása: Eurosport

A meglepetésekkel tarkított római tenisztorna a döntőben már papírforma-eredményt hozott: Alexander Zverev 2017 után ismét magasba emelhette a trófeát.
A német teniszező szép emlékeket őriz Rómából, hét évvel ezelőtt ugyanis itt szerezte meg karrierje első igazán nagy címét. Az akkor 20 éves, még csak feltörekvő tehetségként számon tartott teniszező némileg szerencsés volt a sorsolással (a világelső, de már küszködő Andy Murray-vel került egy ágra, aki kikapott az első meccsén) ám ez semmit sem von le az érdemeiből. Főleg, hogy a döntőben azt a Novak Djokovicot győzte le, aki egy körrel korábban 6:0, 6:1-re búcsúztatta Dominic Thiemet.
Zverev rá egy évre is döntőbe jutott az olasz fővárosban, Rafael Nadaltól azonban csak egy szettet tudott elcsenni, a meccs a spanyolé lett. 2018 óta kevesebb sikerélményben volt része, idén viszont ismét ő volt az, aki kihasználta a topjátékosok hiányát/korai búcsúját. A legnehezebb meccse egyértelműen az elődöntőben volt, ahol a Djokovicot nagy meglepetésre legyőző Alejandro Tabilo 6:1-re besöpörte az első szettet, a második játszmát pedig rövidítésben kellett megmentenie a németnek.
Zverev azonban megoldotta, így bejutott a döntőbe, ahol egy másik chilei várt rá Nicolás Jarry személyében. Bár a chilei játékosok – többnyire Jarry és Garín – törtek már borsot a 2020-as US Open-döntős orra alá, ez most nem az a nap volt. Zverev makulátlan adogatójátékkal, a 95%-os hatékonyságú első szerváira építve 6:4, 7:5-re nyert a döntőben, és hét év után ismét magasba emelhette a trófeát.
„Nagyon más a kettő, mert az első nyilvánvalóan mindig különleges. Fiatalon azonban bizonyos tekintetben rendkívül magabiztos voltam. Úgy gondoltam rá, hogy előbb vagy utóbb össze fog jönni. A sérülésem óta azonban már nem voltam biztos ebben. Szóval a maga módján ez is különleges, mert azt bizonyítja, hogy újra meg tudom nyerni ezeket a versenyeket. Ott tartok játékban, ahol szeretnék. Előbbre léptem, újra álmodozhatok. Ezt jelenti nekem ez a hét.”
picture

Watch highlights as Zverev battles past Tabilo to reach Italian Open final

Videó forrása: Eurosport

A német játékos nem indított erősen a salakpályás szezonban. Monte-Carlóban a nyolcaddöntő és a remek napot kifogó, de a végén kis híján leolvadó Stefanos Tsitsipas volt a végállomás, a müncheni negyeddöntőben Cristian Garín állította meg, Madridban pedig – ami hagyományosan a legerősebb salakos tornája – szintén a nyolcaddöntőben kapott ki, ezúttal Francisco Cerúndolótól. A római győzelem tehát nem is jöhetett volna jobb pillanatban a németnek.
Különösen azt látva, hogy a férfi mezőnyben a sérülések és az aktuális formák miatt szinte megtippelhetetlen, ki emeli majd magasba a trófeát durván három hét múlva. Djokovic ezen a héten a genfi 250-es versenyen próbál formába lendülni, Carlos Alcaraz és Jannik Sinner csak nemrég álltak újra edzésbe a sérülésük után, Nadal pedig – bár lebecsülni nem szabad – aligha tudja felépíteni magát annyira, hogy egymást követően hét meccset megnyerjen három nyert szettre.
Az utóbbi időben kissé hátrébb szorult, de még fiatal játékosoknak ez egyértelműen lehetőséget jelent, a 2024-es salakos szezon elsősorban róluk szólt. Monte-Carlóban Tsitsipas győzött, Barcelonában Casper Ruud, Madridban a betegséggel is sikeresen megküzdő Andrey Rublev, Róma pedig Zverevé lett. Vajon ez a nagy esély a német számára, hogy sorozatban három elődöntő után ő legyen a Roland Garros férfi bajnoka? Zverev szerint igen is, meg nem is.
„Nole szerintem csúcsformában lesz. Majd meglátjátok. Nála mindig így megy. Rafa is sokkal jobban fog játszani, mint ahogyan Madridban és Rómában tette. Ebben is biztos vagyok. A másik két srácnál minden az egészségüktől függ. Ha egészségesek, akkor a világ legjobb játékosaihoz tartoznak, ez nem kétséges. Azt viszont nem tudom megmondani, egészségesek-e, nem én vagyok az ő testükben. Láttam, hogy Jannik posztolt az edzéséről, ez alapján azt feltételezem, hogy rendben van.”
Zverevet érdekes viszony fűzi a Roland Garroshoz, hiszen amellett, hogy a győzelmek aránya alapján (78%) ez a legerősebb Grand Slam-tornája, sokak szerint van egy befejezetlen ügye a versennyel a 2022-es elődöntő miatt. Két évvel ezelőtt ugyanis egy elképesztően szoros és kemény mérkőzésen egy szerencsétlen lépésnél bokaszalag-szakadást szenvedett, így nem derült ki, képes lett volna-e legyőzni a küszködő Nadalt azon a nehéz, párás estén.
„Érdekes felvetés, mert sorozatban három elődöntőt játszottam a versenyen, és életem formájában voltam, amikor megsérült a bokám. Szóval általánosságában véve mindig meghatározó ez a verseny, és az előző években rendre megjelöltem a naptáramban. Ez a szezon sem jelent kivételt. Ezt a versenyt szeretném megnyerni. Minden évben ezt várom a leginkább. Szóval mindent megteszek, és meglátjuk, mire lesz ez elegendő.”
picture

A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés