Holger Rune nem tört meg a súlyos sérülése után, keményen dolgozik, hogy a visszatérésekor jobb legyen, és célba vegye Alcarazt és Sinnert

Most épp Dohában végzem a rehabilitációt. Sok kiváló ember gondoskodik rólam. A csapatom is benne van, egyelőre minden jó irányba megy. Hét héttel ezelőtt volt a műtét, és egy kicsit gyorsabban haladunk a tervezettnél. Ez mindig pozitív.

Minden hétre kitűztünk valamilyen célt. Mielőtt ide jöttünk volna, az volt a cél, hogy innen már úgy menjek haza, hogy tudok járni. Most már tudok rögzítő nélkül sétálni, és mire távozom, magasított sarkú, de alapvetően normális cipővel is menni fog. Egy kicsit meg kell emelni a lábam, hogy ne terheljem túl, ezt most mindenképp el kell kerülni. Minden nap különböző módon terheljük az inat. Vannak szünnapok is. De amúgy igazán keményen dolgozunk, és remek emberek vannak mellettem, akiknek van már tapasztalatuk ilyen sérüléssel, így minden kiválóan halad.

Az első pár nap nehéz volt. De a családom és a csapatom az elejétől kezdve mellettem volt, ami sokat számított, rengeteget jelentett. Nélkülük nem ment volna így. Az a nap, amikor megtörtént, nagyon megviselt, nehéz volt megemészteni. Utána viszont egy kihívás előtt állsz, arra kell koncentrálnod. Nem engedhettem meg magamnak, hogy túlságosan is magam alatt legyek. Sokat melózom, nincs nagyon időm máson agyalni.

Már most ki merem jelenteni, hogy fittebb leszek, amikor újra terhelhetem a testem. Rengeteg fizikai munkát végzek ott, ahol semmi sem korlátoz – ilyen például a törzsizmom, a felsőtestem. Mást is csinálok, igazából már az első naptól kezdve ott voltam az edzőteremben. Nem vagyok az a fajta, aki képes sokáig egy helyben üldögélni. A tenisz persze nem az a sport, ahol az a jó, ha minél nagyobb vagy, inkább az erőnléten van a hangsúly. Figyelünk az étkezésemre, mivel most nem égetek annyi kalóriát, mint amikor játszom. Valószínűleg tanulni fogok a sérülésemből, amiből a testem fog profitálni; például jobban elfogadom, ha szükségem van egy extra pihenőnapra.

Próbálom fejleszteni a szem-kéz koordinációmat, másfajta mentális gyakorlatokat végzünk, ezt pár hete kezdtük el. Igyekeztem olvasni is egy keveset. Ez remek, mert egyébként nem szoktam. Azóta teljesen leköt a rehabilitáció. Tudod, mondták az emberek, hogy lesz időm új hobbikra, de nem látom, hol lenne rá lehetőségem. Csinálom a gyógytornát, a rehabilitációt, az erősítő edzéseket, a regenerációs gyakorlatokat, utána pedig élvezem a szeretteimmel töltött időt. Utóbbi fontos, mert sokkal könnyebbé teszi ezt az időszakot.

A leghasznosabb egy meglehetősen alap tanács volt: legyek türelmes. Szörnyetegként fogok visszatérni, mert nincs rá okom, hogy már azt megelőzően játsszak, hogy készen állnék rá. Nagyon türelmetlen vagyok, iszonyúan várom a visszatérést. Ugyanakkor szeretném, ha a legjobb állapotban tenném ezt meg: olyan játékos szeretnék lenni, aki nem törik meg, aki megállíthatatlan, aki mindenkit képes legyőzni, és nem csak egy héten, hanem az összes versenyen. Most van időm, hogy felépítsem ezt az embert fizikailag is, és majd akkor, amikor visszatérek a pályára.

A sérülésem után néztem egy kicsit Párizsból és Torinóból. Még éhesebbé tett. Nem nézek meg minden meccset, szerintem erre van szükségem. De az biztos, hogy meg fogok nézni párat azok közül, amik tetszenek. Én magam is nagy teniszrajongó vagyok, szóval nem lennék képes arra, hogy semmit se nézzek, és ez szerintem így van jól. A visszatérés csodálatos érzés lesz. A nehéz pillanatokban emlékezni fogok arra, milyen volt igazán nehéz helyzetben lenni, nem igaz?

A családom és a környezetem segített. Önmagában az, hogy sok támogatást kapok, és van egy világos elképzelés a fejemben arról, hova szeretnék eljutni, nagyon leegyszerűsítette az egészet. Nem hiszem, hogy egy mentáltréner segíthet ebben, ez inkább rajtad múlik. Azon, hogy fejben hogyan dolgozod fel. Hiszem, hogy gyorsan gyógyulok, de persze tiszteletben kell tartanom az inamat is. Hiszem, hogy a pozitív hozzáállással és hittel – hogy fiatal vagyok, mindent jól csinálok, odafigyelek a táplálkozásra – gyorsabban fogok gyógyulni.

Azt is látom, hogyan halad a gyógyulás, hogyan haladok napról napra, egyre és egyre nagyobbak a célok. A következő pár hét különösen jelentős lesz, elvégre úgy kell majd gyalogolnom, hogy egy sima cipőben is bírom a terhelést.

Van pár srác, akiket néha megnézek.

Szerintem ma már mindegyik játékos extrémen fitt, ezáltal nagyon robbanékony. Én egyértelműen a nagyon robbanékony játékosok közé sorolnám magam. És ott van a fáradtság is. Valamint a versenynaptár, a tour terhelése, mert most lényegében januártól november végéig minden héten van valami, így nehezebb regenerálódni. Volt esélyem kijutni a világbajnokságra. Nyilvánvalóan nem fogok megállni ebben a helyzetben, ezért sem bántam meg, hogy elutaztam Stockholmba. Remekül ment a játék.

Ettől még nehéz persze. Túl sok a verseny. Túl nagy terhelést kapnak a játékosok. Nem csak én. Az enyém egy súlyos sérülés, de láttunk másokat is megsérülni, akik így nem tudták végigjátszani az egész évet. A kéthetes Mastersek különösen feleslegesek, szerintem ebben minden játékos egyetért. Beszéltem mindegyik topjátékossal, és az volt a benyomásom, hogy egyetértenek.

De van pozitív oldala is. Mindenkinek nagyon fittnek kell lennie. Az egész játék nagyon fitt. Korábban talán a top 50-ről lehetett ezt elmondani, ma pedig van 250 ilyen játékos. A játék egyre fizikálisabb, ez egyértelmű.

Semmit sem szeretnék hibáztatni. Ugyanakkor nem hiszek a balszerencsében. Nagyon is azt gondolom, hogy okkal történt. A sérülések leginkább a fáradtságra vezethetőek vissza. Emberek vagyunk, nem pedig gépek vagy robotok. Mindannyian megértjük, hogy nagyon fittnek kell lennünk. Le tudunk játszani négy-öt órás meccseket, amire nem minden sportoló képes. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy készen álljunk. De az ATP-nek is alkalmazkodnia kellene a játékosokhoz, nem igaz?

Ezt hogy érted?

Az volt az álmom gyerekként, hogy a világ legjobb teniszezője legyek. Ez az álom még tart. Nem sikerült elérnem, de azokon a versenyeken játszom, amiken szeretnék. Azt az életet élem, amiről álmodoztam. Közben viszont éhes vagyok, többet akarok. Nem vagyok elégedett azzal, amit elértem. Sok lépésre büszke vagyok, amit az út során megtettem. Beszéltem a csapatommal is erről. Ha megkérdezhetném a hatéves önmagam arról, elégedett lennék-e azzal, ha itt lenne a vége, egyértelműen azt mondanám, hogy nem. Annyi mindent el szeretnék még érni. Ez adja az éhséget ahhoz, hogy tovább folytassam, hogy mindent megtegyek a visszatérés érdekében, és még tisztábban lássam, mit szeretnék igazán. Azt hiszem, hogy lehetek a világ legjobbja.

Szerintem azt mondanám, hogy jó hangulatban vagyok. A teljes szívemből harcolok azért, hogy megbirkózzak ezzel a sérüléssel, és nagyon sokat jelent a támogatásuk. Hiányzik a versenyzés, a tőlük kapott üzenetek… Kicsit drámaian hangzik, de nélkülük nem ugyanolyan. A sérülésem után nagyon sok kedves üzenetet kaptam, már attól elérzékenyülök, hogy csak beszélek róluk. De vissza fogok térni, jobb leszek, mint valaha, és büszkévé fogom tenni őket.

Igen, ez a terv.