"Elfogadhatatlan" – Holger Rune anyukája beleállt az ATP-be és kiosztotta a doppingos Tour-szakaszgyőztest
Publikálva 22/10/2025 - 06:38 GMT+2
Nagyon hosszú kihagyás vár Holger Runéra, aki a stockholmi torna elődöntőjében szenvedett Achilles-szakadást. A 22 éves dán teniszező súlyos sérülése kapcsán ezúttal az édesanyja, egyben menedzsere, Aneke Rune nyilatkozott, és nem fogta vissza magát: szeretné, ha az ATP vezetői és a versenyszervezők végre szem előtt tartanák a játékosok egészségét.
Rune szettelőnyről volt kénytelen feladni a stockholmi elődöntőt, le kellett segíteni a pályáról
Videó forrása: SNTV
Rune sérüléséről itt írtunk bővebben – az Ugo Humbert elleni elődöntőben szakadt el az Achilles-ín a bal lábában, aminek következtében kedden megműtötték őt Dániában. A legfrissebb hírek szerint az operáció jól sikerült, ám a világranglistán a 10. helyen álló játékos hosszú hónapokig, akár egy évig sem játszhat.
"A lábam körülbelül egy hónapig gipszben lesz, majd jön három-négy hónap lassú rehabilitáció. Sajnálom, ami történt, szörnyen nehéz napokon vagyok túl, és nagyon-nagyon szomorú vagyok. Annak viszont örülök, hogy a műtét jól sikerült. Tudom, hogy sok türelem kell, minden egyes nap keményen fogok dolgozni, és mindent beleadok, hogy erősen térjek vissza" – mondta kedden, a műtét után.
A dán sajtóban mindeközben Rune édesanyja és menedzsere, Aneke jelentetett meg egy hosszú közleményt. A DR Sportennek küldött nyilatkozatában kiemelte, hogy a fia sérülését egyértelműen a túlzsúfolt versenynaptár okozta, és Holger az ATP, valamint a versenyszervezők újabb, eddigi egyik legsúlyosabb áldozata.
Az írását változtatás nélkül közöljük.
"Még elég újnak számítunk az ATP Touron, de megtapasztaltuk az egyhetes 1000-es tornákról a kéthetes 1000-es tornákra való átállást, és azt hiszem, végre el kell ismerni: ez egyáltalán nem működik optimálisan a játékosok számára. Egyszerűen túl sok a kötelező verseny, és súlyos anyagi büntetés éri őket, ha nem játszanak ezeken. Nyolc kéthetes 1000-es, két egyhetes 1000-es és négy kéthetes Grand Slam-torna van, mellette öt 500-as verseny, amit egy évben le kell játszani. Sok torna egymás után következik, és még nem is beszéltünk a két Davis Kupa-hétről és potenciálisan az ATP Finalsről.
Sok az olyan verseny, ahova a játékosoknak általában egy héttel korábban kell érkezniük, hogy maguk mögött hagyják a jetlaget. Egyszerűen nincs idő megfelelően regenerálódni a szezon során – ami korábban egy hét pihenő lehetett volna könnyű edzésekkel és feltöltődéssel, az mostanra mozgalmas versenyhétté vált, minden második nap meccsekkel, négy-öt kötelező médiaeseménnyel, azaz fizikailag és mentálisan sem tudnak pihenni, leszámítva egy-egy napot a szezon során.
Arra is szükség van, hogy az egész szezon során építkezzünk, azaz olyan edzésheteket kell beiktatni, amikor fizikailag is lehet dolgozni és optimalizálni a játékot, például a Grand Slam-tornák előtt, hogy ki tudj tartani akár az ötszetteseken is, de közben kerüld el a sérüléseket. Ez optimális esetben négy kéthetes edzésblokkot jelent, emellett jön a több mint 40 kemény munkahét. Ez nagyon sok a testnek.
Friss cikkünk a témában:
Nem lehetne egyszerűen kihagyni néhány versenyt, kevesebbet játszani, és nem törődni azzal, hogy mi kötelező és mi nem? Jelen helyzetben úgy tűnik, nem. A játékosok éves bónusza 50/50 arányú nyereségrészesedésből áll, ami eléggé megszokott a főbb sportágakban, de ha az ATP-nél kihagysz egy kötelező versenyt, a teljes részesedésed negyedét levonják. Tegyük fel, hogy négymillió koronás éves bónuszt kapsz – ha kihagysz egy versenyt, a 25 százalékát elveszik, azaz egymilliót. Ha kihagysz négy versenyt, az egész odavan.
Semmit nem kapsz a részesedésből, annak ellenére, hogy játszottál hat Masters-tornán. Ráadásul a következő 1000-es versenyen való részvételből is ki leszel zárva, így egy kihagyással gyakorlatilag önkéntelenül kettőre váltasz, ezáltal még közelebb kerülsz ahhoz, hogy elveszítsd az egész éves nyereségrészesedést. Egy olyan játékos, mint például Jack Draper, akit sérülések sújtottak, így elveszíti a teljes éves bónuszát, annak ellenére, hogy valójában számos 1000-es tornán játszott, sőt, egyet meg is nyert. Ugyanez vonatkozik sok más játékosra is.
Persze, közömbös lehetsz az éves bónuszoddal szemben, különösen akkor, ha stabilan a csúcson vagy és gyakran nyersz nagy versenyeket, de ez az összeg a játékosok bevételének egy tervezett nagy része. Szerintem ez az egész nem logikus, és úgy gondolom, hogy irreális nyomás nehezedik a játékosokra, ami a legrosszabb esetben nem megfelelő módszerek alkalmazásához vezethet, hogy lépést tudjanak tartani az ATP-naptárral. Ezek régimódi büntetési módszerek, amiknek 2025-ben nincs helyük. A szezon felépítése és a játékosok mai körülményei, a lassabb borítások és a nehezebb labdák, azaz a jelentősen hosszabb és kimerítőbb mérkőzések miatt úgy gondolom, hogy teljesen el kellene hagynunk a kötelező versenyek nagy számát és a lemondásokért járó észszerűtlen büntetéseket, ehelyett pedig a játék minőségének növelésére kellene összpontosítanunk.
Ez is érdekelhet:
Mindenkinek jót tenne, ha friss és kipihent játékosok lennének a pályán – igen, lehet, hogy itt-ott lenne egy-egy versenyünk Alcaraz, Draper, Holger vagy más kedvenc játékosunk nélkül, de cserébe egészségesek, frissek és kipihentek lennének, amikor játszanak. Ha bármin is csökkenteni szeretnétek, akkor azt a lejátszott meccsek számának százalékában tegyétek, és ne fosszatok meg tőlük mindent.
Holger a legújabb áldozat a sérült játékosok sorában. Ez egy olyan sérülés, amely leggyakrabban a fáradtságból ered. Elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hogy nem veszik jobban figyelembe a játékosok jólétét, és elfogadhatatlan, hogy ehelyett egyszerűen egyre nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk.
Holger most egy hosszú, jövedelem nélküli időszakkal néz szembe. Jól teljesített az évek során, megfelelően kezelte a pénzügyeit és jelentős megtakarításokkal rendelkezik, így nincs szüksége külső segítségre, de nem minden játékos van a top10-ben, és lehet, hogy nincs mindenkinek megtakarítása. Szerintem az ATP ezt az egészet azonnal megváltoztathatná: azonnal és teljesen el lehetne törölni a kötelező részt, és a pénzügyi büntetéseket lehetne úgy módosítani, hogy azok százalékosan valóban megegyezzenek a lemondott tornák összegével."
A dán sajtóban a sanghaji torna során a korábbi profi országúti kerékpáros, a dopping miatt eltiltott négyszeres Tour de France-szakaszgyőztes és kétszeres pöttyös trikós Michael Rasmussen kiosztotta Runét: szerinte úgy viselkedett, mint egy kislány, hiszen túlreagálta a görcsrohamait, és nem készült fel megfelelően egy két és fél órás meccsre.
Aneke Rune reagált Rasmussen szavaira is.
"Hallottam Michael Rasmussent, aki szerint Holger nem volt megfelelően felkészülve fizikailag Sanghajban, ahol görcsöt kapott a 35 fokos hőségben és 80 fokos páratartalomban. Erre csak annyit válaszolok, hogy teljesen biztos, hogy Michael Rasmussen a 12 éven át tartó szisztematikus doppingolásával, többek között EPO-, növekedési hormon-, tesztoszteron-, DHEA-, inzulin-, IGF-1- és kortizonhasználattal, vérátömlesztéses kezelések által jól felkészült lenne egy sanghaji tenisztornára és egy 45 intenzív munkahéttel járó szezonra. Teljesen átlagos, egészséges, jól edzett testtel viszont szinte lehetetlen egy év alatt annyira élesnek lenni, mint amennyit a teniszezőktől elvárnak."
(dr.dk)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés