Novak Djokovic megszerezte a 19. Grand Slam-trófeáját. Ő azonban őszintén megmondja, esze ágában sincs itt megállni.

Nincsenek komplexusai és nem is csinál úgy, minta volnának.
.
Tokyo 2020 men
Djokovic ismét nyert, magabiztosan halad a céljai felé - videó
19 ÓRÁJA
„Elértem már néhány olyan dolgot, melyekről a legtöbb ember azt gondolta, hogy nem lehetséges

– mondta Djokovic, miután másodszor is megnyerte a Roland Garrost.
Amikor és ahogy indult, kevés dolog szólt mellette. A szüleinek eredetileg semmi közük sem volt a teniszhez. A családnak jelentős áldozatokat kellett hoznia azért, hogy ő beindíthassa pályafutását. A konfliktusok által sújtott Szerbiában nőtt fel, hazája nemzetközi közellenségnek számított. Komoly kihívás volt az is, hogy az országból valaki külföldre utazhasson.
A család ezt mégis megoldotta. Novak 12 éves volt, amikor először hagyta el Szerbiát, és elkezdte járni a saját útját egy globális sportág csúcsa felé.
2011. július 4-én lett először világelső. Eltelt tíz év, de a tenisze és a dominanciája most is ugyanolyan ellentmondást nem tűrő, mint anno, amikor először előzte be Federert és Nadalt. Tény, a játéka nem olyan finom és művészi, mint a svájcié, és nincs is meg benne az a minden pontban tetten érhető szívósság, mint a spanyolnál.
Az ő tenisze egy komplett csomag, gyengeségek nélkül. Leszámítva egy-két fejfölülit, amit azért olykor-olykor még ő is elront.
Ő egy könyörtelen harcos, aki úgy hárít el minden veszélyt, hogy az ember hajlamos elfelejteni, hogy egykoron komoly erőnléti problémákkal küszködött. Anno sokan azt hitték, a gyakori visszalépések miatt nem lesz belőle nagy bajnok.

Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

Ehhez képest mostanra ott tart, hogy üldözi a Grand Slam-rekordot és a Golden Slamet.
Párizsi győzelmével egy major-címre megközelítette a Federer és Nadal által tartott 20-as rekordot. Jelenleg megvan az esélye arra, hogy még az idén egyeduralkodó legyen a GS-címek számában, sőt, még arra is, hogy az olimpia megnyerésével esetleg a Golden Slamet is teljesítse.
„Annyira lenyűgöző, amit művel, hogy nem lepne meg, ha sikerülne neki. De ez egy folyamatos fejlődésben lévő játék, úgyhogy mégis nehéz erről még beszélni” – mondta Brad Gilbert, az ESPN elemzője.
Steffi Graf egyébként eddig az egyetlen, akinek a Golden Slam sikerült, még 1988-ban. Férfi teniszező ennek még csak a közelében sem járt.

Steffi Graf 1999

Fotó: SID

Wimbledon tehát a következő cél Djokovic előtt, utána jön az olimpia, majd a US Open.
„Minden lehetséges” – mondta Djokovic. „Jó helyzetbe hoztam magam a Golden Slamre, de 2016-ban is így álltam, és akkor jött egy harmadik körös vereség Wimbledonban.”
Ez a vereség sokkoló volt. A világelső akkor úgy állt, hogy behúzott négy majort egymás után, igaz, nem egy naptári évben. A sorban a negyedik volt a Garros, melyet életében először sikerült megnyernie. És akkor belefutott egy bizonyos Sam Querrey-be Wimbledonban. Az amerikai óriás egy, az esőszünetek miatt kétnaposra nyúlt mérkőzésen győzte le Djokovicot.

Novak Djokovic vs Sam Querrey - Wimbledon 2016

Fotó: AFP

„Ha nem is Novak minden idők legjobb fogadója, de mindenképpen a legjobbak egyike” – mondta Craig Boynton, Querrey edzője. „De azon a meccsen képtelen volt olvasni Sam szerváit.”
Querrey hozta az első két szettet, majd Djokovic szépített, de ekkor nemhogy a fordítás, még az egyenlítés sem sikerült, ugyanis a negyediket megint elbukta rövidítésben. Ekkor elindult a szerb szintjén egy mélyrepülés a pályafutásában, melyből 2018 tavaszáig nem igazán tudott kikecmeregni.
A tenisz a momentumokról szól. Ha megvédi a címét Wimbledonban, és esetleg veszít az olimpián, a naptári GS-re még akkor is lehet esélye a US Open megnyerésével. Ez eddig csak két embernek sikerült Don Budge-nak és Rod Lavernek. Utóbbinak kétszer is.
2015-ben Serena Williams két meccsre volt ettől, de aztán a US Open elődöntőjében kikapott Roberta Vincitől.
„Ahogy halad előre a dolog, minden egyre érdekesebb” – mondta Boynton. „Nézzük meg, mi történtSerenával. Teljesen emberi dolog. De Novak is ember. Lehet, hogy ő tudja majd kezelni, ha odakerül, de sosem lehet tudni. Bármiben megbotolhat. Most úgy tűnik, könnyedén veszi az akadályokat, de ha eljut odáig, baromira nem lesz könnyű.”
Igazából az elmúlt hónapok sem mentek könnyedén a számára. Volt jó pár veresége, volt jó pár szoros, sírból visszahozott meccse. Nadal ellen élete egyik legjobb teljesítménye kellett, és Tsitsipasszal szemben is igencsak mélyre kellett nyúlnia magában, hogy fordítani tudjon.

Stefanos Tsitsipas & Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Ami azonban egészen kivételes benne, hogy úgy tud hozzáállást, mentalitást váltani, mint ahogy irányt változtat a pályán. Elképesztő, ahogy egy pillanat alatt átmegy negatívból pozitívba, ahogy a maga javára fordítja a dolgokat. Gondoljunk csak a Federer elleni 2019-es wimbledoni döntőre, ahol a közönség a svájci nevét skandálta, de ő azt képzelte, hogy az övét.
A Tsitsipas elleni döntő után odament egy kis sráchoz, aki az első sorban ült. Átölelte, és neki adta az ütőjét, amivel befejezte a meccset.
„Ez a srác ott volt a fülemben az egész meccs alatt, főleg, amikor 0-2-es hátrányban voltam. Taktikai tanácsokat adott nekem, hogy hozzam a szervám, meg játsszak a fonákjára. Nagyon cuki volt. Tényleg.
Djokovic képes meghallani akár az egyetlen hangot a tömegben, amelyik őt támogatja. Ez egy egészen extra képesség, ami jól jöhet majd neki, amikor újabb történelmi győzelmek közelébe kerül.
Mentális erőben, összpontosításban ennél nem lehet feljebb jutni.
via The New York Times
Tokyo 2020
Djokovic és Medvedev sem nagyon érti, miért a legnagyobb hőségben kell játszaniuk
TEGNAP 11:35
Tokyo 2020
Mintha csak foci lenne: elkérték Djokovic pólóját a mérkőzés után
24/07/2021 08:45