Legerősebb felállásában fogadja az osztrákokat a magyar teniszválogatott a debreceni Davis-kupa-selejtezőn

Dk-selejtező - A legjobb játékosok az első hívásra igent mondtak, így a legerősebb magyar válogatott veheti fel a harcot az osztrákok ellen jövő héten pénteken és szombaton Debrecenben, a tenisz Davis-kupa szuperdöntőjének selejtezőjében.

Fucsovics nyomta, amíg bírta erővel, de elfogyott és búcsúzott a US Open első körében

Videó forrása: Eurosport

Bardóczky Kornél, magyar válogatott szövetségi kapitánya az eseményt felvezető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a magyar csapat az esélyesebb, de szerinte mindenkinek százszázalékos teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy sikerüljön a győzelem, egyben a novemberi bolognai nyolcas szuperdöntőbe jutás.
Bardóczky bejelentette, hogy a világranglistán 53. Marozsán Fábián, illetve Fucsovics Márton (63.), Piros Zsombor (156.) és Fajta Péter (496.) mellett Valkusz Máté (789.) lesz az ötödik csapattag. Utóbbi Makk Péterrel és Boros Attilával volt esélyes arra, hogy bekerüljön a keretbe, végül az döntött Valkusz mellett, hogy a közelmúltban egy 25 ezer dolláros versenyt nyert Mariborban, és emellett a Davis-kupában is kellő tapasztalattal rendelkezik.
Valkusz emlékeztetett rá, hogy a tavalyi Australian Open főtáblás szereplése után másfél évig komoly sérüléssel bajlódott. Most viszont úgy érzi, tízszer jobb formában van, mint amikor februárban Kanadában párost játszott a csapatban. Szeretné ezt az évet végigversenyezni és a 200. hely közelébe visszajutni a világranglistán.
Bardóczky elárulta még, hogy a csapat vasárnap délután utazik Debrecenbe, így ott négy teljes napjuk marad a közös gyakorlásra. A kapitány úgy gondolja, nem befolyásolja a felkészülésüket, hogy osztrákoknál a tavaly januárban a világranglistán 37. helyig jutott, jelenleg 140. Sebastian Ofner helyére Lukas Neumayer (157.) került be a csapatba. Arra számít, hogy az ellenfélnél Filip Misolic (93.) és Jurij Rodionov (154.) játssza majd az egyeseket.
Kapcsolódó:
A legjobb ranglistahelyezéssel rendelkező magyar teniszező, Marozsán Fábián arról beszélt, hogy az elmúlt időszak felemás volt a számára, hiszen hullámzott a formája, akadtak jó és kevésbé jó meccsei. Pozitívumként jegyezte meg, hogy az utóbbi pár hétben kemény pályán játszott és Debrecenben is ilyen lesz a borítás. Fontosnak tartja, hogy bejussanak a nyolcas döntőbe, és reméli, jó hatással lesz rájuk, hogy össze lesznek zárva.
picture

Marozsán váratlan vereséget szenvedett a US Open első körében

Videó forrása: Eurosport

Fucsovics Márton kiemelte: nagyon jó augusztusa volt, hiszen megházasodott és egy ATP-versenyt is sikerült nyernie Észak-Karolinában. A US Openen az utolsó meccsén ugyan derékfájdalmakkal küzdött, de állítása szerint azóta már teljesen rendbe jött. Kiemelte, hogy nagyon szeret hazai közönség előtt játszani, és bár a magyar csapat az esélyesebb, figyelmeztetett arra, hogy a Davis-kupában bármi megtörténhet.
picture

Harcolok tovább - Fucsovics Márton első szavai a winston-salemi tornagyőzelem után

Videó forrása: SNTV

Piros Zsombor úgy fogalmazott: nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy idén - az ötödik próbálkozásra - sikerült felkerülnie a US Open főtáblájára. Ezt óriási dolognak tartja a karrierjében, és reméli, hogy a Davis-kupában is ki tudja használni azt a lendületet, amit ezzel az Egyesült Államokban kapott. Hangsúlyozta, hogy mindig is csapatban szeretett játszani, hiszen eredetileg focistának készült, és csak utána váltott át a teniszre.
picture

Piros Zsombor soha nem jutott még főtáblára Grand Slamen, hosszú percekig sírt a győzelme után

Videó forrása: Eurosport

Bardóczky Kornél az MTI kérdésére elmondta: a páros összetételénél több verzió is van a fejében, a végső döntést pedig csak péntek este fogja meghozni, az első két egyes mérkőzés eredménye, valamint a játékosok állapotának függvényében.
Schmitt Petra, a sportági szövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a Főnix Csarnokban igyekeznek profi körülményeket biztosítani a két csapat számára. A jegyeladásra áttérve elárulta: a hét végére újabb akciót indítanak és remélik, hogy telt ház, 4000 néző előtt játszanak majd Fucsovicsék. Végül beszámolt arról is, hogy a Civil Út Alapítvánnyal egy jószolgálati programot is indítanak, amelynek keretében több mint 1000 ingyen belépőt biztosítanak a rászorulók, például a nagycsaládosok részére.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés