Marozsán Fábián kiesett a hongkongi torna első fordulójában

Marozsán Fábián némi meglepetésre két szettben kikapott hétfőn a szabadkártyával indult kínai Vu Ji-pingtől a 780 ezer dollár (255 millió forint) összdíjazású, hongkongi keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.

Újra feje tetejére áll a világ - Az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A két játékos először találkozott egymással, s a világranglistán 179. ázsiai ellenfél váratlanul nagy csatára késztette Marozsánt (53.).
Az első, "ismerkedő" játékok után minden gémben nagy küzdelem alakult ki, mindkét teniszező eljutott bréklabdákig, de először - az ötödik játékban - Vunak sikerült a lehetőséget konkrét előnyre váltania. Marozsánnak nem tudott egyből visszabrékelni, majd simább játékok után 5:4-nél a kínai már a szettért adogathatott. A második játszmalabdáját kihasználta, így 46 perc alatt kedvezőbb helyzetbe került a továbbjutást illetően.
A második felvonás hasonlóan alakult, mint az első, 2:2 után Vu elvette a magyar teniszező adogatását, majd 4:2-nél megduplázta előnyét, innen pedig már nem volt visszaút Marozsán számára.
A találkozó 1 óra 16 percig tartott.
Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
  • Vu Ji-ping (kínai)-Marozsán Fábián 6:4, 6:2
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés