Kényszerű változtatás után betegség: egyre nehezebb helyzetben az osztrákok a magyarok elleni Davis-kupa-párharc előtt

Dk-selejtező - Lukas Neumayer pótolja a héten visszalépett Sebastian Ofnert az osztrákoknál a magyar férfi teniszválogatott ellen a Davis-kupa-szuperdöntő selejtezőjében, amelyre szeptember 12-13-án kerül sor Debrecenben.

Fucsovics nyomta, amíg bírta erővel, de elfogyott és búcsúzott a US Open első körében

Videó forrása: Eurosport

A világranglistán 140. Ofner szerdán közölte, hogy sérülés miatt nem vállalja a Dk-szerepést, Jürgen Melzer szövetségi kapitány pedig pénteken jelentette be, hogy a 157. helyen álló Lukas Neumayert hívja be a helyére. Mellette Filip Misolic (93.) és Jurij Rodionov (154.) szerepelhet egyesben a Főnix Arénában, párosban pedig Lucas Miedler és Alexander Erler kaphat lehetőséget.
"Nehéz feladat előtt állunk, a magyarok jobb ranglistás helyezésekkel rendelkeznek, ráadásul ők lesznek otthon, és ők választottak borítást is" - közölte a kapitány. "Ezzel együtt jó lesz egy hetet közösen készülni. A Davis-kupában minden lehetséges, és mi is tapasztalhattuk már, hogy esélyesként sem mindig jön össze a győzelem."
Melzer gondjait fokozhatja, hogy Misolic jelenleg lázas és gyomorproblémákkal küszködik.
"Meglátjuk, mennyire jön helyre, és mennyit tud edzeni. Ha egészséges, akkor ő lesz az első számú játékosunk, mert remek szezonja van, és sok nagy győzelmet aratott. És persze tudjuk, hogy a túloldalon Fucsovics nemrég tornát nyert Winston-Salemben, viszont Marozsánnal együtt az első körben kiesett a US Openen" - tette hozzá.
Kapcsolódó:
picture

Harcolok tovább - Fucsovics Márton első szavai a winston-salemi tornagyőzelem után

Videó forrása: SNTV

Bardóczky Kornél magyar szakvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy egyelőre Marozsán Fábiánt, Fucsovics Mártont, Piros Zsombort és Fajta Pétert nevezte be a párharcra, amelynek a győztese bejut a nyolc közé, és novemberben Bolognában szerepel a szuperdöntőben. A magyarok azzal vívták ki a részvételt a finálé kvalifikációjában, hogy februárban Montrealban 3-2-re megverték Kanadát.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés