Darabolós gyilkosék a fél sportvilág után Djokovicékat is megvásárolhatják

Magyarországon elég kevés médianyilvánosságot kapott az, ahogyan az elmúlt egy évben a Szaúdiak gyakorlatilag leszalámizták a golf világát. A golf nálunk nem igazán népszerű, még a legnagyobb sztárok nevét is csak kevesen ismerik, ha Tiger Woods annak idején nem tette volna azt, amit, ha nem kényszerült volna elvonókúrára szexfüggősége okán, ha nem töri magát rommá nemrégiben, akkor még róla sem tudna senki szinte semmit sem. Bármelyik sporttörténeti vetélkedőn fekete öves kérdés lenne, hogy Tigernek hány Major-győzelme van, azt pedig, hogy ki az, aki még nála is többet nyert, azt talán még azok sem tudják megmondani, akik a kvízsorokat összeállítják. (Tiger 15 – Jack Nicklaus 18)

Szóval nem meglepő, hogy arról a forradalomról, mely a profi golfban végbement, itthon kevesen értesültek. Tavaly június 9-én rendezték a LIV golf első versenyét, mely nem arról lett nevezetes, hogy a szokásos 72 lyuk helyett 54 lyukon versenyeztek (innen is jön a név: a LIV 54 római számokkal leírva) hanem sokkal inkább arról, hogy a szaúdiak a világ leggazdagabb sportolóit is olyan könnyedén vásárolták meg, mintha éppen fél kiló kenyeret vettek volna a sarki szupermarketben. Csakhogy velük indíthassák el saját versenysorozatukat.

Pedig a PGA Tour (az ATP sportági megfelelője) rögtön eltiltotta a tornáitól azokat, akik a LIV versenyein indultak, ám mivel voltak olyanok is, akiknek dollárszázmilliókat ajánlottak pusztán az aláírásért, elég sokan félretették aggályaikat. Legyenek azok akár etikai, akár anyagi jellegűek. Greg Norman igazgató – aki maga is a sportág egyik ikonja volt egykoron – major-győzteseket, világelsőket tudott megnyerni/megvásárolni a sorozatnak.

(A Szaúdi Public Investment Fund kapcsolatát Mohammed bin Salman koronaherceggel, bin Salman szerepét Jamal Khashoggi ellenzéki újságíró meggyilkolásában és feldarabolásában ezúttal nem részletezném. Az eset meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott, akár nálunk, akár a nemzetközi sajtóban. Annyit azt gondolom nyugodtan megállapíthatunk, hogy a PIF pénzek azért nem feltétlen tiszták, legalábbis európai értelemben nem. Ezek a pénzek nem azért kerülnek a sportba, mert az valakinek üzletileg megéri, nem azért, mert valaki valahogyan profitot remél belőle, hanem azért, mert valaki - mondjuk így - megtépázott renoméját próbálja javítgatni általa. Ezt hívjuk sportwashingnak. A sportwashing a sportközgazdaságtan koordinátarendszerében tíz évvel ezelőtt értelmezhetetlen lett volna, de ma is csak úgy értelmezhető, hogy alkottunk rá egy kifejezést.)

A PIF több mint 500 milliárd dolláros vagyonával a háta mögött, olyan golfozókat tudott megvásárolni, mint Phil Mickelson, Dustin Johnson, Broeks Koepka vagy Bryson DeChambeu. Mintha megvásároltak volna a tenisz világranglista első 50 helyezettjéből 20-at, beleértve mondjuk legalább egyet a nagy hármasból is. Mint említettem, ők a PGA Touron nem játszhattak onnantól kezdve, hogy leszerződtek a szaúdiakkal, arra azonban a PGA-nek nem volt eszköze, hogy a Major-tornákról is kitiltsa őket. És miután Koepka első LIV golfosként idén megnyerte az PGA Championshipet - ami gyakorlatilag az egyik Grand Slam-tornának felel meg - sejteni lehetett, hogy valami történni fog.

Ami történt, azt sokféleképpen lehet tálalni anélkül is, hogy a megállapodás részletei teljes mélységükben ismertek lennének. Mondhatjuk, hogy a LIV és a PGA megállapodott egymással, hogy egyesülésre készülnek, mondhatjuk azt is, hogy a PGA kapitulált.

Ezek után Andrea Gaudenzi az ATP elnöke a múlthéten mint egy lehetséges befektetőről beszélt a PIF-ről, annak ellenére, hogy az ATP saját bevallása szerint sem szorul tőkebevonásra. Nem csak arról van szó, hogy az év végi NextGen-döntőt a hírek szerint a jövőben Dzsiddában rendezik meg, vagy hogy Szaúd-Arábia is ATP-tornát rendezhet a szokásos év eleji bemutatótornák helyett, hanem arról, hogy a szaúdiak a PIF-en keresztül az ATP egyik részvényesévé válhatnak majd. Nagyjából úgy ahogyan az a golfozóknál történt, csak sokkal kisebb purparlét követően.

Mindez csak idő kérdése volt – mondta Novak Djokovic a wimbledoni médianapon és alighanem igaza volt.

Mint ahogyan azt is nagyon jól látja, hogy a globális sportágak közül a tenisz talán a golfhoz áll a legközelebb. Ám szavain ugyanúgy, mint Gaudenzi szavain is, érződött egyfajta beletörődés is. Érződött, hogy tudják mi következik és úgy érzik nincs nagyon értelme ellenállni. A golfozóknál voltak néhányan – a leghíresebb és a leghangosabb talán Rory McIlroy volt – akik felemelték a hangukat a szaúdi törekvések ellen, akik megvetették azon társaikat, akik csatlakoztak, és ők lettek azok, akik a végén így a legnagyobb pofont kapták. Ők joggal érezhették, hogy hiába viselkedtek úgy, ahogyan azt a tisztességes szurkolók tőlük elvárták, hiába védték a sportág hagyományait, értékeit, az egyesüléssel a PGA tulajdonképpen elárulta őket.

Úgy fest a teniszezők ezt az arcvesztést feltétlen el szeretnék kerülni. Senkit nem szeretnének ilyen kellemetlen helyzetbe hozni. Már amennyire kellemetlen helyzetnek vagy arcvesztésnek nevezhetjük azt, ha valakit szembe köpnek.

Tudják, hogy amit a szaúdiak a golfozókkal megcsináltak, azt bármelyik pillanatban megcsinálhatnák akár velük is, és akkor már jobb a békesség. És talán ez a legaggasztóbb az egészben. Mert ha ez így van, ez a beletörődés, a szaúdi pénzek ellenállás nélküli elfogadása, az, hogy rezzenéstelen arccal hunynak szemet az ott meglévő emberi jogi problémák felett, az a sportwashing teljes sikerét jelzi.

Persze gondolhatnánk, hogy innentől minden csak kommunikáció kérdése lesz, ami történni fog, azt pusztán csak meg kell magyarázni valahogy, ám ez azért nem biztos, hogy igaz. Hiszen amikor Djokovic arról beszélt, hogy a tenisz a golfhoz áll a legközelebb a világsportágak közül, akkor egyfelől igaza volt, másfelől azonban teljesen megfeledkezett a nőkről. Illetve egészen pontosan arról, hogy a női tenisz mennyivel előrébb tart, mint mondjuk a női golf. Mert persze létezik női golf is, de talán azért, mert golfban egyáltalán nincsenek koedukált tornák, sem Majorok/Grand Slamek, sem semmilyenek, a szaúdiak egészen nyugodtan foglalkozhattak pusztán a sportág férfi vonalával. A tenisz esetében ezt azonban aligha tudják megtenni. Ne feledjük, az egész sportwashing egyik legfőbb értelme az ő szempontjukból az, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy a kisebbségek milyen helyzetben vannak náluk.

Akik egy ideje már szerezhetnek akár jogosítványt is, de ezt azért semmiféleképpen sem nevezhetjük a női emancipáció csúcspontjának. Egyes hírek szerint a szaúdiak ugyan tettek egy ajánlatot a WTA-nak is, hogy szívesen megrendeznék az év végi idényzáró világbajnokságot is, ám az azért erős kérdés, hogy mindez mire lesz elegendő.

Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tenisz organikus fejlődésének következő állomása az lenne, ha a WTA és az ATP egyesülnének. Nagyon sokan – Roger Federertől, Andy Murrayig – szólaltak meg az ügyben és a napnál is világosabbnak tűnik, hogy a teljes egyenjogúság csak a két szervezet egybeolvadásával valósítható meg. Addig ameddig a két szervezet külön értékesíti például a közvetítési jogokat, addig közgazdaságilag sem volt megvalósítható az az igény, hogy a férfi és a női játékosok például ugyanannyit keressenek. Egészen a szaúdiak megjelenéséig szinte minden abba az irányba mutatott eddig, hogy ez az egyesülés előbb-utóbb létrejön, azóta valahogy minden bizonytalanná vált. Nehéz pillanatnyilag azt látni, hogy egy szervezet, melynek a PIF az egyik részvényese, összebútorozik a WTA-val, mely a női profi teniszezők szervezete. Novak Djokovic azt mondta, és ebben is igaza van, hogy meg kell védeni a sportág integritását, hagyományait és történelmét is. Billy Jean King vezetésével pontosan 50 esztendeje Wimbledonban hozták létre a WTA-t.

Nagyon mélyről indultak: King, aki abban az évben mindhárom számot (egyes, páros, vegyes páros) megnyerve mindössze 750 fontot keresett, az ITF a sportág nemzetközi szakszövetsége azonnal kitiltotta az alapítókat a rendezvényeiről és egy ideig az amerikai szövetség sem szerepeltette őket a ranglistáin. Innen jutottunk el odáig, hogy 2007 óta már ugyanannyi pénzért játszhatnak a férfiak és a nők Wimbledonban, innen jutottunk el oda, hogy ezt az egyenlő díjazást egy afro-amerikai teniszezőnő Venus Williams járta ki.

Olyan értéke, amelyet persze imitt-amott még mindig sikk lesajnálni, amelyről még mindig elmondják sokan, hogy annyira azért nem nézett, nem érdekes, mint mondjuk a sportág férfi változata, ám amely ettől azért mégiscsak a világ elsőszámú női sportja volna.

Elsősorban őket kell megvédeni a szaúdiak pénzétől, a szaúdiak befolyásától. Egyéb kisebbségek mellett persze.