Sorsoltak a Garroson: Nadal újra összecsap Zverevvel, Fucsovics végső esélyest kapott
Május 23-án tartották az év második Grand Slam-tornája, a Roland Garros főtáblájának sorsolását. Iga Swiatek selejtezős ellenféllel kezd, a férfi világelső Novak Djokovic egy francia ellen lép pályára az első fordulóban. Marozsán Fábiánnak kedvező, Fucsovics Mártonnak borzalmasan nehéz sorsolása lett. A 14-szeres bajnok Rafael Nadal pedig Alexander Zverevvel játszik. Egyikük sem lehet nyugodt.
Zverev komolyan bejelentkezett a végső győzelemre - erősorrend a Roland Garros előtt
Videó forrása: Eurosport
Őrületes első forduló vár ránk.
A nőknél Iga Swiatek jól járt, a nagy ellenfélnek tartott Aryna Sabalenka sem kapott verhetetlen ellenfelet Erika Andreeeva személyében. A harmadik kiemelt Coco Gauff a világelsőhöz hasonlóan selejtezős vagy szerencsés vesztessel játszik először, a negyedik helyen rangsorolt Elena Rybakina pedig Bondár Anna korábbi párostársával, Greet Minnennel.
"Imádom ezt a helyet, szeretek visszatérni Párizsba. Olyan, mintha otthon lennék. A római győzelmem után már volt lehetőségem kicsit várost nézni újra, edzettem is, szóval élvezem, hogy újra itt lehetek." - mondta a sorsolás után a Swiatek.
A magyarok közül Gálfi Dalma, Babos Tímea és Bondár Anna sem jutott főtáblára, Udvardy Panna pedig pénteken játssza a harmadik körös kvalis meccsét.
További érdekesnek tűnő párosítások az első fordulóban:
Nadal-Zverev visszavágó, Fucsovics-Tsitsipas rangadó a férfiaknál
Elképesztően izgalmasnak tűnik a nyitókör a férfiaknál, ahol rengeteg kiemelkedő párosítás ígérkezik. A világelső Novak Djokovic egy franciával, Pierre-Hugues Herbert ellen kezdi meg a menetelését, és tudjuk, hogy francia ellen sosem könnyű Párizsban. Jannik Sinnernek kőkemény sorsolás jutott, Cristopher Eubanks ellen azért salakon jóval esélyesebb lesz az első fordulóban. Carlos Alcaraznak selejtezős ellenfele lesz, a negyedik kiemelt Alexander Zverevnek viszont kijutott a jóból: Újra bizonyíthatja, hogy le tudja győzni Rafael Nadalt a Roland Garroson, hiszen egymás ellen játszanak az első körben. A német korábban közel volt Nadalhoz, de az a bizonyos horrorsérülés közbeszólt.
| A Roland Garros minden mérkőzése élőben és visszanézhetően követhető az eurosport.hu-n, a Maxon és az Eurosport Applikációban! |
Kivel játszanak a magyarok?
Mindkét magyar az alsó ágra került. Marozsán Fábián egy selejtezőből érkező játékos ellen indul útnak remélhetőleg egy sikeres Grand Slam-tornának. Ha Fábi esetleg továbbjut, akkor Grigor Dimitrov következhet. Fucsovics Mártonnak nem volt szerencséje, Stefanos Tsitsipas ellen nyit. A görög kiváló formában van és a végső győzelemre is esélyesnek tartják. Nagyon szurkolunk, hogy Marci jó napot fogjon ki, hiszen Dimitrov ellen már bizonyította az Australian Openen, hogy fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal is.
További érdekesnek tűnő párosítások az első fordulóban:
A teljes sorsolás ide kattintva nézhető vissza:
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/19/3971121-80617128-2560-1440.png)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-081609bb-2a23-4bf9-b9ab-1d5f0ef34a5c-68-310-310.jpeg)