Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A Rocky is segítette negyedik döntőjének megnyerésében a Top 10 új spanyol szupertinijét

Takács Márton

Frissítve 25/04/2022 - 11:55 GMT+2

Carlos Alcaraz jött, látott, győzött. A 18 éves spanyol teniszező a barcelonai tornát is megnyerte, ráadásul úgy, hogy az elődöntőjét is vasárnap kellett lejátszania. Ezzel az első négy ATP-fináléját egyaránt behúzta, méghozzá szettveszteség nélkül. Hétfőtől a kilencedik helyen jegyzik őt a világranglistán, bizonyára nem sokáig lesz abban a pozícióban, mert úgy jön fel, mint a talajvíz.

Carlos Alcaraz Barcelonában sem talált legyőzőre

Fotó: AFP

Carlos Alcaraz egy statisztikai mutatóban még a nagy hármast, Rafael Nadalt, Novak Djokovicot és Roger Federert is lepipálja.
Egy 3 óra 40 perces elődöntő, két meccslabda hárítása Alex de Minaur ellen - 6:7 (4-7), 7:6 (7-4), 6:4 -, majd néhány órával később, némi szundikálás után 6:3, 6:2-es siker a fináléban honfitársa, mentora, Pablo Carreno Busta ellen. Ilyen egy átlagos hétvégi nap az irodában Carlos Alcaraztól.
Idei harmadik, pályafutása negyedik tornagyőzelme azt jelenti, hogy Alcaraz először került be a világranglista első tíz helyezettje közé. Ugyanúgy Barcelonában, ahogy Rafael Nadal tette ezt 17 évvel ezelőtt, miután megnyerte első barcelonai címét. A párhuzamok egyre nyilvánvalóbbak.
Azt viszont sem Nadal, sem a nagy hármas egyike, tehát Rafán kívül Novak Djokovic és Roger Federer sem, és a Top 10-ben jelenleg senki más (Daniil Medvedev, Alexander Zverev, Stefanos Tsitsipas, Matteo Berrettini, Casper Ruud, Andrey Rublev, Felix Auger-Aliassime, Cam Norrie), sem rokona, sem ismerőse nem mondhatja el magáról, hogy az első négy ATP-fináléját egyaránt megnyerte, nem beszélve arról, hogy mindegyiket szettveszteség nélkül.
A 18 éves Alcaraz viszont igen, aki ünneplés gyanánt (helyett) most Madridba utazik, hogy megszerezze pályafutása második Masters 1000-es címét. Csak emlékeztetőül, Nadal és Djokovic egyaránt 3-1-es mérleget produkált az első négy döntőjében, míg Federer 1-3-mal áll – olvasható a tennis.com cikkében.
picture

ATP Barcelona: Alcaraz a sírból visszakapaszkodva döntős Barcelonában

Carlos Alcaraz mérlege az ATP-döntőkben: 4-0 (8-0-s szettaránnyal):
vs. Gasquet, 2021, Umag: 6:2, 6:2
vs. Schwartzman, 2022 Rio de Janeiro: 6:4, 6:2
vs. Ruud, 2022, Miami: 7:5, 6:4
vs. Carreno Busta, 2022, Barcelona: 6:3, 6:2
Alcaraz az újabb lenyűgöző tornagyőzelmét követően hosszabban nyilatkozott, ahogy az eurosport.co.uk cikkében áll:
"Nem is fejezhettem volna be jobban a versenyt. Nem voltam annyira fáradt az elődöntő után. Kevesebb volt a regenerálódási időm, kihívásnak vettem, hogy erősebben jöjjek ki a döntőre. A regenerálódás érdekében bicikliztem egy kicsit, ettem és szundítottam is, hogy készen álljak.
Az elődöntőben arra gondoltam, hogy lehetséges a visszatérés. A kitartásomnak köszönhetően tudtam javulni és megtalálni a szintemet. Végül is a próbálkozásról, a kudarcról és a fejlődésről szól minden, és ennek köszönhetően az elődöntőben, majd a fináléban is emeltem a játékom szintjét."
picture

Alcaraz a barcelonai torna trófeáját is begyűjtötte

Fotó: AFP

"A versenyzői és győztes gén, ami bennem van, a családomtól származik. Mindig is ragaszkodtak hozzá, és úgy gondolom, hogy mindig is törekedni kell rá. Mindig arra gondolok, hogy mindent bele kell adnom, és ma is ezt tettem.
Nincsenek korlátaim, és nem is akarok korlátokat felállítani. Továbbra is azon a szinten akarok játszani, amin eddig, és úgy gondolom, hogy ha így folytatom, akkor sok lehetőségem van arra, hogy tovább emelkedjek.
Továbbra is jól akarom érezni magam a pályán. Mindig is normális fiú voltam. A hírnév nem ijeszt meg, továbbra is ugyanolyan leszek, mint mindig, nem fogok változtatni azon az emberen, aki vagyok. Örülök, hogy 18 évesen a top 10-ben vagyok, és hogy ezt ugyanazon a napon teszem, amikor a példaképem, Rafa tette, lenyűgöző."
picture

Alcaraz elképesztő pontjaihoz állva tapsoltak a nézők Barcelonában

Alcaraz a mérkőzés után, a pályán készült interjújában megerősítette, hogy a Rocky soundtrackjét hallgatva motiválja magát a meccsei előtt.
"Minden meccs előtt megpróbálom meghallgatni ezt a dalt. Ez motivál engem. Amikor hallgatom a zenét, eszembe jut a film, elképesztő, hogy milyen harci szellem van Rockyban. Igyekszem minden meccsen átélni ezt az élményt, ez motivál.”
A Rockyból rengeteg folytatás készült, Alcaraztól pedig még csak most jön a java.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés