What a time to be alive – Djokovic meghajlította a teret és az időt, majd hagyott egy emlékeztetőt, pirossal aláhúzva, hogy semmi sem lehetetlen

1987 májusában a világ fáradtan, de magabiztosan tekintett a jövőbe: a hírekben Gorbacsov reformjairól lehetett olvasni, már nem csengett idegenül a peresztrojka meg a glasznoszty, a hidegháború még tartott, de már inkább csak a tárgyalóasztaloknál. Közben a Robotzsaru közelgő bemutatójára készültek az amerikai mozikban, az MTV-n Whitney Houston már piszkosul táncolni akart valakivel, a Pet Shop Boys felvette az It's a Sint, nálunk pedig csak azért is a Csakazértis szerelem köszönt be az Első Emelettől. A Giro d'Italián Stephen Roche már megmutatta a bombaformáját, Ivan Lendl favoritként, Steffi Graf pedig komoly kihívóként készült a Roland Garrosra, Ayrton Senna csak pár napra volt a monacói győzelmétől, aztán május 22-én, tőlünk alig 400 kilométerre megszületett Novak Djokovic. Ez épp 38 éve és 255 napja történt.

2026. január 30-án, miután elveszítette az első szettet, majd 2–1-es hátrányba került, könnyen úgy tűnhetett, hogy megismétlődik a közelmúlt forgatókönyve: Djokovic 2025-ben mind a négy Grand Slam-tornán az elődöntőben búcsúzott. Ezúttal azonban a 38 éves szerb nem volt hajlandó megtörni, 38 évesen és 255 naposan az Australian Open történetének legidősebb döntőse lett.

A négy óra kilenc perces eeeeeeelképesztő meccsen 18 bréklabdából 16-ot hárított, és a Rod Laver Aréna reflektorfényei alatt, a végletekig felpörögve visszaküzdötte magát a meccsbe, majd felülmúlta a kétszeres címvédő Jannik Sinnert: 3:6, 6:3, 4:6, 6:4, 6:4.

"Őszintén szólva most szavakat sem találok" – mondta Djokovic, aki Wimbledon 2024 óta először jutott Grand Slam-döntőbe. "Teljesen szürreális érzés. Több mint négy órát játszottunk, majdnem hajnali kettő van. Eszembe juttatta a 2012-es döntőt Rafával, ami majdnem hat óráig tartott... Az intenzitás és a színvonal elképesztően magas volt, és tudtam, hogy csak így nyerhetek ellene, már ötször nyert ellenem zsinórban" - folytatta, amikor a közönség végre egy pillanatra abbahagyta a nevének skandálását.

Még egy poén is belefért, hogy Sinner már kívülről tudta a telefonszámát, meg is kellett emiatt változtatnia, bár ez nyilván inkább úgy működik magyarul, hogy a fiatal olasz az előző meccseken már pontosan tudta, mire számíthat a szerbtől, úgyhogy kénytelen volt előhúzni valami újat - na, ez tökéletesen sikerült is neki, de azért nem győzte dicsérni az ellenfelét.

- mondta Djokovic a meccs után.

Ez volt Djokovic első ötszettes mérkőzése a 2024-es Roland Garros óta, amikor Francisco Cerúndolo ellen élt túl egy maratoni csatát a nyolcaddöntőben.

A vasárnapi AO-döntőben a nagy rivális, Carlos Alcaraz vár rá, aki nem sokkal előttük az Australian Open történetének leghosszabb elődöntőjét vívta: öt óra 27 perces maratont nyert Alexander Zverev ellen, így jutott be élete első melbourne-i fináléjába.

"Láttam az Alcaraz–Zverev meccset. Alig vártam, hogy pályára lépjek. Hihetetlen mérkőzés volt" – mondta Djokovic.

Djokovic a 2023-as US Open óta nem nyert Grand Slamet, ezt az időszakot pedig Sinner és Alcaraz dominanciája határozta meg: az elmúlt nyolc GS-t egymás között osztották fel. Az olasz és a spanyol az előző három Grand Slam-döntőt is egymás ellen játszotta, Djokovic azonban úgy döntött, bedob egy plot twistet a történetbe, és az egyiküket kiszedi a képből.

Érdekesség, hogy az Open érában az Alcaraz-Sinner páros mindössze a második lehetett volna, amelyik négy egymást követő GS-fináléban is találkozik. Az első ilyen épp Djokovic és Rafael Nadal volt, akik a 2011-es wimbledoni torna és a 2012-es Roland Garros között nem hagytak szóhoz jutni senki mást a legnagyobb tornák döntőiben.

Pályafutása 38. Grand Slam-döntőjébe jutva Djokovic olyan közel került a hőn áhított 25. Grand Slam-győzelemhez, hogy csak; ráadásul Zverev ellen látszott Alcarazon is, hogy a spanyol, hiába fiatalabb jóval a szerb legendánál, bármikor sebezhető tud lenni. Ennél nagyobb motiváció pedig nem kell Djokovicnak.

"Most olyan, mintha már ma este nyertem volna, de tudom, hogy pár nap múlva vissza kell jönnöm, és meg kell küzdenem a világelsővel" – tekintett előre Djokovic.

"Őszintén: amikor elkezdtem a felkészülést az új szezonra, és kitűztem a célokat, nem csináltam belőle titkot, hogy a Grand Slameken akartam a legjobb teniszemet játszani. De egy idő után nehezebb motiválni magam, kérdéseket teszek fel magamnak: mit is várok még magamtól? Azt reméltem, hogy idén a GS-tornák végjátékában Jannik és Carlos ellen küzdök, és mindent beleadok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ez már az év első Grand Slam-tornáján megadatott" - mondta már a sajtótájékoztatón mosolyogva.

"Nagyon büszke vagyok, nagyon boldog, és megkönnyebbült is, mert fizikailag rendkívül megterhelő, kimerítő meccs volt. De soha nem hagyott el a hitem, soha nem szűntem meg hinni magamban. Sok ember kételkedik bennem, az elmúlt években hirtelen rengeteg 'szakértő' akadt, akik már visszavonultattak – többször is. Szeretnék mindannyiuknak köszönetet mondani, mert erőt és motivációt adtak ahhoz, hogy rácáfoljak erre – ahogy ma este is tettem. Számomra ez nem meglepetés" - árulta el.

A 2018-as wimbledoni torna óta most fordult elő először, hogy mindkét férfi elődöntő ötszettes mérkőzést hozott, de nem is akármilyet. Ilyen felvezetés után pedig felmerül a kérdés, hogy mégis, milyen döntő jöhet még?

A legfiatalabb teniszező egy laza karrier Grand Slammel, vagy az abszolút rekorder Grand Slam-győztes hagyja majd el a pályát vasárnap?

Atyavilág, itt zajlik előttünk a történelem.

What a time to be alive, basszus.