„Nem kiabálhatsz az ellenfeled első és második szervája között” – két korábbi világelső is Naomi Osakát kritizálta

Martina Navratilova és Lindsay Davenport is kritizálta a japán játékos viselkedését a Sorana Cirstea elleni mérkőzését és a kettejük közötti kisebb botrányt követően – bár mindketten megjegyezték, hogy a négyszeres Grand Slam-győztes aligha szándékosan zavarta ellenfelét.

Osaka a 3. fordulóba jutott az Australian Openen, de a balhékról marad emlékezetes a meccs

Videó forrása: Eurosport

Balhéval ért véget a minap Naomi Osaka és Sorana Cirstea második fordulós összecsapása az Australian Openen. A 35 éves román teniszező már játék közben is többször sérelmezte, hogy ellenfele túl hangosan ünnepel, illetve még az első és második szervái között is hangos ’come on’ kiáltásokkal biztatja saját magát.
Miután a mérkőzés végén látványosan gyorsan letudta a kézfogást, Osaka rákérdezett, mi volt Cirstea problémája, akinél ekkor szakadt el a cérna:
"Miért csináltad ezt? Fogalmad sincs, mi az a fair play, barátom. Elég régóta játszol, de még így sem tudod, mi az a fair play" – felelte a román.
Osaka a pályán készült interjúban sajnálatát fejezte ki amiatt, ha felbosszantotta ellenfelét, de azt is hozzátette, hogy Cirstea akár szólhatott is volna neki. Két korábbi világelső teniszezőnő szerint azonban a négyszeres Grand Slam-bajnoknak illett volna tudnia, mit szabad és mit nem:
"Megértem, amit mondott a meccs után, mert ez némileg a pillanat hevében történik: meglepte Cirstea reakciója a kézfogásnál. De nem beszélhetsz hangosan az ellenfeled első és második szervái között" – fogalmazott Martina Navratilova a Tennis Channelnek. "Cirstea készen állt a második szervára, amikor Osaka bemondott egy ’come ont’ – ez nem helyes. Nem hiszem, hogy szándékosan csinálja, csak nem észleli. Mondhatod, hogy ’come on’, de csak magadban, ne mondd ki hangosan."
Hasonló véleményen volt Lindsay Davenport is: "Osaka 28 éves, hosszú ideje teniszezik, ilyet egyszerűen csak nem csinálsz. Mind tudjuk, hogy Osaka egy cseppet sem rosszindulatú, szóval meglepne, ha folytatná ezt a viselkedést. Felpörgetheted magad úgy, hogy a combodra ütsz, de nem kiabálhatsz a szervák között. Ez a teniszetikett alapszabálya."
Osaka a harmadik fordulóban a hazaiak szabadkártyásával, Maddison Inglisszel találkozik: a találkozóra a Rod Laver Aréna záró meccseként kerül sor szombat este.
Az Australian Open összes mérkőzését élőben közvetítjük az Eurosport csatornáin és online az HBO Maxon!
Kapcsolódó:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés